„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét

A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres, akik segítségével jövőre megvalósulhatna a forgatás.

  • HVG

A forgatás kezdete előtt tíz nappal fújta le a Loupe Színházi Társulás filmprojektjét a magyar gyártócég – írja a független színházi formáció Facebook-oldalán. A Loupe saját színházi előadásából, a 2023-as Becsapódásból készült volna „az első magyar, egyetlen megszakítatlan felvételben forgatott mozifilm”, annak eredeti szereplőivel – Földes Eszterrel, Molnár Áronnal, Lengyel Tamással és Ullmann Mónikával –, de egy aktualizált forgatókönyvvel, Horváth János Antal rendezésében.

A Becsapódás története ma talán aktuálisabb, mint valaha. Arról beszél, hogyan szivárognak be a társadalmi konfliktusok, a félelmeink és az előítéleteink a legszemélyesebb kapcsolatainkba, és hogyan válhatnak egymáshoz közel álló emberek egyik pillanatról a másikra egymás ellenségeivé

– írja a Loupe.

A társulat szerint a forgatókönyvet hónapokon át fejlesztették Veres Attilával, az Itt érzem magam otthon című film írójával, egy hónapja pedig az egész csapat ezen a projekten dolgozott: „zajlottak a jelmez- és kamerapróbák, a díszlet összeállítása, a rendelkező próbák a helyszínen, mindenki gőzerővel hajtott. Aztán tíz nappal az első forgatási nap előtt, este kaptunk egy e-mailt, ami mindent megváltoztatott.” A levélben a Molnár által meg nem nevezett cég gyártási kockázatokra hivatkozva közölte velük, hogy kiszáll a projektből.

Egy film mögött emberek vannak. Alkotók, színészek, szakemberek, akik időt, energiát és rengeteg munkát tettek bele, akik erre készültek, ehhez igazították az életüket, és bíztak abban, hogy a közös vállalásból valóban lesz valami. Ezt tíz nappal a forgatás előtt egyetlen e-maillel egyoldalúan lezárni egyszerűen méltatlan

– írják.

A társulat azonban nem szeretné, hogy filmtervük annyiban maradjon, ezért elhatározták, meg szeretnék valósítani a filmforgatást 2027-ben, független produkcióként. Ehhez azonban mecénásokat kell találniuk, akik segítségével össze tudják gyűjteni a film költségvetését, 120 millió forintot.

Fontos, hogy nem közösségi finanszírozásra gondolunk. Ekkora összeget nem várhatunk el a közösségünktől, és nem is szeretnénk rátok hárítani ezt a terhet. […] Olyan vállalatokat, befektetőket és mecénásokat keresünk, akik velünk együtt hisznek abban, hogy Magyarországon állami finanszírozás nélkül is létrejöhet egy művészileg ambiciózus, professzionális nagyjátékfilm

– írják a bejegyzésben, hozzátéve, hogy követőiktől csupán annyit kérnek, ha ismernek ilyen potenciális mecénást, azzal kössék össze őket.

Nyitókép forrása: HVG / Cabrera Martin

„Az életemen kívül mindent feláldoztam a rendszerváltásért” – interjú Molnár Áronnal

Ha nem tárja fel Hankó Balázs 17 milliárdos NKA-ügyét, a választás után még további összegeket kaptak volna a fideszes celebek – mondja Molnár Áron színész-aktivista, hozzátéve: ezt a munkát elvégezni nem az ő dolga lett volna, hanem a Tisza-kormányé. Molnár az Itt érzem magam otthon után ismét állami támogatás nélkül készült film, Az örökség főszereplője. Nagyinterjú.

 

Hozzászólások