Ki profitál az adók csökkentéséből?

2010. március 22., hétfő, 12:08 • Utolsó frissítés: 2010. március 22., hétfő, 12:25
Szerző: Németh György

Címkék: Orbán Viktor; versenyképesség; adópolitika; Németh György; munkajövedelem; tőkejövedelem;

Kinyomtatom • Elküldöm •Hozzászólások (#20)

Vitaindító cikkében Német György felveti: a munkáltatók által szorgalmazott adócsökkentések végső soron a munkajövedelmek terhére a tőkejövedelmeket gyarapítanák. Orbán Viktor csapdahelyzetben van, miközben a vállalkozók elvárják az adók mérséklését, költséges állami intézkedésekre lesz szükség, ráadásul a munkavállalók sem járnának egyértelműen jól – állítja a szerző.

Orbán Viktor elvesztette a választásokat. Nem most. 2014-ben. De egy választási vereségnél sokkal több történt. A Fidesz-MPP középpárttá zsugorodott. A nevében fiatalokra utaló párt néppártból egyre inkább generációs párt lett, mint volt születésekor, csak nem a fiataloké, hanem a középgenerációé – azoké, akik fiatal felnőttként érték meg a rendszerváltást és sikerült megkapaszkodniuk a középosztályban vagy fentebb.

Orbán Viktor a 2002-es választásokat már 1998 nyarán, néhány hónapos miniszterelnökként elvesztette. Akkor, amikor a Surányi György vezette Magyar Nemzeti Bank, illetve a Horn Gyulát szívből gyűlölő balliberális gazdaságpolitikai elit nyomásának engedve nem a Horn Gyula kormányzása idején törvénybe foglalt mértékben emelte a nyugdíjakat. (Bár lépését 2001-2002-ben korrigálta és a nyugdíjasok összességében előnyösebben helyzetbe kerültek, ezt sosem bocsátották meg neki. A nyugdíjasok azóta is a szocialisták végsőkig kitartó politikai pretoriánus gárdája.) A miniszterelnök és pártja nagy árat fizetett, hogy külső szereplőknek akart megfelelni.

Orbán Viktor a 2014-es választásokat már azelőtt elvesztette, hogy megnyerte volna a 2010-est. Pontosan 2010. március 8-án. Ezen a napon Demján Sándor, az egyik leggazdagabb magyar, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke egy konferencián azt javasolta a következő kormánynak, hogy a vállalkozások adóterhelését 4 év alatt, a lakosságét 6 év alatt a régiós versenytársak átlagos adóterhelésének szintjére, sőt az alá csökkentse, mert csak így, versenyképessé tett adórendszerrel tudjuk az Európai Unión belül gazdasági versenyképességünket megőrizni, netán erősíteni. A javaslatra azon melegében rábólintott Orbán Viktor, a gazdasági elit jelenlévő tagjainak nagy tapsa közepette. De a taps nem neki szólt, hanem a nagyvadat a csapdába becsaló vadásznak. Erre legkésőbb ez év őszén maga is rádöbben majd.

Ezen írás tárgya kizárólag az, amit „bérversenyképességnek” nevezünk. Mert a versenyképessé tett adórendszer végül is bérversenyképességet jelent.

A dolog végül is roppant logikusnak tűnik. Ha régiós versenytársaink adói alacsonyabbak, mint a mi adóink, akkor versenyhátrányban vagyunk hozzájuk képest. Versenyhátrányunk ledolgozásának módja az adócsökkentés, legalább versenytársaink szintjére, sőt, ha lehet, az alá, hogy versenyhátrányunkat ne csupán kiegyenlítsük, hanem versenyelőnyre is szert tegyünk. Versenyhátrányunk oka, hogy nálunk nagyobb az állami elvonás. Valamekkora állami elvonásnak persze lenni kell, mert törvényhozás, igazgatás, rendvédelem és igazságszolgáltatás költségeinek viselése nélkül aligha létezhet modern állam, sőt még valamirevaló hadseregre is szükség van/lenne (ha mi nem is, NATO szövetségeseink elvárják). A történelmi tapasztalatok azt bizonyították, hogy az állami szerepvállalástól az oktatásban és az egészségügyben se lehet eltekinteni, sőt szociális rendszerek működtetésére is szükség van. De ha szükség is van, minél kevesebbre – legalábbis szerintük.

Az nyilvánvaló, hogy adót jövedelemből fizetünk. Jövedelem pedig kétféle van: munkajövedelem és tőkejövedelem. Jövedelmet termelni ugyanis csak e két termelési tényező, a munka és a tőke képes. (A különbség elméletben éles, a gyakorlatban viszont létezik határsáv: vegyes jövedelem az, melynek termelésében a tőke és a munka szerepe szétszálazhatatlan.) Egy ország gazdasági teljesítményét leginkább kifejező mutató, a bruttó hazai termék (GDP) a gazdaságban keletkezett hozzáadott értékek, vagyis a tőke- és munkajövedelmek összessége.

