Fehér olimpia – üzlet a játékok mögött

15 perc

2006.02.10. 05:27

Az olimpiai játékokból (nyáron és télen egyaránt) hatalmas üzlet lett. És ez Torinóban is éppen így lesz – azzal a kiegészítéssel, hogy a téli sportok legnagyobb seregszemléje – egyes vélemények szerint – egyenesen a gazdag országok elitista felvonulása.

© AP
Ha valaki elvetődik a lausanne-i olimpiai múzeumba , az első dolog, ami a szemébe tűnik (a cikk szerzőjének látogatása idején pár éve ez legalábbis így volt), az nem a mozgalmat elindító Coubertin báró portréja vagy valamelyik becses sportereklye, hanem a szponzorok logóit megörökítő kövekből épített fal.

Pedig nem így indult. Az amatőrizmus és az olimpiai eszme (ismeretes, hogy e szerint a részvétel és nem a győzelem a fontos) megóvása érdekében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) évtizedeken keresztül igen keményen és eredményesen harcolt. A sportba egyre inkább benyomulni vágyó üzlet kinyújtott kezét rendre félreütötték. Látnivaló volt azonban, hogy az egyre szélesebb médianyilvánosság előtt zajló és mind nagyobb marketingértéket hordozó olimpia nem szigetelődhet el a környezetététől, nem térhet ki a hosszútávú fennmaradását és a mozgalom terjedését szavatoló magántőke elől.

Olvassa a HVG olimpiai mellékletét!
Torino a rajt előtt

A téli olimpiák nyolc évtizede

Magyarok a téli olimpiákon

A magyar csapat felkészülése

Kevésbé ismert sportágak
A pénz és az olimpiai mozgalom egymásra találását érdekes módon egy az amatőrizmus védelmében tett balul sikerült akció gyorsította meg. Avery Brundage, a NOB néhai elnöke szorgalmazására zárták ki az 1972-es szapporói téli játékokról a korszak és az alpesi sízés történetének egyik legnagyobb versenyzőjét, Karl Schranzot, az akkor már kétszeres olimpiai bajnokot. Nem kétséges, hogy a téli olimpiák történetében egyedüliként száműzött osztrák kizárásával példát akartak statuálni, akinek csak annyi volt a bűne, hogy részt vett egy futballmérkőzésen, s csapata trikóin, így Schrantzén is egy kávémárka szerepelt, az Aroma Kaffe. A döntést – amelyet az amatőr státuszú sportolók részére meghirdetett reklámozási tilalom megszegése miatt hoztak – az egész világ felháborodással fogadta, s nem az osztrák versenyző, hanem a NOB-ot irányító amerikai „diktátor” és az önkényeskedő testület ellen fordult.

Ettől fogva már semmi sem volt úgy ment, mint régen. Még volt pár erőtlen kísérlet a profizmus korlátozására (például vizsgálgatták Ingemar Stenmark, a svéd műlesiklózseni szponzori ügyeit), de a dolgok már gördültek a maguk útján. Juan Antonio Samaranch, a bankárból NOB-elnökké avanzsáló spanyol üzletember szélesre tárta a kapukat a pénz előtt, s megreformálta, hosszú távon életképessé tette a politikai bojkottokkal megtépázott és helyét kereső olimpiai mozgalmat.
Győzni mindenáron, az eszköz nem számít (Oldaltörés)

Az olimpiai bobpálya esti fényárban
© torino2006.org
A legtöbben elismerik, hogy a változtatásokra szükség volt, hiszen így gyakorlatilag a profik előtt is nyitva áll az út az olimpián való részvételhez, továbbá a televíziós (javarészt kereskedelmi televíziós) közvetítések jóvoltából az egész világ figyelemmel kísérheti a versenyeket. A NOB-hoz befolyó rengeteg pénzből pedig támogatni lehet a szegényebb és kisebb országok nemzeti olimpiai bizottságain keresztül az ottani sportéletet és a versenyzők felkészülését.

Mégis mindenki tudja és sokan szóvá is teszik, hogy a nemzetközi versenysport-mozgalom, amelynek a szíve az olimpizmus, nagy árat fizetett az üzlettel létesített liezonért. Mivel a szponzorok és hirdetők érdekei rendkívül felértékelődtek, már nem a részvétel, hanem a minél jobb szereplés, végső soron a győzelem a fontos. Ezt ugyan nyilvánosan sohasem ismerte be senki, de a tények nyilvánvalóak. Az eredményes szereplésért sokan bármilyen határ átlépésére hajlandóak. Ebben a választék elég széles. A legtöbben tiltott szerekkel igyekeznek előnyöket szerezni, míg mások a bírókat vagy a szervezőket próbálják befolyásolni. S vannak (bár sokkal kevesebben), akik a felszerelésük manipulálását választják; de emlékezetes a műkorcsolyázó Tonia Harding esete is, aki felbujtóként szinte bizonyossággal felérő gyanúba keveredett, mert volt férje rátámadt és súlyos térdsérülést okozott egyik legnagyobb vetélytársának, Nancy Kerrigannek az 1994-es lillehammeri téli játékok előtt.

