Balázs Péter 2007-ben adott portréinterjút a HVG-nek, amikor a szolnoki Szigligeti Színház igazgatói posztját megpályázta.
“Anyám balerinaként a húgával alapított balettduóval Európát járta, aztán az Operaházban dolgozott. Apámat református papnak szánták, ő azonban beállt Rózsahegyi Kálmán színitanodájába, később pedig a debreceni színházban játszott. Jól ismerte Kiss Manyit, ő lett a keresztanyám” – mazsoláz az egyébként katonatiszt és tanár ősöket is felmutató famíliából a színpad bűvkörébe került elődök közül az országos ismertségére újabban a szolnoki színház igazgatói pályázata körüli szakmai háborúval is ráerősítő, 64 éves színművész. Bár főként karakterisztikusan megformált vígjátéki, bohózati figurák és mókás szinkronhangja alapján lett széles körben ismert, indulása mégis drámai: a budai Toldy-gimnáziumban “nem voltam hajlandó belépni a KISZ-be, együtt bégetni a többiekkel, emiatt a harmadik év végén eltanácsoltak”, minek nyomán a diktatúra a Rákócziban kényszeríti érettségizni. Az őt üldözők felületességére azonban mi sem jellemzőbb, mint hogy a színművészeti főiskolára első nekifutásra bekerül. “Először egy 17. századi virágéneket kértek, amihez gitárral kísértem magam. Később aztán jó gitártudásomat még fel is rótták, azt mondták, döntsem el, gitár vagy színészet.” Választ, majd Veszprémben kezd, onnan hívják 1970-ben a pesti Vígszínházba. Innen, no meg a tévé képernyőjéről lesz országosan ismert. 1995-ben azonban, felpaprikázódva azon, hogy nem engedik rendezni, a szabadúszásba veti magát. Politikai rokonszenvét nyíltan vállalva gyakran látni Fidesz-rendezvényeken, és maga is konzervatív módon modern színházat kívánna csinálni a Fidesz-vezetésű Szolnokon.
