Ceku lett Koszovó miniszterelnöke
A koszovói parlament megválasztotta a tartomány miniszterelnökévé Agim Ceku egykori albán gerillavezért, a Koszovói Védelmi Hadtest (TMK) parancsnokát, akit terrorizmussal és népirtással gyanúsítanak a szerbiai hatóságok.
nekik, hogy a demokratikus Koszovóban nekik is van jövőjük.
Egy megválasztása napján adott interjúban elfogadhatatlannak nevezett bármilyen más megoldást, mint a Belgrádtól való teljes függetlenséget, de egyik legfontosabb feladatának mondta, hogy garantálja a szerb kisebbség biztonságát és szabadságát. Ceku szerint csak a függetlenség biztosíthatja Koszovó működőképességét és stabilitását.
Koszovó függetlenségével szemben foglalt állást Boris Tadics szerb elnök, aki
felvetette azt is: vajon a világ melyik politikai vezetése fogadná el országa egy területének a kiszakítását. A szerb elnök leszögezte, hogy a dezintegráció minden formáját ellenzi a Balkánon, és ellenzi Szerbia és Montenegró
államközösségének a felbontását is. Kijelentette, hogy Agim Ceku koszovói miniszterelnökké választása nem tölti el megelégedettséggel Belgrádot.
A brit külügyminiszter szerint csaknem elkerülhetetlen Koszovó függetlensége, és ezt a szerbeknek is el kellene fogadniuk. Jack Straw pénteken Salzburgban az EU-külügyminiszterek informális találkozójának a keretében tartott sajtóértekezleten fejtette ki, hogy a koszovói függetlenség "olyan realitás, amelyet a szerb lakosságnak is el kell fogadnia".