Jegyezzük meg gyorsan, hogy a jogosulatlan előnyszerzésre irányuló törekvések nem a pénz hátán jelentek meg a sportban. A szigorúan vett amatőr korszakban is voltak visszaélések. Elég csak az NDK-ban folytatott machinációkra gondolni, vagy a sportpolitikai megfontolásokból eltérített eredményekre emlékezni. Például Sallay András és Regőczy Krisztina magyar jégtánckettős – nyilvánvalóan legjobb teljesítményük ellenére – azért nem nyerhetett 1980-ban Lake Placidben, mert a szovjetek és a britek megegyeztek, hogy a Linicsuk-Karponoszov duónak kell az első helyre kerülnie. A versenyeket aztán a következő években a valóban zseniális, s a jégtáncot megújító Thorville-Dean brit páros uralta, akiknek a felemelkedéséhez a magyarok elleni megegyezés – legalábbis kezdetben – jelentősen hozzájárult.

© torino2006.org
Az olimpia jelentősége az évek során egyre növekedett, s már a megrendezés jogának megszerzéséért is óriási erőfeszítéseket tettek a pályázó városok és a mögöttük álló pénzügyi, illetve politikai csoportok. Az olimpia ugyanis az egyetlen olyan világesemény, amely osztatlan figyelmet vonz a glóbusz minden sarkából, továbbá pozitív gondolatok és képek kapcsolódnak hozzá. Így az olimpiánál jobb marketingeszköz az olyan országok olyan városai számára nem létezik, amelyek meg akarják mutatni gazdasági, kulturális és politikai erejüket. A Magyarországon folyó olimpiarendezési viták is éppen ekörül forognak: a kétségtelenül gigantikus befektetés megéri-e a hozamot.

De nem csak politikai hozamokról, hanem pénzügyiekről is lehet beszélni. Azok a globális vállalatok, amelyek pozitív képet akarnak kialakítani magukról a fogyasztók százmillióiban, szintén szívesen kötik nevüket az olimpiai mozgaloméhoz. E felfokozott érdeklődés vezetett el az olimpiai vezetők némelyikének korrumpálásához, akik elsősorban a helyszínek feletti döntésekkor adták el szavazatukat (magukat). A korrupció gyanúja egészen Samaranch elnökig ért, akit azzal vádoltak, hogy hagyta lekenyerezni magát egy értékes vadászpuskával. A valójában rendkívül érdemdús katalán sportvezető regnálása felől ezt az árnyat sohasem sikerült eloszlatni.
Tiszta játékok, piszkos üzelmek (Oldaltörés)

Samaranch és Rogge. Ugyanaz másként
© AP
A Samaranch-ot az elnöki székben 2001 nyarától követő, az idén 64 éves Jacques Rogge belga ortopédsebész legfontosabb feladata éppen ezért a mozgalom makulátlansága látszatának visszaállítása. Ehhez részben a doppingolás elleni kíméletlen harcon, részben pedig a reklámozók érdekeit és a hagyományos olimpiai értékeket szem előtt tartó kényes egyensúly kialakításán keresztül vezet az út. Rogge először is a NOB tekintélyét akarta megerősíteni, ehhez a legjobb eszköznek azt látja, hogy a lehető legszorosabb kapcsolatot ápol a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA), s közösen látványos példát statuálnak a vétkes sportolókkal. (Annus, Fazekas és a magyar súlyemelők is részben ennek itták a levét Athénban.)  Az arculatjavító manőver annak ellenére sikeresnek látszik, hogy a doppingellenőrzési rendszer hiányosságairól, a doppingvádak megalapozottságáról, az egyenlő mérce hiányáról, az inkvizíciószerű eljárások és a sportolók manipulatív szándékú gyanúba keverésének lehetőségéről mind a mai napig heves vita folyik.

Mivel a sportolók speciális gyógyszerekkel, vitaminokkal és teljesítményfokozó szerekkel való ellátására valóságos iparág, Rogge harca nem könnyű. Az ellenérdekelt felek mélyen beépültek a sportági és az olimpiai mozgalomba is. A magyarországi súlyemelőbotrány körüli cécóban a véd- és dacszövetségek falainak repedésein egyszer-egyszer be lehetett kandikálni, és felsejlett a mindmáig ki nem mondott igazság. Jelesül, hogy nemzetközi szinten kizárólag tiszta eszközökkel nem nagyon lehet eredményt elérni. Legalább is vannak olyan sportágak, amelyekben ez szinte bizonyosan így van. Közülük a  nehézatlétika vagy a kerékpározás a "leggyanúsabb".