A tőkejövedelem (bruttó működési eredmény) két részből áll: az egyik rész az amortizáció, mely a befektetett (és a termelés folyamatában idővel elhasználódó) eszközök pótlását biztosítani hivatott, a másik rész az amortizáció levonása után fennmaradó nyereség (nettó működési eredmény vagy adózás előtti eredmény). A nyereséget adó terheli – ez a társasági adó (vállalati nyereségadó). Az amortizáció és a nyereség határa csak elméletileg egyértelmű, hogy a gyakorlatban hol húzódik, azt a hatályos számviteli szabályozás mondja meg. Ha az amortizáció elszámolásának szabályai túlzottan nagylelkűek, az rejtett társasági adócsökkentés (az eredmény egy része virtuális nulla kulcs alá kerül), ha túlzottan szigorúak, az rejtett adónövelés (az amortizáció egy részét is eredménynek tekintik és adóztatják) – miközben a társasági adó kulcsa ugyanaz.

A munkajövedelem a munkavállalók jövedelme, amely mindazt a pénzbeni és természetbeni javadalmazás tartalmazza, amelyet a munkaadó (a gazdálkodó szervezet) a végzett munkája ellenértékeként a munkavállalónak fizet. Ennek két fő alkotórésze a (bruttó) bér/kereset és a jogi értelemben (de jure) a munkáltató által fizetett társadalombiztosítási járulék. Mert bár jogi értelemben a munkáltató is járulékfizető, közgazdasági értelemben csak és kizárólag a munkavállaló az. Ezt mondja a közgazdaságtan.

A modellek leegyszerűsítő világában a tőke jövedelmét befektetésre, a munka jövedelmét fogyasztásra fordítják. Az amortizáción felüli tőkejövedelem tulajdonosa társasági adót fizet, a munkajövedelem tulajdonosa személyi jövedelemadót (szja) és társadalombiztosítási járulékot (tb-járulék), amikor vásárol, forgalmi/fogyasztási adót.

A vállalkozók számára a munkavállalói jövedelem költség, e költségelem azonban piaci kategória (az „állami erőszak” csupán a minimálbér képében van jelen), melyet azért kell megfizetniük, hogy a munkavállaló – a munkatörvénykönyvben lefektetett szabályok betartásával – a munkáltató hasznára munkát végezzen. A munka, a munkavégző képesség piaci áru, melyet tulajdonosa, aki személyében azonos munkapiacra vitt árujával, bocsát áruba. S mint minden eladó, természetesen arra törekszik, hogy portékája minél magasabb áron kelljen el. De ennél többről van szó: a munka az egyedüli olyan áru, melynek ára történeti léptékkel mérve emelkedik, miközben a tőke ára (a használatáért kért kamat), változatlan, néhány (reál)százalék. A jólét növekedése lényegében a munka árának növekedésével azonos. (A profit növekedése csupán kevesek, a tőketulajdonosok jólétét növeli.) A termékek piacán a helyzet fordított: ott az árcsökkenés a jólét növekedésének jele, mert annak köszönhetően az addig kevesek által megfizethető luxuscikkek szélesebb körben válnak elérhetővé a személygépkocsitól a számítógépekig.

A társasági adó 2010-ben Magyarországon és Romániában 16 százalék, ennél régiónkban másutt mindenütt magasabb: Szlovákiában és Lengyelországban 19 százalék, Csehországban 20 százalék – tehát bőven az EU-s átlag alatt vagyunk. Vagyis, mindent mást változatlannak tételezve, társasági adószintünk tekintetében versenyképesebbek vagyunk régióbeli versenytársainknál, Romániát leszámítva. Nekik van okuk „lezárkózni” hozzánk. (Az iparűzési adótól tekintsünk el.)

Folytatás. És a lakosság adóterhei? »

Kinyomtatom • Elküldöm •Hozzászólások (#20)

20 HOZZÁSZÓLÁS, MELYEK KÖZÜL A LEGFRISSEBBEK:

2010. szeptember 28., 21:05

orthodox

Lejtmenet:
20 év számokban, avagy a magyar kapitalizmus diszkrét bája...

