Nem a taxisokat fenyegeti a jövő, hanem a rajtuk élősködőket. És azokat, akik miatt magyar újítások nem fenyegetnek senkit.

A technológia időnként felkerekedik, és ahogy körbeszáguld a világon, komplett munkaköröket gyalul le. Így jártak a patkolókovácsok, a mozdonyfűtők meg az írógépműszerészek, ha megélték.

De a taxisokat ez a sors nem fenyegeti.

Autóval, sofőrrel, egyénileg utazni még elég sokáig valós igény lesz, ellentétben a gőzmozdonyozással. Tehát valamilyen módon kocsit és sofőrt fogunk rendelni, háztól házig, és ezért fizetünk. Ez a taxisok szakmája, amihez szükséges az ő tudásuk és felszerelésük, úgymint autó, jogosítvány és helyismeret.

Ezt nem veheti el tőlük az Uber, sőt éppen ilyen embereket keres. Talált eddig is egy csomót, de a felvétel folyamatos és automatikus. Nem is nekik ad mattot a technológiai forradalom, hanem a taxitársaságoknak. Az Uber ugyanis nem tud autót vezetni, változatos hülyeségeket beszélni, kikerülni a dugót vagy kurvaanyázni a biciklistákat – semmit, amit egy taxisofőr viszont igen. Mindent tud azonban, amit a diszpécsercégek, sőt többet is. Ők azok, akikre nincs szükség. A címek beküldése és a kocsi kiválasztása automatizálható, a taxizás maga – egyelőre – nem.

A régóta működő, megcsontosodott iparágakra elkerülhetetlenül vízfejek nőnek, és körbenövi őket a korrupció.

Jellegzetes eszközük a kartell, amivel biztosítják saját, mesterségesen megemelt rezsijük bevételezését. Például megállapodnak az árverseny befagyasztásáról. Ilyet egyébként nem csináltak a taxitársaságok – hanem a főváros csinálta meg helyettük! Aztán jöttek az uberesek, és megtörték a kartellt.

Másik szembeötlő jellegzetessége az Ubernek, hogy nem valami csúcstechnológia, nem egy holdutazás vagy hidrogénbomba, amihez szuperhatalmak gazdasági ereje kellett. Nem: ez csak egy pofonegyszerű, triviális alkalmazás, ami összeköti a kínálatot a kereslettel. Akár magyarok is kifejleszthették volna. (A Skype-ot például észtek csinálták meg, dán befektetők segítségével: ezek a népek összesen nincsenek annyian, mint mi.)

A jó hír, hogy tulajdonképpen még most is megtehetjük. Ha a közösségi autózás kiszámítható és egyértelmű szabályozást kapna, akkor már ma nekiláthatnánk a kódolásnak. Lehet jobbat csinálni az Ubernél. Egyike lenne a piacoknak, ahova ugyanúgy beszállhat a magyar vállalkozó, mint a kenyérsütésbe vagy a teherszállításba.

Nyilván nem kedvez a kilátásoknak, hogy Magyarország ma sovány föld a techvállalkozók számára. Néhány létező sikertörténetünk annyi figyelmet sem kap, mint egy megyei focimeccs. A kormányzat rezdüléseit reszketve figyelő hazai tőke pedig hamar megérti, hogy biztosabb hasznot hoz egy jól fekvő lovarda, mint valami idegesítő elektromos újdonság, amit aztán esetleg még meg is büntetnek.

Az iskolák digitális ismereteket minimálisan és vonakodva terjesztenek, a programozóképzések borsos különórák keretében érhetők csak el – ami egyébként jelentős mobilitási folyosót zár el a szegény gyerekek elől. A jövő, sőt a jelen kívül esik a kurzus érdeklődési körén, és ez kölcsönös: a technológiát egyáltalán nem érdekli a mi nemzeti identitásunk. Legfeljebb annyiban, hogy amikor megjelenik az országban, gyorsan vesz magának csókos lobbistát, hogy olajozza a hódítást.

Nem is passzol igazán a rezsimhez, hogy ezen a pályán nyerjünk. Ezen a vidéken princípiumok vannak meg hagyomány és testnevelés, ebbe sehogy se fér bele az, hogy a hülye gépet nyomogassák a gyerekek, amikor kint focizhatnának és pálinkázhatnának a sárban. Ördög bibliája!

Ez marad így nekünk. Kétségbeesett, gépromboló talpasok vívnak az utcákon azokért, akik rajtuk élősködnek. Senkit sem foglalkoztat, mitől sikeres a gonosz külföldi újítás, de mindenki felfelé néz boci szemekkel, hogy oldja meg a Mindenek Ura. De odafentről csak vidám, vak ügetés hallatszik. Azt a vízfejet még nem fojtotta meg a jövő.

Azért remélem, előbb-utóbb megteszi.