Az izraeli hadsereg előbb az övezet északi részén, Bét-Lahíja közelében hajtott végre akciót Izraelre rakétát kilőni készülő palesztinok egy csoportjára, megölve két palesztint és megsebesítve további hármat.
A csapás egyik halálos áldozata Szálem el-Arabíja, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok - a kormányon lévő Hamász mozgalom fegyveres szárnya - helyi vezetője volt.
Röviddel később Dzsabalíja menekülttáborra is izraeli rakéták hullottak, itt az Iszlám Dzsihád palesztin szélsőséges szervezet egyik tagja vesztette életét. Az Iszlám Dzsihád rendszeresen lövi rakétákkal Dél-Izraelt.
Közben Ehud Olmert izraeli kormányfő a vasárnapi kormányülés kezdetén sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy "ártatlan civilek" vesztették életüket a hadsereg gázai övezeti célpontok ellen pénteken végrehajtott csapásában, ugyanakkor emlékeztetett mindenkit arra, hogy Izrael háborúban áll.
Izraeli légi csapásokkal ölt meg három palesztin szélsőségest
Izrael két légi csapást hajtott végre vasárnap a Gázai övezetben, a támadásokban életét vesztette a Hamász palesztin iszlámista szervezet katonai szárnyának egyik helyi vezetője, az Iszlám Dzsihád terrorszervezet egy tagja és egy harmadik palesztin, hárman megsebesültek - közölték izraeli katonai és palesztin biztonsági forrásból.
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is tárgyal a parlament
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Épphogy elkerülte a veszteséget az Audi: 87 százalékkal csökkent a profitja
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.