© torino2006.org
A drogok használata – ha eltekintünk a rettenetes egészségügyi kockázatoktól – akár fair is lehetne, ha mindenki hozzájuthatna ugyanazokhoz a szerekhez. Csakhogy ez nincs így, mert azok drágák, s a hozzájuk kapcsolódó profi orvosi háttér még drágább. Hatékony drogok persze többnyire úgy születnek, hogy kikutatják ezeket a vegyületeket és módszereket. Ehhez megint csak sok pénz kell, így olyan sportolók juthatnak hozzájuk, akik mögött elég pénz áll. Ezt pedig csak a gazdag országok nemzeti sportszövetségei engedhetik meg maguknak, persze elvileg és kizárólag az engedélyezett szerek körében. A szegények nem szednek semmit vagy valami olcsóbbat és szabálytalant. Másik lehetőség, hogy a szegény országok sportolói nemzetközi szinten jegyzett egyesületekben, amerikai egyetemi csapatokban vagy menedzserek támogatását élvezve versenyeznek.
Az elit uralja a statisztikákat (Oldaltörés)

© AP
Korábban már szóba került, hogy vannak vélekedések, amelyek a téli olimpiákat kifejezetten elitistának és fehér játékoknak tartják. S nem csak a hó miatt, hanem mert a szegényebb, elsősorban déli fekvésű országoknak szinte semmiféle lehetőségük nincs a játékokon való ütőképes részvételre. Sőt van, hogy a felszerelés és az edzési lehetőségek drágasága miatt a puszta részvétel sem adatik meg számukra. Így az indulók a gazdagabb északi államokból kerülnek ki elsősorban.

E megállapítás alátámasztására az egyik legfontosabb érv, hogy idén Torinóban 85 ország képviselteti magát versenyzőkkel, ez pedig azt jelenti, hogy a NOB tagjainak 57 százaléka távol marad e versenyektől. A téli olimpiák éremtáblázatán végigtekintve az is kiderül, hogy 1924 óta mindössze hat ország (Szovjetúnió/Oroszország, Németország (NDK és NSZK is), Norvégia, Egyesült Államok, Ausztria és Finnország nyerte a medáliák majdnem kétharmadát. Mindössze 17 ország nyert tíz vagy töb érmet, s csak 38 ország van, amelyiknek van érmes versenyzője. Csehország (Csehszlovákiát is ide értve) például több érmet nyert, mint Kína; s Norvégia többet nyert, mint Ázsia, Latin-Amerika, Ausztrália, Polinézia, a Közel-Kelet és a karibi térség együttvéve. A nyári játékoknál az első hat alig több, mint az érmek felét gyűjtötte be.

Nem csak arról van szó, hogy egyes országokban nincs hó, nics jég, nincs hideg, vagy nincsenek hegyek. A dél-amerikai országokra, Afganisztánra vagy Marokkóra ez például nem igaz. A kulturális közeg, a hagyományok mellett a gazdasági adottságok is jelentős szerepet játszanak.

Egyetlen bob ára például vetekszik egy jobb kocsiéval, s 7-8 millió forint alatt versenyképes darabot nehéz beszerezni. Egy olimpiai követelményeknek megfelelő bobpálya üzemeltetése pedig milliárdokba kerül. Hasonlóan drágák a síugrósáncok, a jégcsarnokok, a versenyzésre meg edzésre alkalmas sífutó és lesikló pályák. Így aztán nem véletlen, hogy a torinói eseményt is számítva 20 téli olimpiából 17-et Nyugat-Európa és Észak-Amerika rendezett, kettőt Japán, egyet pedig Szarajevóban tartottak az akkor még egységes és politikailag harmadikutas Jugoszláviában.

Pierre de Coubertin ezért igyekezett külön kezelni a téli és a nyári sportokat, mi több az 1924-es játékoknak a franciaországi Chamonix-ban még a hivatalos neve „Téli Sportok Nemzetközi Hete” volt, bár ma ezt tartják az első téli olimpiának. Ahogy a szponzori befolyás erősödött a sport felett, úgy váltak mind erősebbé a játékok átszervezését sürgető hangok. A folyamat abba az 1994-es döntésbe torkollott, amely a nyári és téli játékokat időben szétválasztotta, s azóta a téliek a nyáriakat két évvel követik. Így lehetővé vált, hogy a téli olimpiáknak is több közvetítési díj és reklámpénz jusson.

