Törökország és a zsidók

A Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére tett török kísérletet változatlanul lelkesen ünneplik az arab világban, ugyanakkor az Ankara és Jeruzsálem közötti viszony továbbra is fagyos. A mostani események felidézik a majdnem hetven éve történteket, amikor a második világháborúban semleges Törökország, mely saját zsidó állampolgárait megvédte, blokád alá vette, nem engedte kikötni a területi vizeire érkezett, zsidó menekültekkel teli hajókat. Tétlenül szemlélték elsüllyedésüket, százak, köztük nagyszámú gyermek halálát.

Flesch István Az isztambuli menedék – Törökország a vészkorszakban című könyve, melyet a Corvina kiadó jelentetett meg, tárgyilagos képet rajzol a kemalista politikai elit, mindenekelőtt Inönü elnök ellentmondásos viszonyáról az európai, mindenekelőtt a balkáni „zsidókérdéshez”. Törökország 1933 és 1938 között jelentős számban fogadott be Németországból menekült zsidó értelmiségieket, mindenekelőtt professzorokat és tudományos kutatókat, akikre nagy szüksége volt egyetemi képzése újjászervezéséhez.

Fotó: libri.hu

Ez a „szelektív” menedék nagy jelentőségű volt, mert ekkoriban az Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia nemcsak korlátozta a zsidó bevándorlást, de még a legkiválóbb zsidó értelmiségiek alkalmazása elől is elzárkózott. Viszont 1938. augusztus 28-án a török köztársaság kormánya titkos rendeletet adott ki, mely megtiltotta a beutazást „a hazájukban korlátozásoknak alávetett külföldi zsidóknak, függetlenül jelenlegi vallásuktól”.

Az év novemberében Hajim Weizmann, a Cionista Világszövetség elnöke hiába próbálta meg rábeszélni a törököket arra, hogy adják fel a zsidó bevándorlást korlátozó politikájukat, pedig fogadta őt Inönü kötztársasági elnök is. Weizmann felajánlotta, „hogy meghatározatlan ideig aranyban félmillió fontot utal át évente Törökországnak, ha befogadnak Hitler elől menekülő kétszázezer európai zsidót. A miniszterek elutasították az ajánlatot, arra hivatkozva, hogy ennyi zsidó betelepítése szétzilálná a társadalom szerkezetét, és csak fokozná a már amúgy is terjedő antiszemitizmust”.

Ilyen körülmények között, bár a vészkorszakban a jóérzésű török diplomaták Európa-szerte, elsősorban a Vichy Franciaországban nagyon sokat tettek a zsidók, elsősorban a török állampolgárok, de az egykor állampolgársággal rendelkezők mentése érdekében is, az ankarai kormány a területi vizeire érkezett, zsidó menekültekkel teli hajókat „blokád alá vette”. Könyörtelenül elutasító álláspontját nemcsak a náci Németország, de Nagy-Britannia is támogatta, ugyanis az angolok elejét akarták venni a Palesztinába történő tömeges zsidó bevándorlásnak. 1939-től 1942 február végéig 15 hajó haladt át török felségvizeken, több mint 12 ezer zsidó menekülttel Palesztina irányába. Ezek között elhíresült a danzigi, prágai és bácsi menekülteket szállító Atlantic, a Milos és a Pacific.

A török kormány 1940 szeptemberében még megengedte, hogy az isztambuli zsidó közösség adományait, elsősorban élelmiszereket felvigyék az Atlanticra, amely a legrosszabb állapotban volt, és ahol a túlzsúfoltság miatt szörnyűséges állapotok uralkodtak. Végül a hajók eljutottak Haifáig, de ott az angolok nem engedték partra szállni az utasokat, hanem a brit kormány utasítására Mauritiusra deportálták őket.

