Közpénzből pipálná le a magyar pénzküldő a bankokat és a PayPalt

Napokon belül kisebb összegeket küldhetnek egymásnak a Viber felhasználói. Az újítás finanszírozója nem esett messze a NER-től.

Közpénzből pipálná le a magyar pénzküldő a bankokat és a PayPalt

A magyar állami Eximbank tőkebefektetési alapjából több százmillió forintos befektetéssel segítik egy ugyancsak magyar cég, a NeoPay fejlesztését, amely végső soron a japán kézben lévő üzenetküldő alkalmazás, a Viber forgalmát növeli – értesült a HVG. Addig persze számos más haszon­élvezője is lehet a szolgáltatásnak.

A kuncsaftok, például a szülők, úgy dobhatnak át kisebb összegeket a telefonjukkal a csemetéik bankkártyájára, mintha egymás mellett állnának, és kézből kézbe adnák a bankókat. A pénzügyi háttérszolgáltatók, köztük a bankok és a MasterCard kártyatársaság is leszedhetik a sápjukat, és természetesen a NeoPay tulajdonosai is részesülnek a szolgáltatás díjából. Kérdés, kiknek és meddig számít forradalminak az azonnali pénzküldés lehetősége, és így mennyire kockázatos az állami befektetés.

A Moneytou applikáció ikonja november elején jelenik meg a Viber felületén, elsőként Magyarországon, Romániában, Ukrajnában és Szerbiában.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.