Nincs csődközeli helyzet, de szabadságharc sincs

A helyzet komoly. Orbán Viktor szerint Magyarország gazdasági szabadságharcot vív a Nemzetközi Valutaalappal az önálló gazdaságpolitikáért A helyzet komoly – hallani ugyanezt az MSZP-től és a baloldali véleményformálóktól. Szerintük a kormány száz nap alatt romba döntötte a gazdaságot, bármikor beüthet a krach. De van-e ok szabadságharcról, avagy csőd közeli helyzetről beszélni?

Külföldön nem eladhatók a gazdasági szabadságharchoz hasonló retorikai fordulatok. Nyilván nem is ez a cél, a kormányfő az önkormányzati voksolás előtt a jobboldali radikálisoknak kedves húrokat penget, míg a nemzetközi porondra más, a diplomáciai protokollhoz illő nyelvezetet szán, így van kialakulóban a kettős beszéd. Az Orbán Viktor által – más kontextusban – említett támadó külpolitikáról csak valódi ellenségek kapcsán szokás beszélni, Magyarország számára viszont az együttműködésen keresztül vezet az út érdekei mégoly szükséges érvényesítéséig.

Fotó: dunatv.hu

A szavazófülkés forradalom hallatán valószínűleg szintén felkapják a fejüket Berlinben és Párizsban; még ha értik is a metaforát, szeretni aligha szeretik. Bármekkorára nőtt is a többség a baloldal bukása után, rendszerváltásról nem szokás beszélni, ha a rendszer keretei, azaz a demokrácia, a kapitalizmus – legalábbis merjük remélni – mégiscsak maradnak a régiben.

Még képletesen sem alkalmas a magyar kormány gazdasági pozícióinak és érdekeinek közvetítésére a szabadságharc megjelölés. Hiszen 2008 őszén, a valóban államcsőd-közeli helyzetben – ezt Orbán Viktor is elismeri – mégiscsak az IMF segítette ki Magyarországot, karöltve az Európai Unióval (EU). Az akkori megállapodás a nemzetközi szervezetekkel nem csökkenti, hanem – éppen ellenkezőleg – növeli a hazai gazdaságpolitika mozgásterét. Szemben a 2008 őszi vészhelyzettel, a magyar államadósság immár finanszírozható a pénzpiacokról.

Ma csak bizalomerősítő céllal lenne érdemes egyezségre jutni az IMF-fel, ez mérsékelné a Magyarországgal szemben alkalmazott csődbiztosítási felárat (CDS), és lökést adna a forint árfolyamának is. Az EU-val szemben viszont kötelezettségeink vannak; a költségvetési hiánycélt Magyarország esetében Brüsszel láthatóan nagyon komolyan veszi.

Az, hogy a nemzetközi szervezetekkel júliusban nem sikerült megállapodni, még önmagában nem a világvége. Egy tárgyaláson végül is vagy születik egyezség, vagy nem. Más kérdés, hogy a szembenállás allegorikusan sem nevezhető szabadságharcnak. A magyar gazdaság gondjait – a minden államot sújtó globális pénzügyi krízis mellett – ugyanis nagy részben mi saját magunk okoztuk, pontosabban, szűkebb értelemben a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány elhibázott gazdaságpolitikája, tágabb összefüggésben a magyar politikai elitnek a társadalmi elvárásokra hajazó fogyasztásközpontú populizmusa.

Az államadósság – mint a jóléti rendszerváltásnak nevezett fedezetlen osztogatás legfőbb következménye – ezért ment fel a 2002-es 52 százalékról a 2009-ben mért 80 százalékra. Továbbá ezért nőttek meg a forintkamatok, és váltak vonzóbbá a devizahitelek.  Az IMF-nek és az Európai Uniónak ehhez semmi köze nem volt, ha csak az nem, hogy utóbbi furkósbottal és mézesmadzaggal több ízben próbálta jobb útra téríteni az akkori kormányzatot. Nélkülük még rosszabb lett volna a helyzet. Abban tehát igaza van Orbán Viktornak, hogy kormánya igen súlyos gazdasági terhet örökölt, de a nemzetközi szervezetek – és nem mellesleg az egy éven át működött és a Fidesz által szapult Bajnai-kormány is – ezt a terhet nem növelték, hanem enyhítették.  