Magyarország népessége
1989-ben: 10 millió 374 ezer fő
2009-ben: 10 millió 016 ezer fő

Magyarország külső adóssága (bruttó)
1989-ben: 21 milliárd USD
2009-ben: 225 milliárd USD

Nyilvántartott munkanélküliek száma
1989-ben: mintegy 30 ezer fő
2009-ben: mintegy 470 ezer fő

Létminimum alatt élők száma
1989-ben: mintegy 900 ezer fő
2009-ben: mintegy 3 millió 300 ezer fő

Hajléktalanok száma (becsült adat)
1989-ben: 5-10 ezer fő
2009-ben: 50-70 ezer fő

Újépítésű lakások száma
1989-ben: 51 ezer 500 db.
2009-ben: 28 ezer 400 db.

Házasságkötések száma
1989-ben: mintegy 70 ezer
2009-ben: mintegy 42 ezer

Válások száma
1980-as évek: 1000 házasságkötésre 350 válás
2000-es évek: 1000 házasságkötésre 590 válás

Élve születések száma
1989-ben: mintegy 127 ezer
2009-ben: mintegy 96 ezer

Házasságon kívül született gyermekek száma
1980-as évek: minden nyolcadik gyermek született házasságon kívül
2000-es évek: minden harmadik gyermek született házasságon kívül

Összes bűncselekmények száma
1989-ben: mintegy 225 ezer bűneset
2009-ben: mintegy 410 ezer bűneset

Befejezésül még egy jelzésértékű számadat: Bogár László közgazdász
professzor szerint a jelenlegi átlagos 120-130 ezer forintos havi
fizetés vásárlóértékét tekintve ("folyó áron") annyit ér, mint az
1978-as átlagos munkabér, vagyis 3600 forint...

Immanuel Wallerstein világhírű szociológus professzor szerint: "A
jelenlegi válság része a kapitalizmus végső válságának, amely
visszafordíthatatlan. A kapitalizmus a végét járja..."

Nálunk már halva született...

________________________________________
De : Czöndör Gyula <mpszov@t-online.hu>
À : charta@yahoogroups.com; mebal-vita@googlegroups.com; zbpsz@googlegroups.com
Envoyé le : Lun 27 septembre 2010, 12h 44min 03s
Objet : [charta] melyik rendszer is bukott meg?

Csak mert szóba kerültek az elmúlt 20 év eredményei.

2010. március 29., 16:10

Conner

Kedves Móré úr!

Majdnem mindennel egyetértek, csupán ezekkel a megállapításokkal nem:

„A magyar választópolgárok világosan látják a kialakult gazdasági helyzetet, a pénzügyi és az azt követő gazdasági világválság hatását, azt a nehéz küzdelmet, melyet Bajnai Gordon kormánya sikeresen folytatott…”;

„A nyugdíjasok belátták és megértették, hogy a 13. havi nyugdíj megszüntetésére és prémiummá való átalakítására az ország jelenlegi helyzetében szükség volt.”;

„A hazai választópolgárok nagyobb része felméri és ismeri az elmúlt 20 év politikai és gazdasági történéseit, világosan látja, hogy a gazdaság fejlesztése érdekében mely pártok képesek európai szinten kormányozni és mely pártok nem képesek a magyar parlamentben konstruktív ellenzéki tevékenységet folytatni.”

A hazai választópolgárok abszolút érzelmi alapon döntenek arról, kit választanak. Nem látnak tisztán semmiféle nyugdíjrendszert, segélyezést, támogatásokat, egészségügyet, oktatást, főleg nem az EU-val kapcsolatos ügyeket. A közvélemény-kutatásokból világosan látszik, hogy csak olyan pártok bírnak a lakosság jelentős támogatásával, melyek professzionális módon hazudnak, sarat dobálnak, és költenek el tisztázatlan hátterű kampánypénzeket. A választókat nem érdeklik, hogy választott pártjukat átszövi a korrupció, a törvénysértések, és az embereknek túlságosan rövid a memóriájuk a parlamenti pártok 20 éves múltját illetően is. Ha ez nem így lenne, akkor most nem beszélgetnénk itt, hanem annak örülnénk, hogy a bölcs társadalom végre teljesen megújítja a parlamentjét, és teljesen lecseréli az elitjét. De hát a társadalom nem bölcs. A Mari néniknek és Pista bácsiknak szükségük van és lesz még nagyon sokáig a „nem lesz gázáremelés” és a „14. havi nyugdíj” szép ígéretére nem is beszélve a „cigányság helyzetének megoldásáról” vagy az „1 millió új munkahelyről”.

Jóccakát Magyarország!

