A "még újabb hullámos" kávézás élménye már erősen a technológiától függ

Dragon Zoltán

6 perc

2019.10.12. 10:05

A hétköznapokban kevéssé szembetűnő, de a kávé feldolgozásában, kereskedelmében, valamint az ital elkészítésében is komoly technológiai fejlődés zajlik. A hangsúly a gyorsaságon és a reprodukálható minőségen van.

A kávé legendák ködébe vesző eredettörténetéből, mint a jó főzetből magából, az szűrhető le, hogy az ízletes italhoz csupán néhány dologra van szükség. Arra, hogy az őrlemény egy ideig vízzel érintkezzen, majd szűrten érkezzen a csészébe, amiből aztán ki-ki a maga módján, hidegen vagy melegen, puristán, minimalistán vagy épp hedonistán fogyaszthatja el az élénkítő nedűt. Ennek megfelelően szinte ahányan isszák a kávét, annyiféleképpen készül, ám a módszerek két főbb csoportba sorolhatók: kézzel vagy géppel főzik. Utóbbi megoldást erősíti az íz jelentőségének előtérbe kerülése, ami reprodukálható minőséget követel, ehhez pedig egyre pontosabb és fenntarthatóbb eszköztárra van szükség.

A technológiai fejlődés már a kávétermelés és -értékesítés háttérfolyamataiban is tetten érhető. Felfutó ágban van és stabilan működik a kriptokávé, a blockchainalapú kereskedelem motorja, amivel a farmerek sokkal nagyobb jövedelemre tudnak szert tenni, a decentralizált nyilvántartási rendszerben ugyanis banki és nagykereskedelmi közvetítés nélkül, közvetlenül üzletelhetnek a felvásárlóval. Ehhez kínál platformot például a Bext360.

A kávé modern útja

Feketézés adatokkal

Az amerikai startup olyan rendszert dolgozott ki, amelynek egy szenzoros kávécseresznye-vizsgáló készülék az alapja. Ez osztályozza a gyümölcsöt, az adatokat feltölti a felhőbe, ahonnan egy mobilos alkalmazás segítségével azonnal lehívható a termelő, de a kereskedők számára is, utóbbiak pedig máris indíthatják a licitet a bevizsgált és osztályozott termékre. Az eredmény a gyors tranzakció, valamint – a nagykereskedelem kiiktatásának köszönhetően – a farmer magasabb profitja. A blokkláncrendszer a folyamat minden pontját rögzíti az egyes cserjék minőségétől a liciteken át a sikeres tranzakciókig, így még a szokásos adminisztrációra sincs szükség, ami minden résztvevő számára további megtakarítást jelent.