Ennek ellenére lehet kritizálni a nemzetközi szervezetek által kínált gyógymódot, már csak azért is, mert mértékadó közgazdászok sem egységesek a válságkezelés teendőit illetően. Arról például, hogy amelyik országban  egyáltalán volt élénkítés, ott elérkezett-e már visszavonásának ideje, a pénzügyi guruk véleménye is eltér. Legutóbb például a Nobel-díjas Joseph Stiglitz mondta Budapesten, hogy – különösen válságban – elhibázott az Európában alkalmazott szigorú költségvetési politika. De egy másik Nobel-díjas, Paul Krugman sem a megszorítások mellett érvel manapság. A magyar kormány is szövetségesre lelt; a minap például a baloldali brit napilap, a Guardian szemleírója üdvözölte Orbánék szabadságharcát.

Matolcsy György és Orbán Viktor Fotó: MTI

Az Orbán-kormány retorikája mégis sokakban visszatetszést kelt; Nyugat-Európában főleg a piac- és versenypárti mérsékelt jobboldalon. Ezért amennyiben a kormánynak vitája van a nemzetközi szervezetekkel, azt  érdemes lenne szakmai érvekkel alátámasztani, semmint népszerűnek tűnő hasonlatokkal kiszínezni. Ha nem szabadságharcról beszélne a magyar kormány, akkor például – Stiglitz és Krugman szellemében – nem volna ördögtől való az a felvetés, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány jövőre valamivel magasabb lehessen a konvergenciaprogramban előírt 2,8 százaléknál.

A magyar költségvetési pozíció, paradox módon, rengeteget javult a válságban,  és ma már jobb is az unió legtöbb államának mutatójánál, amelyekben nem ritka a 10 százalékos deficit. Nemzetközi összevetésben a helyzet ma messze nem annyira komoly, mint ahogyan azt a vészmadarak láttatni szeretnék. Korábban mi voltunk a leggyengébb láncszem az unióban, ma hamis lenne ez a megjelölés. Miközben néhány éve Európa-rekord volt a magyar hiánymutató, addig most az unió, illetve a visegrádi négyek átlagához képest is jobban állunk, nem beszélve a válság által leginkább sújtott délnyugat-európai, PIGS (angol rövidítés: Portugália, Olaszország, Görögország, Spanyolország) államokról. Magyarország 2004 óta áll úgynevezett túlzott deficit-eljárás alatt, de a válság következtében kéttucat uniós tagállam ellen indítottak hasonló procedúrát.

Hasonló a helyzet az alapvető gazdasági mutatók többségében: Magyarország viszonylagos helyzete szinte minden tekintetben javult. Kósa Lajos debreceni polgármester szerencsétlen júniusi kijelentése („szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét”) tehát semmilyen tekintetben nem fedi a valóságot; a makrohelyzet nálunk messze jobb, mint Görögországban. Nem a gazdasági fundamentumok, hanem az ilyen retorikai fordulatok, valamint a költségvetési hiány kapcsán tett nem egyértelmű kijelentések a felelősek azért, hogy a választások óta a forintkurzus a devizahitelesek számára egyre veszélyesebben gyengül a külföldi valutákhoz képest, a magyar állampapírok kamatfelára pedig nő. A törékeny világgazdasági helyzet miatt szinte minden politikusi mondat hat az árfolyamra, ezért fogadták a piacok átmeneti megnyugvással, hogy Matolcsy György gazdasági miniszter a minap kimondta: 3 százalék alatti hiányt vár jövőre. Igazán persze ezt majd akkor hiszik el, ha a szavakat tettek követik, és a beterjesztendő 2011-es költségvetés is szigorú számokat tartalmaz majd.