"Nagyon vicces. Aki ezt az összehasonlítást kitalálta, nem sok mindent tud sem a Stasi-ról, sem az Egyesült Államokról" - kommentálta a "fényfirkát" kedden a nagykövetség sajtószolgálata.A rövid ideig, vasárnapról hétfőre virradóra vetített felirat Oliver Bienkowski fényjátékra specializálódott művészhez és Kim Dotcom-hoz (igazi neve: Schmitz), a Megaupload.com alapítójához köthető, utóbbi Twitteren vállalta magára az akciót. A YouTube videomegosztó portálon közzétettek egy videót is a fényjátékról. Kim Dotcom, akinek napszemüveges portréja szintén látható volt a nagykövetség falán, a Bild című újságnak kedden elmondta, hogy az ötlet tőle származik.A Stasi az egykori keletnémet politikai rendőrség rövidített elnevezése; a Német Demokratikus Köztársaság lakosságát figyelte meg a szocialista rezsim idején. A művészi akcióval a szervezők az amerikai titkosszolgálatok Európában és ezen belül Németországban végzett lehallgatásai ellen akartak tiltakozni. Az amerikai hírszerzés európai aktivitásáról szóló leleplezések Edward Snowdenhez, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt munkatársához köthetőek. Kiderült, hogy az NSA adatgyűjtési és elemző programjával (PRISM) rendszeresen megfigyelte az internetet, és beleolvasott külföldi állampolgárok internetes levelezésébe is.Angela Merkel német kancellár pénteken a dpa hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy az Egyesült Államok még "teljes mértékben adós" a hiteles tájékoztatással az NSA titkos adatgyűjtéseivel kapcsolatban.
A Stasihoz hasonlították Amerikát a berlini nagykövetségére vetített feliratban
A "United Stasi of America" feliratot vetítette ki egy művész az Egyesült Államok berlini nagykövetségének falára, hogy az egykori keletnémet politikai rendőrség nevére utalva tiltakozzon az amerikai kormányzat legutóbbi lehallgatási botrányának európai vonatkozásai miatt.
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
MNB-s vizsgálóbizottság: Matolcsy nem ment el, Varga ügyvéd nélkül érkezett, Windisch Lászlót beidézték
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
„Halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is” – Magyar Péter reagált Merkely Béla rektor lemondására
„Kívülről sikeresnek tűnhetünk, miközben belül már rég kimerültünk” – gyógyulás a kiégésből
Nem támogatja a Médiatanács a reklámadó bevezetését
Kinevezték a HUN-REN új vezérigazgatóját
Sorra zárnak be a boltok, most a kormány bejelentette, igyekszik megfékezni a folyamatot
Azurák Csaba lett az Egyenes Beszéd új műsorvezetője
A műsorvezető Rónai Egont váltja.