Színházi világnap: ne beszéljünk pénzről?

Széksor egy színházban Fizetnénk háromszoros jegyárat? © sxc.hu

Három elismert színházi- gazdasági vezetőt kérdeztünk; Megyeri Lászlót, a Thália igazgatóját, Csóti Józsefet, a Radnóti Színház gazdasági vezetőjét, és Wettstein Tibort, a Madách Színház gazdasági igazgatóját. Mindhármukat úgy tartja számon a szakma, mint "öreg rókákat" a színházak gazdasági működésének régi ismerőit.

A három szakember helyzete nem azonos. Talán a kis nézőterű művészszínház, a Radnóti (2007-ben 264,2 milliós támogatás)  illik bele leginkább a fővárosi fenntartású színházak profiljába. A Thália (181,2) nem társulati színház, hanem befogadó, ekként azonban az egyetlen a fővárosi fenntartásúak között. A Madách (az Örkény Színházzal együtt 628) is kilóg a sorból, hiszen radikális zenés-színházi profilváltása már jól látszik a műsoron; s éppen vele kapcsolatban vetik fel sokan, hogy ha már alkalmazkodott a piaci igényekhez, ugyan miért kellene Lloyd Webber musicaleket adóforintokkal támogatni. 

Talán elkelne egy gazdasági vezetői kerekasztal ezekben a hónapokban, amikor úgy tűnik, a kórházreform mellé fel kellene sorakoznia a színházreformnak is. A struktúrák egyre kevésbé fenntarthatók. S úgy hírlik, a főváros és a kulturális minisztérium is érzi, változás kell az intézményrendszerben; talán nyitottak az új javaslatokra.   

A verejték luxusa

A színházi világnap alkalmából kedden, az előadások előtt Magyarországon is felolvassák az ünnep ez évi üzenetét. A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja Parti Nagy Lajos írót, költőt kérte fel, hogy a magyarországi színházak számára írjon köszöntőt a világnapra. "Abban, hogy felnőtt emberek estéről estére mások bőrébe bújva mutatják meg önmagukat, méghozzá életre-halálra, s mindezt más emberek egymás alatt, mellett, fölött üldögélve szenvedélyesen bámulják, önmagukat ismerve fel a játszó személyekben estéről estére, nos, abban van valami gyönyörű képtelenség. A színházban." Parti Nagy Lajos köszöntője itt!

A hvg.hu-n hetek óta zajlik a struktúraváltás-vita, amelyet Szabó György, a Trafó igazgatója indított el az itt megjelent interjújával (Közpénzen fenntartott verseny van;febr.21.). Szabó a beszélgetés után radikális koncepcióját is nálunk tárta a nyilvánosság elé egy hosszabb dolgozatban, amelyet teljes terjedelmében is hozzáférhetővé tettünk. Ehhez szólt hozzá előbb Marschall Miklós, aki Budapest kulturális főpolgármester helyettese volt 1990 és 94 között (Radikális reform helyett finomhangolás; márc.15.), majd pedig Vörös Miklós szociológus-elemző, aki a Bozóki-féle kulturális kabinetnek is dolgozott (Megtörni a kulturális monopóliumokat; márc.20.). Közben a HVG-ben Koltai Tamás színikritikus fejtette ki véleményét a jelenlegi helyzetről (Dráma egy elvonásban; 2007.09.).

Most villámkérdéseket intéztünk három gazdasági szakemberhez az utóbbi időben felmerült szempontok alapján.
 
A ködoszlatás szándékával tettük fel kérdéseinket; hiszen a "struktúraváltás" kifejezés lassanként varázsige lett. Alternatívok és kultúrpolitikusok is szívesen emlegetik, mindenki mást ért rajta, s közben nem tudjuk, a varázsige működik-e.

A válaszok érdekes azonosságokat mutatnak. Mindegyik vezető szkeptikus abban a tekintetben, hogy Magyarországon fenntartható-e egy színház pusztán a saját bevételeiből. Mindegyikük szavaiból az rajzolódik ki: a jelenlegi fővárosi színházi térképet nem nagyon rajzolnák át, azt hosszú idő alatt kialakult, inkább megőrzendő, mint megváltoztatandó értékként tételezik. Végezetül: mindegyiküknél ott az utalás arra, hogy a kulturális politika végre mondjon komolyan vehető mondatokat arról, mit szeretne. Azaz, milyen kulturális igényekhez milyen intézményi stuktúrát képzel el s ehhez milyen támogatási rendszert rendelne. Addig is, amíg ez megtörténik, mi folytatjuk az eszmecserét!

1. A pénzelvonásokkal együtt sokan "struktúraváltást" emlegetnek. Lassan már elkoptatottá is vált ez a kifejezés. Mit jelent(ene) Ön szerint?

2. El tudná-e képzelni a színházat, ahol jelenleg dolgozik, privatizált működésben?
Azaz teljes egészében fővárosi támogatás nélkül; csak jegybevételre és szponzorokra támaszkodva.