Az Atlantic utasait a nyílt tengeren egy másik hajóra, a Patriára szállították át, ahol robbanás történt. Ezért a Hagana, az illegális zsidó földalatti hadsereg volt a felelős, mely meg akarta akadályozni, hogy ezt a hajót is Mauritiusra irányítsák. De a robbanás túl erősre sikerült, a Patria tizenöt perc alatt elsüllyedt, és 267 menekült zsidó a tengerbe fulladt.

Süllyed a Patria: csaknem 300 áldozat Fotó: stormfront.org

Egy hónappal később a Márvány tengeren süllyedt el a Salvador nevű hajó, mert a viharban nem engedték kikötni; ekkor több mint kétszázan haltak meg. Ennek ellenére további, rossz állapotú hajók indultak útnak, elsősorban a romániai Constanza kikötőjéből, tele menekülttel, zömükben romániai zsidóval. A legszörnyűbb katasztrófa a Struma nevű román hajót érte 1942 februárjában. A túlzsúfolt, ócska hajót, melyről szinte senkit sem engedtek partra szállni, az utasok könyörgése, majd ellenállása ellenére visszavontatták a Fekete tengerre, majd a sorsára hagyták. Február 24-én hatalmas robbanás rázta meg a hajót, valószínűleg egy szovjet tengeralattjáróból lőttek ki egy torpedót. Itt 768-an vesztek a tengerbe, közöttük 111 gyermek. Ezután egészen 1944-ig nem haladt át újabb menekülteket szállító hajó a török vizeken.

A Gázai övezetet elszigetelő izraeli tengeri blokád, és az annak áttörésére tett kísérlet semmiképp sem hasonlítható ahhoz, ami a vészkorszak idején a zsidókkal történt. Mégis, a nemzetközi sajtóban polgárjogot nyertek az olyasfajta kifejezések, minthogy „Gáza hatalmas koncentrációs tábor”, ahol folyik a „palesztin holokauszt”.  A média jelentős része humanitárius problémának igyekszik beállítani egy alapvetően politikai jellegű problémát, a palesztin államiság kérdését, melynek természetesen humanitárius vonatkozásai is vannak. A 45 kilométer hosszú, tíz kilométer széles gázai övezetet már Begin vissza akarta adni Szadatnak, az 1978-as Camp David-i béketárgyalások során, de Egyiptom nem kért belőle, holott 1967-ig hozzá tartozott.

Az övezetben azért zsúfolódik össze most már másfél millió ember, s tengődik a nemzetközi segélyszervezetek által folyósított, mintegy napi két dollárnak megfelelő jövedelemből, mert az arab országok az Izraelből elmenekült, illetve elűzött palesztinokat szándékosan menekülttáborokban telepítették le, minél közelebb a zsidó állam határaihoz. Gázából 1948 óta folyamatosan támadták a zsidó államot. Amióta pedig az izraeli haderő 2005-ben kivonult, és 2007 nyarán a terrorista szervezetként nyilvántartott Hamasz nyerte a választásokat, s vette át a hatalmat, folyamatosan lövik rakétákkal a határ menti izraeli városokat.

A gázaiak az Izrael állam megsemmisítéséért küzdő militáns iszlámista szervezet túszává váltak, a fegyveresek élő pajzsként használják a civil lakosságot. Gáza szörnyű csapdává alakult, ahonnan nem lehet elmenni, részben azért, mert az arab országok ma sem fogadják be a palesztin menekülteket, de azért sem, mert a Hamasz fegyveresei nem engedik meg, hogy „cserbenhagyják” őket. Ugyanakkor a segélyhajók rakományai, mindenekelőtt az élelmiszerek és a gyógyszerek eljuthatnak Gázába, miután az izraeli hatóságok átvizsgálják őket. A tengeri blokád fenntartását a zsidó állam azzal indokolja, hogy meg akarja akadályozni rakéták tengeri úton történő eljuttatását Gázába, amire a Hamaszt támogató államok, köztük Irán, már többször kísérletet tett.