szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csalódottságát fejezte ki az amerikai lőfegyver-lobbi fő erejének tartott Nemzeti Lőfegyver Szövetség (NRA), miután csütörtökön a fegyvertartás szabályozásáról konzultált Joe Biden alelnökkel. Ezentúl inkább nem a kormánnyal tárgyalnak.

Az NRA a jövőben is ellenezni fogja a fegyvertartásra vonatkozó új jogszabályok bevezetését. Hangoztatta, hogy a kormányzat "bukott megoldások erőltetésével" az amerikai alkotmány második kiegészítését támadja, amely szavatolja a fegyverviselés szabadságát. Az NRA hangsúlyozta, hogy a kormányzat helyett a jövőben inkább a kongresszus tagjaival kíván "őszinte párbeszédet" folytatni "arról, ami működik és arról, ami nem".

Biden annak a fehér házi tanácskozássorozatnak a keretében találkozott az NRA képviselőivel, amelynek segítségével egy, az alelnök vezette munkacsoport konszenzusos ajánlásokat kíván kidolgozni a fegyvertartás szabályainak szigorításáról az országban gyakorivá vált fegyveres erőszak visszaszorítása érdekében. 

A szabályozásra vonatkozó kormányzati erőfeszítéseket a december 14-i newtowni vérengzés indította el. A connenticuti településen egy ámokfutó 27 emberrel végzett, közülük 20 kisiskolás volt. Az alelnök kedden kívánja az elnök elé terjeszteni javaslatait. 

Biden csütörtök délután mintegy másfél órán át tárgyalt az NRA, valamint a fegyvertulajdonosok más reprezentánsaival, miközben Eric Holder igazságügyi miniszter a forgalmazók képviselőit fogadta. A munkacsoport ezt megelőzően meghallgatta a fegyveres erőszak áldozatai, a velük és az elkövetőkkel foglalkozó orvosok, a fegyvertartás korlátozásáért küzdő csoportok, valamint az egyházak és a vadászok képviselőit. Konzultációt tartanak a videojátékok gyártóival és forgalmazóival is.

Az NRA válasza az iskolai fegyveres támadásokra, nem a fegyvertartás szigorítása, hanem a tanintézmények fegyveres védelme lenne. A newtowni támadás után 100 ezren léptek be a 4,1 millió tagot számláló szövetségbe. Az NRA azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a fegyvertartásról folytatott vita végére tagságának létszáma elérje az 5 millió főt. 

Joe Biden csütörtökön kijelentette, hogy munkacsoportja valószínűleg javasolni fogja a fegyvervásárlók hátterének átfogó vizsgálatát - ezt azok esetében, akik kiállításokon és az interneten vásárolnak, eddig nem folytatták le - , valamint a félautomata lőfegyverek és a nagykapacitású tölténytárak betiltását.  

Az amerikai szövetségi törvényhozás 1994 óta nem fogadott el jelentősebb, a fegyvertartásra vonatkozó törvényt. Ennek az újonnan gyártott félautomata fegyverek beszerzését tiltó jogszabálynak a hatálya azonban 2004-ben lejárt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!