Kedves Magyarok! Váltanunk kell néhány szót a Saul fiáról.

And the Sötét Paraszt Díj goes to... Hungary!
Igen, ti ott, akik nagybetűvel írjátok, hogy Magyar, és ha kérdezi a tanár, hogy miért, akkor azt sziszegitek előreszegett állkapoccsal, hogy tiszteletből. Ha ezután felmerülne, hogy a tisztelet a nyelv ismereténél kezdődik, akkor jön a toporzékolás, hogy Trianon, és különben is, a magyar nyelv és irodalom zsidó vircsaft.

Ahogy a magyar film is. A Saul fia, amely először az istenverte történelmünkben Arany Glóbuszt kapott, az zsidó film, hiszen zsidókról szól. Abból ti nem kértek, hanem ugye miért nem készül film a magyarok dolgairól, mint például Trianon; illetve ha készülne, akkor miért nem kapna Oscart úgyse, de hát tudjátok ti, miért: mert ezek megvetnek titeket, lenéznek és semmibe vesznek.

És ez így is van, és ráadásul joggal vetnek meg és néznek át rajtatok kultúrnépek. Ugyanis éppen most kaptatok ti is egy Arany Glóbuszt, és éppen most haraptok bele a kézbe, ami adta. Meg abba, ami átvette. Órák kérdése, hogy átcsapjon a bűzötök az óceánon, és megmérgezze a magyarok örömét.

Lehetne az a dicsőség a tietek is, és ehhez nem sok kellene. Csak részesévé válni a gesztusnak, ami egy ilyen film megalkotásához és megértéséhez kell. Vagy legalább érdeklődés, megnézni például a filmet. Senki sem követeli, hogy minden magyar vagy német járjon lehajtott fejjel a holokauszt miatt. Azok nem mi voltunk. Ugyanúgy borzadnak a régmúlt idők aljasságán az elkövetők, a cinkosok, az áldozatok és a kívülállók leszármazottai. Pláne alaptalan a vád, hogy a magyarok ma ugyanazt tennék, mint akkor.

Ami viszont a Magyarokat illeti: nem vád, hanem tény, hogy a Magyarok az Arany Glóbusz kapcsán kifejezik egyrészt a meggyőződésüket, hogy holokauszt nem volt, másrészt az óhajt, hogy legyen. (Mindezt teszik például a miniszterelnökük oldalán, de ez legyen az ő gondja. Az vagy, amit megeszel, meg ami rád szavaz.) De a szolidabbak is amondóak, hogy ez nem az ő filmjük, nem róluk szól, hanem ellenük. Mármint nem is a Saul fia konkrétan, hanem a holokauszt feszegetése általában – ahogy lement ugyanez a kör Kertész Imrével.

És ez is így van. Ellenetek szól. Hiszen mi más a tanulsága az egész hetvenéves történetnek, ha nem az, hogyan tagadta meg, irtotta ki, üldözte el egy ország azokat, akik lehettek volna magyarok, ha hagyják őket. Azok ellen szól minden említése, akik még mindig azt hiszik, hogy ez a sikerhez meg a nemzeti nagysághoz vezető út. Vagy azt, hogy a magyar film, az szóljon mangalicákról és betyárokról – ha a Star Warst rendezné meg egy magyar, akkor nyilván azon vekengenének, hogy ez a jedik ügye, nem a miénk.

Ezzel az ormótlan, korlátolt ostobasággal garantáljátok, kedves Magyarok, hogy ezer év múlva is ilyen frusztráltan puffoghassatok.

Ja nem, addigra kihaltok.

De a magyarok maradnak, és velük a kultúránk Radnótival együtt, a történelmünk a holokauszttal, a nyelvtanunk – különös tekintettel a melléknevek helyesírására –, és a filmművészetünk a Saul fiával.

Nincs olyan kincsünk, amelynek ti lennétek az őrei. Legalább kushadjatok, meg ne lássanak a kerítésen túlról, amíg a rendes hazafiak megpróbálnak tenni valamit a jó hírünkért.

Cikk megosztása
Címkék