3. A budapesti színházak gazdasági szakembereinek van-e (volt-e) valamilyen közös koncepciójuk egy fenntarthatóbb fővárosi színházi struktúrára?

Megyeri László, a Thália Színház igazgatója

1. Struktúraváltás részben már történt - ha a ifejezést a művészi profilra vonatoztatjuk. Például a Madách ma már nem polgári-prózai színház, hanem zenés, a Thália befogadó színház lett, a Vidám Színpad művészszínházi profil felé mozdult. Ha az intézményrendszer változásaira gondolunk; nos, az csak akkor lehetséges, ha van koncepció. Ha a fenntartó, mondjuk a fővárosa, megmondja végre, mit akar. A pénzelvonás nem szerkezeti változás, hanem működési módosítás.

2. Csak jegybevételből és szponzori pénzből ma nem lehet fennmaradni. Tudható, hogy ma mennyit tesz hozzá a főváros, illetve a minisztérium egy-egy jegy árához. Az Operaház Fantomjára így kb. 8 ezer forintba kerül a jegy, 27 ezerért vajon ki volna képes megvenni? Amit lehet, az az, hogy a működés költségeit támogatja a fenntartó, a működtetést, az üzemeltetést pedig privatizálja. Így csökkenthető a támogatási összeg. Erre a magam részéről be is adtam egy, a Thália színházat érintő tervet, amelyben az szerepel, hogyan működtethető a színházunk magán kht-ként. Egyelőre nem akadt, aki tárgyalna velem erről.

3. A színházi gazdasági vezetők, mit szakma, egységesen bizonyosan nem fognak fellépni. Némileg sarkítva azért, mert polarizált a szakma: könyvelőtől a gazdasági szakemberig sok mindenki van köztünk. Néhányan, egymást jól ismerő szakemberek, szoktunk egyeztetni. A helyzetek azonban nem azonosak, nem vethető össze mondjuk a mi helyzetünk a Radnótiéval. Közgazdaságilag egyetértünk a folyamatok megítélésében, de a saját színházunkra nem biztos, hogy azonosképpen alkalmaznánk a következtetéseket.


Csóti József, a Radnóti Miklós Színház gazdasági igazgatója

1. A struktúraváltást Budapesten az jelenthetné, ha valamennyi (fővárosi és minisztériumi) színház helyzetét megvizsgálva, az intézményi erőforrások  koncentrálására, színházak összevonására, vagy éppen szétválasztására kerülne sor. Ilyen változást okozna a társulattal rendelkező színházak befogadó színházzá alakítása, vagy a repertoár színházak ensuite rendszerű üzemeltetése. Az átalakítások során tisztázni kellene a játszóhelyek művészi profilját, az elvárt műsorpolitikát és a funkciót.
 
2. A Radnóti Miklós Színház támogatás nélkül kizárólag kis létszámú, szórakoztató jellegű produkciókat játszhatna, ensuite rendszerben.

Jelentős összegű  szponzorációban nem hiszek, mert a piaci szereplők a termékreklámot preferálják az arculatépítéssel szemben, egy kis befogadóképességű színház  a reklám-üzletágban kevéssé piacképes.
 
3. Közös koncepcióról nem tudok, a nyilvánvaló ellenérdekeltségek miatt nem is várható ilyesmi.


Wettstein Tibor, a Madách Színház gazdasági igazgatója

1. A jelenlegi pénzelvonásnak semmi köze nincs a struktúraváltáshoz.

A struktúraváltás - amiről azok beszélnek a legtöbbet, akiknek elképzelésük sincs róla, hogy mit jelent - véleményem szerint az elmúlt évtizedben már megtörtént. Néhány példa rá: átalakult a Vidám Színpad, félig levált a Madáchról a Kamara (Örkény István Színház), a Thália befogadóvá, a Madách zenés színházzá alakult át, a gyerekszínházból művészszínház lett. A kialakult helyzeten természetesen még lehet finomítani, de úgy gondolom, durván beavatkozni nem érdemes.

2. Nyugaton a magán színházaknál a saját bevétel, iletve az állami (önkormányzati) támogatás aránya 40 - 60 százalék. Ettől eltérő arányt csak komoly méretű, 2000 főt befogadni tudó színházban lehet elérni (ilyen nálunk nincs), vagy lényegesen silányabb minőségű előadásokkal (amire nincs szükség). Ezt ma már Budapesten a Madách, az Operett Síznház és a Thália pontosan tudja (szenvedi). Ennél többre azok sem képesek. A jegybevételt ma már nem lehet jelentősen tovább emelni a nézőszám csökkenése nélkül, számottevő szponzori támogatás ma gyakorlatilag nincs Magyarországon. Tehát a válaszom: nem.

3.  Véleményem szerint ezt belülről nem lehet kialakítani. Óhatatlanul érdekellentétbe kerülnénk egymással. Ez nem lehet pénzügyi kérdés, ez kultúrpolitikai kérdés.