Mindezek ellenére sok-sok milliónyiunkat ragasztanak majd a közvetítések a képernyők elé, s nem gondolunk majd a Coca-Cola, a Panasonic, a Visa, a McDonald’s vagy a Samsung pénzére (amelyet mellesleg igen jó, hogy a sportra költenek). És mi, magyarok is lerágjuk a körmünket a nem egészen kéttucatnyi magyar versenyező sikeréért, annak ellenére, hogy tudjuk, nyáron sokkal több babér terem számunkra, mint télen. Az olimpia ugyanis - globális szponzorok és tévéközvetítők ide, szegények és gazdagok oda - lélekben közelebb hoz bennünket egymáshoz. Coubertin báró eszméiből ennyi biztosan megmaradt.
Adatok: magyarok és a téli olimpia (Oldaltörés)

A torinói játékokon résztvevő magyar versenyzők

Alpesi sí:
Barbai Áron
Marosi Attila
Tuss Réka

Biatlon
Tagscherer Imre
Gottschall Zsófia

Bob
Gyulai Márton
Kürtösi Zsolt
Margl Tamás
Pintér Bertalan
Horváth Gergely ( tartalék)

Sífutás
Tagscherer Zoltán
Gyenesei Leila

Műkorcsolya
Sebestyén Júlia
Pavuk Viktória
Tóth Zoltán
Hoffmann Nóra, Elek Attila (jégtánc)

Gyorskorcsolya
Tóth Ágota

Rövidpályás gyorskorcsolya
Darázs Péter
Knoch Viktor
Darázs Rózsa
Huszár Erika

Hódeszka
Lovász Laura (várólistán)

Magyar indulók a téli olimpiákon

Év

Helyszín

Bob

Sí és sílövészet

Jégkorong

Gyors-
korcsolya

Műkorcsolya

Össz.

1924

Chamonix

-

4

-

-

-

4

1928

St. Moritz

-

1

10

1

-

12

1932

Lake Placid

-

-

-

-

4

4

1936

Garmisch-Partenkirchen

-

4

13

1

7

25

1948

St. Moritz

-

11

-

5

6

22

1952

Oslo

-

4

-

2

6

12

1956

Cortina d’Ampezzo

-

-

-

-

2

2

1960

Squaw Valley

-

3

-

-

-

3

1964

Innsbruck

-

6

17

3

2

28

1968

Grenoble

-

5

-

3

2

10

1972

Szapporo

-

-

-

-

1

1

1976

Innsbruck

-

-

-

-

3

3

1980

Lake Placid

-

-

-

-

2

2

1984

Szarajevó

-

6

-

1

2

9

1988

Calgary

-

2

-

-

3

5

1992

Albertville

-

15

-

4

5

24

1994

Lillehammer

2

10

-

1

3

16

1998

Nagano

4

9

-

2

2

17

2002

Salt Lake City

6

9

-

8

2

25

2006

Torino

4

6

-

4

5

19

16

95

40

35

57

243

A téli olimpiák összesített éremtáblázata

© torino2006.org
A Magyar Olimpiai Bizottság adatai alapján az orosz (szovjet) versenyzők szerepeltek a legeredményesebben az eddigi téli játékokon, mögöttük a németek és a norvégok következnek a sorban. Utóbbiak azonban az éremtáblázat élére kerülnének, ha Oroszország, a Szovjetunió, illetve a Független Államok Közössége (FÁK), valamint az NSZK, az NDK, az úgynevezett közös német csapat, továbbá az egyesült Németország eredményei külön szerepelnének. A magyarok két ezüst- és négy bronzérmet szereztek eddig. A csillaggal jelölt országok adataiba az elődországok érmei is beleértendők, például Oroszország adataiban a Szovjetunió és a FÁK érmeinek száma is benne van.

Ország

Arany

Ezüst

Bronz

Oroszország*

112

81

78

Szovjetunió

78

57

59

FÁK

9

6

8

Németország*

107

104

87

NDK

39

36

35

NSZK

13

15

12

Egyesült német csapat

8

6

5

Norvégia

96

90

75

Egyesült Államok

69

71

51

Ausztria

42

57

63

Finnország

41

52

49

Svédország

36

29

39

Svájc

33

33

38

Olaszország

31

31

28

Kanada

31

28

36

Hollandia

22

28

19

Franciaország

22

22

30

Koreai Köztársaság

11

5

4

Japán

8

10

13

Nagy-Britannia

8

2

10

Csehország*

4

11

16

Csehszlovákia

2

8

15

Horvátország

3

1

-

Kína

2

12

8

Liechtenstein

2

2

5

Ausztrália

2

-

3

Lengyelország

1

2

3

Kazahsztán

1

2

2

Belgium

1

1

3

Bulgária

1

1

3

Észtország

1

1

1

Ukrajna

1

1

1

Spanyolország

1

-

1

Üzbegisztán

1

-

-

Jugoszlávia

-

3

1

Magyarország

-

2

4

Fehéroroszország

-

2

3

Luxemburg

-

2

-

Koreai NDK

-

1

1

Dánia

-

1

-

Új-Zéland

-

1

-

Szlovénia

-

-

3

Románia

-

-

1