Felnőttképzési központok Somogy hátrányos helyzetű településein
Konferenciával zárták Marcaliban azt az uniós projektet, amelynek során minőségi felnőttképzési központok alakultak a Somogy megyei Barcs és Marcali térségben.
URLguru |
A felnőttek munkahelyteremtő és -megtartó továbbképzésének szervezésére két évvel ezelőtt nyert uniós (Hefop) pályázaton 50 millió forintot Marcali Kulturális Központja Barcs Művelődési Központjával, továbbá a PRKK-val konzorciumot alkotva. A kiírás alapvető célja a közművelődési intézmények felnőttképzésbe történő bevonása volt, ami Barcson és Marcaliban teljesült - mondta a projektmenedzser.
Beszámolója szerint a helyi munkavállalói és munkáltatói igények felmérésével kezdődött a munka, amelynek során egy somogyi vállalkozó még helyiséget is biztosított arra, hogy Vésén könnyűgépkezelőket képezzenek ki, mivel ez eddig hiányszakma volt a térségben. Ezen kívül Barcson és Marcaliban részesülhettek térítésmentesen alapfokú nyelvi-, továbbá ECDL start számítógépes alapképzésben a jelentkezők. A 25 fő oktatására elnyert összegből sikerült a pályázóknak 55 felnőtt tanfolyamát megszervezni, továbbá a folytatáshoz megfelelő, modern eszközökkel felszerelni a két művelődési házat, amelyek most újabb pályázatokon indulva kívánnak továbbra is szerepet játszani a térség felnőtt- és szakképzésében.