szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Kuala Lumpurból Pekingbe tartó maláj utasszállító pilótája szándékosan kerülte ki a radarokat, s akarattal csapódott gépével a tengerbe – állítják a 2014-es rejtélyes gépeltűnést vizsgáló szakértők. A gyilkosság-öngyilkosságban a Malaysia Airlines Boeing 777-esén tartózkodó 239 ember mindegyike meghalt.

„Tervezett, szándékos és hosszú ideig tartó művelet volt” – mondta a gép eltüntetéséről az a Martin Dolan, aki két évig vezette a repülőgép-szerencsétlenség körülményeit kutató vizsgálatot.

Az Australia 60 Minutes című tévéműsorban megszólaló szakértő szerint a pilóta, Zaharie Amad Shah tartósan a Malajzia és Thaiföld határán repült, s úgy változtatott néha irányt, hogy kikerülje a katonai radarok hatósugarát. „Ez sikerült is neki, hiszen, mint tudjuk, a légierő nem szállt fel, hogy elfogja a gépet” – mondta a műsorban a gép útvonalát modellező szakértő, Simon Hardy.

Dolan szerint kizárt, hogy terroristák térítették volna el a gépet. „Ha terroristák lettek volna, akkor egy csoport magára vállalta volna az akciót, ilyen pedig nem történt. Öngyilkosságot követett el, s sajnos ezzel mindenkit megölt, aki a fedélzeten tartózkodott” – mondta a szakértő.

A műsorban megszólalók szerint nem megalapozott az az ausztrál állítás, amely szerint végül a gép irányítás nélkül zuhant volna bele a tengerbe. „Szerintem valaki az utolsó pillanatig irányított” – mondta Hardy, szerinte a pilóta célja az volt, hogy a civilizációtól a lehető legtávolabb tüntesse el a Boeinget.

A gép becsapódási helyét a mai napig nem találták meg a hatóságok, s az MH370-es járat roncsainak csak töredékét mosták partra az áramlatok. A roncsokat jelenleg is keresik, a most tartó expedíció júniusig tart.

Az utasszállítóval elkövetett öngyilkosság nem példanélküli: a német Germanwings fapados légitársaság pilótája 2015 márciusában a francia Alpokban vezette hegynek a Barcelonából Düsseldorfba tartó gépet. A fedélzeten 144 ember tartózkodott, s mindenki életét vesztette.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!