Megmotozták a közönséget Pásztor Anna budapesti koncertjén

2 perc

2019.08.26. 05:45

Az énekesnő egy éve adott itt koncertet, akkor egy rajongója az életére akart törni.

Szombat este újra a Budapest Park színpadára állt Pásztor Anna és együttese. Az énekesnő egy évvel korábban is koncert adott itt, ahogy ismert, ez volt az a fellépés, amikor egy P. József nevű férfi, Pásztor zaklatója megpróbált a frontember életére törni.

A 40 éves férfi a cipőjébe rejtett késsel felfegyverkezve jutott be a koncertre.

P.-t a biztonsági szolgálat a rendelkezésére bocsátott fénykép alapján felismerte, majd feltartóztatta a férfit, és értesítette a rendőrséget.

Az eset nemcsak Pásztor Annának az életére, hanem a zenekar működésére is hatással van – írtuk korábban. „Kelletlenül, de meg kell szüntetnem azt a fajta nyitottságot, ami eddig jellemző volt rám és a zenekarra. De, és ezt nagyon fontos elmondanom, nem vagyok hajlandó félelemben élni! Persze, ezentúl sokat nézek majd magam mögé, óvatosabb leszek, de nem félek. Nem félek senkitől!” – mondta Pásztor akkoriban a Blikknek.

P.-t a bíróság zaklatás miatt előzetes letartóztatásba helyezte, majd elmeorvos is megvizsgálta, ezután súlyosbították a vádat emberölés előkészületére. A férfi hónapokkal az eset után öngyilkos lett a börtönben.

A Bors, tudósítva Pásztor hétvégi koncertjéről, azt írja, hogy az énekesnő visszatért oda, ahol egy éve meg akarták késelni. A lap szerint Pásztor Anna könnyeivel küszködve állt újra színpadra, mint mondta, "az elmúlt egy év nagyon megszorongatott lelkileg. Nem volt könnyű szembenézni azzal, hogy az életemre törtek, s a családomat és a zenekaromat is megfenyegették."

"Azóta szerencsére semmilyen atrocitás nem ért minket, próbáljuk elfelejteni és feldolgozni a történteket, de az egyéves évforduló mindnyájunk számára felkavaró volt. Nehéz volt elnyomni az érzelmeket, a színpadra lépés előtt még a könnyeim­mel küszködtem, s reménykedtem, hogy ezúttal az élet nem ismétli meg önmagát. Szerencsére gond nélkül, hatalmas sikerrel ment le a koncert, amivel úgy érzem, végérvényesen lezártuk a múltat" – tette hozzá.

A Bors azt is írja, hogy kiemelt biztonsági intézkedésen kellett átesniük a koncertre érkezőknek, ahol három különböző mó­don ellenőrizték az embereket: első körben egy biztonsági kapun kellett átsétálni, amit egy kézi fémdetektoros átvizsgálás, majd pedig egy motozás, zseb- és táskaellenőrzés követett.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másvalakiért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.