A szavazásra bocsátott alkotmánytervezet kimondja, hogy az Arcah Köztársaságak is nevezett Hegyi-Karabah Köztársaság szuverén demokratikus ország.
Szergej Nasziban a választási bizottság elnöke közölte, hogy a népszavazásban résztvevők 98.6 százaléka szavazott az új alkotmányra. Ezeknek az előzetes adatoknak alapján meg lehet állapítani, hogy elfogadták az alkotmányt. A választásra jogosult kilencvenezer szavazó 87,2 százaléka élt választójogával - tette hozzá.
Hegyi-Karabah 1991-ban egyoldalúan kimondta elszakadását Azerbajdzsántól. A jogilag Azerbajdzsánhoz tartozó, mintegy 140 ezres, többségében örmény lakosságú terület miatt véres harcok törtek ki Azerbajdzsán és a szomszédos Örményország között, amelyeket 1994-ben tűzszünet zárt le.
A terület államjogi státusát az arról szóló nemzetközi tárgyalásokon tett kísérletek ellenére máig sem rendezték véglegesen, és megfigyelők szerint a népszavazás ismét ráirányíthatja a figyelmet a karabahi rendezés kérdésére.
Hegyi-Karabah új alkotmánya szuverenitást deklarál
A szavazók több mint 98 százaléka támogatta az új alkotmány elfogadását a Hegyi-Karabahban, az Azerbajdzsán fennhatóságát el nem ismerő, bár annak területén lévő örmény enklávéban.
Magyarországot is használta az orosz háborús pénzmosó gépezet
Szárazság: ha több vízre volna szükség, csak Pintér Sándor volt államtitkárának cégétől vásárolhat az egyik szolgáltató
A Tisza frakcióvezetője Szathmáry Zoltán jelöléséről: Nem volt örömujjongás
Bujdosó Andrea szerint a párt frakciója várhatóan a jövő héten hoz döntést a legfőbbügyész-jelölt támogatásáról.
Török Gábor a Tisza-kétharmad által megválasztott vezetőkről: Világos a mintázat
Ha az anyósával van baja, előbb-utóbb a párjával is lehet
„Oda kéne nekik baszni” – írta Takács Péter az orvosi kamaráról, majd a kormány neki is ment a szervezetnek
„Az össztűz még hiányozna is, ha nem lenne” – Magyar Péter reagált Krasznahorkai László Partizán-interjújára
Megsemmisítette az Alkotmánybíróság a szolidaritási hozzájárulás egyes szabályait
Megemelkedett a szökések aránya az aszódi javítóintézetben
A nevelők még nem tudják, mi az oka.