Már kacagok magamon, hogy másfél havonta bejelentem önöknek: kampec, itt a vég, ennél rosszabb már nem jöhet, semmi sincs lejjebb. Dehogy nincs. Elnézést kérek, nyájas olvasók.

A minap Belgrádból utaztam Budapestre. Az összesen két kocsiból álló szerelvényre fölszállt mintegy kétszáz afgán menekült. A vonat valahogy elindult, a menekültek fegyelmezetten és feszülten hallgattak, a fehér utasok ijedten és feszülten néztek ki az ablakon. Szabadkán a szerb határőrség leszállította a menekülteket, akik némán rohantak ki a vasútállomás kapuján. Köztük nyolcvanon fölüli, törékeny asszony, a gondjára bízott három, mintegy ötéves kisgyerekkel, minden holmijuk egyetlen apró, műanyag zacskóban. Neki a mezőnek, az akácosnak, a „zöldhatárnak”. Kelebián fölszállt az állig fölfegyverzett magyarországi határrendőrség (többen voltak, mint a megmaradt pár fehér utas), szimatoló óriás farkaskutyák, csomagokat szétszedő vámosok, hosszú percekig vizsgált útlevelek, „hová utazik?”, a Ceauşescu-korszak hangulata.

Figyelmeztettem magam, hogy ne gyűlölködjem: az elnyomó apparátus fegyveresei is embertársaink, felebarátaink; majd Ferenc pápának leend igaza, lesz bűnbánat, töredelem, megtérés, megigazulás, üdvösség.

Nincs mit mondanom a sokasodó xenofóboknak és rasszistáknak. Minden beszéd fölösleges. Az erkölcsprédikációk idegesítők és haszontalanok.

Egy dologban azonban igazuk van a magyarországi jobboldal közíróinak, elemzőinek, bloggereinek, posztolóinak, kommentelőinek és trolljainak: itt kettős mérce érvényesül. Európa (és a fehér világ) polgári rendszerei csakugyan majdnem olyan undorítók, mint a magyarországi polgári rendszer. (Bár Írországban és Amerikában legális lett a melegházasság. Hurrá!) Kerítések mindenütt vannak, vagy már épülnek. A megalázottakat és megszomorítottakat a Földközi-tengerbe szokás fojtani. Fasisztoid pártok már Ausztriában, Dániában, Franciaországban is a „mainstream” és az „establishment” tagjai, és lámpással is nehezebb annyira tekintélyelvű és idegengyűlölő kormányt találni, mint a francia szocialistákét. A nagy hagyományú brit konzervativizmus ma messze alulmúlja a sokaktól csodált kisgazda színvonalat. Nemcsak a magyarországi egyházak állnak ki az olyan holdra vonító, vértől csöpögő fogú ordasok mellett, mint Prohászka Ottokár, hiszen a román ortodox (görögkeleti) egyház tiltakozik a Vasgárda törvényi elmarasztalása ellen, s a szerb püspökök is ünneplik a csetnik vezér, Draža Mihajlović rehabilitálását (aki persze érzékeny szívű liberális filantróp, ha a nagy tudású Hóman Bálinthoz hasonlítjuk, akit az MTA… de hagyjuk ezt, unom már én is). A szomszédos Burgenlandban a magyar vendégmunkások ellen uszító szociáldemokrata vezetés épp úgy készül összebútorozni a snájdig és fess Heinz Christian Strache (FPÖ) fasisztáival, ahogyan vidéki MSZP-s tényezők szoktak a Jobbikkal (az országos központ halk bégetése mellett). (Wer hat uns verraten? Die Sozialdemokraten!)

Déli határunk mellett már „fociultrák” (ejtsd: neonáci huligánok) vadásznak bevándorlókra. S még azt mondják, hogy Magyarországon nincs életerős civil társadalom, nincs anyagi érdekeltség nélküli, önkéntes aktivizmus. Már hogyne lenne.

Egyetlen erő áll ellen: a Sziriza-kormány, a koalíciós partner ellenében, szocialista és zöld/liberális ellenzéki  voksok segítségével megszavaztatta azt a törvényt, amely automatikusan görög állampolgárságot nyújt a bevándorlók Görögországban született gyerekeinek. De hát ez sajnos apróság.

A mi délceg és diadalmas Orbán Viktorunk élő lángoszlopként jár Európa előtt, és mutatja az utat: minden képmutatás – és a teljes nyugat- és kelet-európai sajtó zajos (mellesleg teljesen indokolt) orbánozása, a radikális jobboldali magyar állam megbélyegzése, stigmatizálása – ellenére világos, hogy az Európai Unió fideszes politikát folytat. Nagy a megkönnyebbülés, hogy a magyarországi és bulgáriai bumburnyákokra lehet fogni: a menekülteknek orruk fokhagymás az európai jóléti rendszertől, ugorjanak a tengerbe, fulladjanak meg, úgy kell nekik, miért üldözik őket. Magyarhoni liberális nemzettestvéreink egy része is iszlamofób érvekkel ront az Iszlám Állam és a tálibok elől menekülőkre, a logika és a jó ízlés nagyobb dicsősége végett. Intellektuálisan kifinomult ujjmutatását híven követi az összeurópai szennysajtó. („Magyarország utat mutat,/követjük a magyar utat!”)