2010. március 28., 18:30

snq

Az érvelés ott fut zátonyra, hogy a vállalkozás tulajdonosa luxusfogyasztásra költené az extra jövedelmet (mellesleg, helyenként mintha Marxot olvasnám...). Bár kétségtelenül lenne ilyen is, de a vállalkozó attól vállalkozó, hogy befektet, embereket vesz fel és bővíti a céget, a jövőbeli profit reményében lemond arról, hogy most fogyasszon (=kivegye a pénzt a cégből). A jelenlegi magas adószintek viszont nem teszik lehetővé a túlélést sem, aki nem csal adót, nem fizet legalább részben feketén-szürkén bért, az tönkremegy. A magas adószint másrészt komplexitással is párosul, bonyolult kivételekkel, amik egyben a korrupciónak is melegágyai. Az adócsökkentésnek és adóegyszerűsítésnek együtt kéne járnia: legyenek egységesen alacsonyabb adók, kivételek és kisadók, bonyolult kedvezményrendszer nélkül. Csak így biztosítható, hogy érdemes legyen nálunk befektetni; az adók magasan tartása egy konvergáló rendszerben (EU) amúgy sem tartható fenn, mivel ahogy azt minden nap látjuk, triviálisan egyszerű valóban vagy virtuálisan egy céget külföldre költöztetni, külföldi cégtől kocsit bérelni stb. Ezeket tüneti kezeléssel nem lehet megoldani, azzal csak az amúgyis bonyolult jogszabályrendszert bonyolítjuk tovább.

2010. március 26., 23:21

Moré Csaba József

Németh György cikke alapos, átgondolt, előrelátó megállapításokat és következtetéseket tartalmaz, még akkor is, ha - nyilvánvaló tévedésből-cikkében elírás történt a társasági adó mértékénél.
Hazánkban több olyan nemzeti alapkérdés fogalmazható meg - ilyen a magyar gazdaság fejlesztése és az optimális adópolitika kialakítása- melyeknél elengedhetetlen lenne a mindenkori kormány és a mindenkori konstruktív ellenzék parlamenti együttműködése, erre sajnos nem volt példa a rendszerváltás óta eltelt 20 év alatt.A magyar választópolgárok világosan látják a kialakult gazdasági helyzetet, a pénzügyi és az azt követő gazdasági világválság hatását, azt a nehéz küzdelmet, melyet Bajnai Gordon kormánya sikeresen folytatott - vállalva az ezzel járó népszerűtlenséget is - s kivezette a válságból hazánkat.Érdekesek az időzített sztrájkok, érdekesek a munkavállalók és munkaadók adózási helyzetének alakulásai, mert ezekből beigazolódnak a cikk írójának állításai.A nyugdíjasok belátták és megértették, hogy a 13. havi nyugdíj megszüntetésére és prémiummá való átalakítására az ország jelenlegi helyzetében szükség volt. Nem mentek táblákkal, ökölrázással felvonulni, tüntetni az utcára.Példát mutattak ezzel a magyar gazdaság minden résztvevőjének. Bármelyik kormány kerül hatalomra idén áprilisban, folytatnia kell mindazon válságkezelő intézkedéseket melyek beindultak, vagy éppen az ellenzék leszavazta, ( népszavazás szervezésével és újabb hasonló népszavazások bejelentésével )mert ez alapfeltétele az EU támogatások folyamatának.
Fentiek alapján pedig kimondható: a közelgő választások kimenetele egyáltalán nem lefutott, ahogy azt a közvélemény-kutató intézetek ezer-kétezer fős "reprezentatív" felmérései alapján jeleznek. A hazai választópolgárok nagyobb része felméri és ismeri az elmúlt 20 év politikai és gazdasági történéseit, világosan látja, hogy a gazdaság fejlesztése érdekében mely pártok képesek európai szinten kormányozni és mely pártok nem képesek a magyar parlamentben konstruktív ellenzéki tevékenységet folytatni. Nagy a tét, de mint jeleztem,nemzetünkben a választópolgárok nagyobb része a gazdaság további, garanciát jelentő fejlődésére, a békességre és nyugalomra fogja a voksát adni. Csak így oldhatók meg Németh György úr által felvetett problémák hazánkban !

2010. március 26., 09:51

vamaa

Addig nem sok változik, amíg csak a tőke- és a munkajövedelem adóztatásában gondolkodunk. Ki kell ebből lépni, és a fogyasztás, nem utolsósorban a természeti kincsek fogyasztásának megadóztatása felé. Adózni kell a levegőhasználat után is -- például a kilométerarányos útdíjon keresztül --, és a vízhasználat után is.
Megfelelően beállított fogyasztási adók mellett a személyi jövedelmadó szokgálhat csak bizonyos fokú jövedelemkiegyenlítési célokat a társadalmi béke fenntartása érdekében.
A cikkíró nem mondja, de a kilátások rosszak, a vezető politikai erők egyelőre inkább a társadalmi békét veszélyeztető (vagy a társadalmi egyenlőtlenséget fokozó) megoldásokat preferálják. Sajnos.

További 15 hozzászólás megtekintése »