Január végéig tartó folyamatos akciónkban hétről-hétre értékeljük a fórumra érkezett kommentárokat (felhasználva az adott hét legjelentősebb hozzászólásait és diskurzusait), és újabb kérdéseket vetünk fel a témával kapcsolatban. Kérjük, hogy továbbra is írjanak, véleményezzenek és kövessék hetente megjelenő összefoglalónkat, melyben kijelöljük azt a területet, amelyhez az adott héten hozzászólásaikat várjuk.

Az eddigi tapasztalatok

A preambulum projekt első hetében eleinte személyeskedőbb, aktuálpolitikai témákból építkező bejegyzések születtek, később azonban kialakult egy komoly, valóban a preambulumhoz kapcsolódó párbeszéd: „A preambulumban kevés, de annál magasztosabb és ünnepélyes kinyilatkoztatás legyen a magyarságról, az örökérvényűségről, továbbá arról, hogy azt minden magyar mélyen a magáénak érzi, mert fennmaradásának, védelmének zálogát látja benne.” A válaszolók nagy része igyekezett érdemben hozzászólni a témához, de mindenekelőtt általános kívánalmak érkeztek: „A boldogsághoz, tisztességhez, boldoguláshoz, normális élethez, alapjogokhoz, a munkához való jog, a közügyek gyakorlásához, az ország határainak együttes védelmére való kötelesség, és végül a szabad vallásgyakorlathoz való jog, a Szent Korona országának oszthatatlanságának fogalma.”

Tartalmi szempontból a legfőbb vitát a vallás, a korona, illetve a Szent Korona-tan generálta: „ne kerüljön bele egy nyilvánvalóan kisebbségnek számító érték, a korona, a kereszténység és Mária méltatása. Vagy ha mégis belekerül, konszenzusosan kerüljön az új alaptörvénybe a nemkeresztény értékeket valló emberek alapértékei. Máshogy nem tudom elképzelni. Különben nem fogom a magaménak érezni, én sem.”

Kiemelten fontos téma volt még a jogállamiság, történelmünk, valamint az emberi jogok. „Szerintem vegyük alapul az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (ahogy már más is javasolta), az Európai Szociális Chartát és az Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezményt.” Ez azt tükrözi, hogy kézzelfogható, jól működő múltbéli, vagy nemzetközi példát keresnek a hozzászólók, mivel az alkotmányozás eddigi „hagyományai” nem szolgáltak használható mintákkal.

Számos formai javaslat is érkezett, például, hogy „Az alaptörvény előszava közérthető legyen. A mai emberekhez és a jövő nemzedékekhez szóljon. Legyen világos és egyértelmű. A kétértelmű, félreérthető vagy más-más csoportok, pártok által eltérően értelmezett szövegeket ki kell belőle irtani. Ezek ugyanis csak a viszály melegágyai a jövő nemzedékek számára.”

Szerepeljen-e Isten neve a preambulumban?

A beérkezett vélemények tükrében a következő hét folyamán arra a – talán legtöbb vitát kiváltó – kérdésre keressük a választ, van-e helye Isten nevének a preambulumban, vagyis megjelenjen-e Istenre vonatkozó utalás az új alkotmány előszavában.

Az Istenre való utalás két szempontból, illetve két szinten is megoszthatja a közvéleményt. Egyrészt, hogy egyáltalán foglalkozzon-e a preambulum Istennel, s ha igen, akkor azt milyen formában tegye. Az európai alkotmányok nagy részében ilyen utalás nem szerepel, de van néhány jellegzetes példa, amely mintául szolgálhat. Anélkül, hogy sorrendet vagy fokozatot állítanánk fel az alkotmányok között, látható a három karakter: Isten deklaratív, pragmatikus megjelenítése; Isten szerepeltetése a nem hívőkre is tekintettel; végül pedig egyfajta imádságos preambulum.

A német alkotmány pragmatista módon szól Istenről, pontosabban a Mindenható előtti felelősségről: a német nép „Isten és ember előtti felelőssége tudatában” fogadja el saját alkotmányát. A preambulum egyetlen (ám igen fontos) aspektust, az Isten előtti felelősséget említi, vagyis az alkotmányozó német nép tudatában van annak, hogy elszámolással tartozik egy magasabb erőnek, s ez aláhúzza az alkotmány jelentőségét, „megemelve a tétet”.

A lengyel alkotmány preambuluma megpróbál egyensúlyozni az istenhívők és a más világnézetűek között, de egyúttal azt is feltételezi, hogy utóbbiak is hisznek egyetemes értékeket. Az alkotmány a következő fordulattal él: „… mi, a lengyel nemzet – a Köztársaság valamennyi állampolgára, mindazok, akik hisznek Istenben mint az igazság, jóság és szépség forrásában, mindazokkal, akik nem osztoznak ebben a hitben, de tiszteletben tartják a más forrásokból származó egyetemes értékeket…”. A lengyel alkotmány feltételezi a polgárok értékalapú gondolkodását, de nem várja el feltétlenül, hogy ezt mindenki Istenből vezesse le.

Végül megemlíthetjük az ír és görög alkotmány imádságos hangulatát: „A legszentebb Szentháromság Isten nevében, akié minden hatalom, és akitől mint végzetünktől, mind az emberek, mind az államok tevékenysége ered, mi, Írország népe, alázatosan elismerve kötelezettségeinket a mi Urunk, Jézus Krisztus felé, aki átsegítette atyáinkat, évszázados megpróbáltatásaikon…”. Az ír nép tehát Isten nevében alkotmányoz, sőt az alkotmányban a keresztény vallásra utaló elemek jelennek meg. A görög alaptörvény szerint a parlament a „Szent, Egylényegű és Oszthatatlan Szentháromság Isten nevében” alkotmányoz.

Isten nevének szerepeltetésére koránt sincs egységes európai formula. A magyar preambulumról el kell eldönteni, hogy Isten szerepeljen-e benne, s ha igen, milyen elnevezéssel és milyen formában. A fenti megoldások mind „Istenre” utalnak, s nem reagálnak a vallási sokszínűségre, hiszen egyes vallásokban esetleg másként hangozhat a legfőbb lény neve. A hazai diskurzus Isten preambulumbeli szerepeltetését általában a magyarok jelen és múltbeli vallásosossága, pontosabban annak szubjektív megítélése alapján válaszolja meg. Két szempont azonban rendre kimarad ebből a „párbeszédből”: az említett európai tendenciák és a jövő szempontja, vagyis az, hogy mennyire lehet majd fontos Isten szerepeltetése az alkotmány előszavában az elkövetkezendő években, évtizedekben.

Aki úgy gondolja, a vitához hozzátenné saját álláspontját Isten nevének témájában, alapcikkünkben elmondhatja véleményét.