Attól kell tartanunk, hogy az örök nagynénikénknek lesz igaza: mindig a kevesek uralkodtak a sokak fölött, a gazdagok a szegények fölött, az erősek a gyöngék fölött, a férfiak a nők fölött, a fölfegyverzett nemzetek a fegyvertelenek fölött, a kegyetlenek az irgalmas szívűek fölött, úgyhogy vágd le szépen a körmödet, Arankám, vesd be az ágyat, mosd el a teáscsészéket, és ne duzzogj itt nekem.

A peremvidékek vágyálma, az Európai Unió (meg a közszeretetnek örvendő Nemzetközi Valutaalap) éppen most közölte a dologtalan görög néppel, hogy ha nem hajlandó éhezni, akkor éhen fog dögölni. Megvan a hőn óhajtott bankcsőd, omlik a tőzsde, a pénzpiac, Kelet- és Délkelet-Európának fütyültek. Larry Elliott, a The Guardian gazdasági rovatvezetője közli (itt), hogy ez pénzügyi Szarajevó. (Szívemhez legközelebb álló, műveletlen olvasóim kedvéért: Szarajevóban puffantották le Ferenc Ferdinánd főherceget, s evvel kezdődött a világháború 1914-ben, más szóval: itt a piaci fájront – és evvel persze a nagy európai vakáció, amelyben már nem kell többé tanulni és gondolkodni.)

Európa-szerte nagy fölháborodást keltett, hogy a görög miniszterelnök – akinek itt a nevét se tudják leírni (az érvényes magyar helyesírás szerint ugyanis így kell: Alexisz Tsziprasz) – gyönyörű beszédében kihirdette: népszavazásra bocsátja a kérdést, hogy engedelmeskedjék-e a görög nép az aljas európai imperialista diktátumnak, vagy se. (Az EB/EKB/IMF „trojka” most az – ebben az ügyben – minden támogatást megérdemlő román kormányt támadta meg, mert csökkenteni merte az élelmiszerek áfáját; tudni való, hogy a közvetett adók, így elsősorban a forgalmi adó megszüntetése a nemzetközi szociáldemokrácia immár másfél évszázados törekvése; de a „trojka” szerint hadd kopjon föl a romániai lakosok álla, hiszen csak nem akarnak rendesen táplálkozni!... Hallatlan: nem érik be puliszkával és krumplival!...)  Évtizedek óta nem volt ezen a búvalbélelt földrészen demokratikus gesztus: ha végre sort kerítenek rá, akkor demokratáinkat elfogja az irtózat és az émely. Ha demokratáink azt mondják valamire, hogy „populizmus”, csaknem biztosak lehetünk benne, hogy azt értik rajta: „demokrácia”. Hisz a demokráciát mégse utálhatják nyíltan. De tüstént fogják nyíltan is: tessék csak megtekinteni az írásom alatti kommenteket. (De olvassák el azért a Népszava és a Népszabadság tisztességes kommentárját is: az előbbi szerzője Hegyi Gyula, a másiké Vári György. Le a kalappal.)

A józanság, realitásérzék és mérséklet mocskos lobogója alatt ripityára törik az európai gazdaságot, kockáztatják a krachot, majd aztán az áldozat hibáztatásának ismeretes menetrendje szerint beírják a szekundát azoknak a nyomorultaknak, akik vannak oly pimaszok, hogy szeretnének élni. Évek óta hörög a balliberális véleménydiktatúrás törpe minoritás az EU és a Fidesz közötti tragikus ellentétről: most aztán láthatják, hogy a kettő pont egyforma; az ellentét retorikai; mindkettő annyit ér, mint címerében az értelmet jelképező pár rendőrcsizma.

Az egyetlen racionális megközelítés a magyarországi médiákban egy szenzációs, lángelméjű interjú 1991-ből St. Auby Tamással („A férfi tobzódik a hatalomban, a nő sikoltozva és vérben ázva őrjöng”). Mindenkinek hazafias kötelessége azonnal – és lassan, alaposan – elolvasnia.

Szeretném azt mondhatni, hogy azok az európai varacskos disznók, akik ma nem állnak a menekültek és a Sziriza pártján, majd megbánják. Dehogy bánják meg!

Kedves jó europoid, nordikus-dinári génszerkezetű barátaim, nem fordítom le nektek a nagy osztrák konzervatív író mondatát, hiszen a magatok nemzetek fölötti lelkülete és eszélyessége egyenesen előírja a némettudást: „Die Außenwelt ist eine lästige Begleiterscheinung eines unbehaglichen Zustands.” Így szólt Karl Kraus, és milyen jól tette.

A progresszív publicisztika lassacskán három évszázados hagyománya azt diktálná most nekem, hogy fölhívjam önöket, álljanak ellen, tiltakozzanak és lázadjanak. „NEM HAGYJUK!” – szokta ilyenkor üvölteni a magyar baloldali a szokványos-közhelyes tüntetéseken. Dehogynem hagyja, amice. Hagyni fogja, mert képtelen elszakadni az európai fölöttes énjétől. Mert ha nincs önnek ilyes fölöttes énje (superego, Über-Ich), akkor ön csuklani se mer, ez a szomorú tényigazság. Úgyhogy legyél csak rasszista, Arankám, és ne duzzogj itt nekem.