Hont: Koronavírus? Megállt az ész

„Amikor a szív szól, az észnek nem illik akadékoskodnia.”

(Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége)

Többé nem mondhatjuk, hogy Orbán Viktor nem szavatartó ember. Múlt szerdán megígérte, hogy 15 órakor be fog jelenteni valamit, majd 15 órakor bejelentett valamit. Hogy pontosan micsodát, azt jó óráig találgatta csak a némafilm hatása alatt álló közvélemény. A jelenet ugyanakkor árulkodó volt mind a rendszert, mind a kort illetően. Jól mutatta, hogy egy autokrata vonásokkal rendelkező rezsimben alig van lehetőség az azonnali, spontán korrekcióra, meg kell várni, amíg a főnök dönt. Nem akadt ember, aki szólni mert volna, hogy nem működik a hang. A korszakot meg tökéletesen jellemzi, hogy az abszurd szituációt földolgozó mémek pillanatok alatt terjedni kezdtek, és sokak számára ezek jelentették a valóságot, nem a később ismertté váló miniszterelnöki bejelentés. Pedig az is árulkodó volt. Arról tanúskodott, hogy Orbán Viktor elsősorban gazdasági téren lát tennivalót és nem a járványügy területén. És én ebben egyetértek vele.

*

Természetesen nem akarom bagatellizálni a koronavírus jelentőségét. Éppen az a probléma, hogy nem tudjuk pontosan, mit is lehetne bagatellizálni, fölnagyítani vagy a helyén kezelni. A járvány veszélyességét illetően néhány kutató és betegségekkel foglalkozó intézmény és szervezet megszólalásaira vagyunk kénytelenek hagyatkozni. Ők viszont a saját tudásukra alapozva, a saját szempontjuk szerint közelítenek a kérdéshez. Amennyiben egy epidemológust vagy infektológust kérdezünk, hogy mi a teendő a koronavírussal, akkor nyilván arról kezd beszélni, hogy miként állítható meg a járvány, hogyan akadályozhatóak meg a további fertőzések – függetlenül attól, hogy ez mennyi erőforrást emészt föl, és mik a későbbi következményei. Valószínűleg kizárólag ez is érdekli őket, hiszen ezért az a szakmájuk, ami. Arra azonban nem fognak választ adni, hogy érdemes-e a vírus terjedését mindenáron megállítani, illetve mennyi energiát és pénzt érdemes a megfékezésre fordítani. A „bármennyit” naiv és gyerekes válasz.

Ugyanis, ha abból indulunk ki, amit eddig a szakértők nyilatkoztak, és a statisztikák mutattak, akkor bőven elképzelhető, hogy a járvány miatt meghozott intézkedések járulékos veszteségei – ideértve az emberéleteket is – nagyobbak lesznek, mint amit a járvány mindenféle intézkedés nélkül okozott volna. Ismétlem: elképzelhető. Nem tudjuk, nem állíthatjuk, de nem is hagyhatjuk figyelmen kívül. Mivel ez a felvetés az, amelyet a jelenlegi lélektani helyzetben nem lehetett megvizsgálni, így nem lehetett cáfolni sem.

Az Index készített egy interjút a koronavírus által leginkább sújtott iparágak egyikének, a légiközlekedésnek képviselőjével, a Wizz Air vezérigazgatójával. Ő értelemszerűen a saját megközelítésében vázolta helyzetet, hangot adva abbéli meggyőződésének, hogy a koronavírus körüli hangulat túlhiszterizált. Az interjú fogadtatása döbbenetes volt – főleg bizonyos ellenzéki érzelmű, önkéntes aktivisták körében. Azok, akik máskor a véleménynyilvánítás szabadságának – elvben – elszánt hívei, fölháborodtak azon, hogy miként jelenhetett meg egyáltalán olyan álláspont, amelyik csak utal arra, hogy nincs feltétlenül szükség a legszigorúbb korlátozásokra. Nagyon tipikus volt, amikor valaki ezt azzal indokolta, hogy minden hozzáértő szerint nagy a baj, és ilyenkor irreleváns a laikusok véleménye. Egy hasonlattal is megvilágítja: ez olyan, mint a klímaválság, ahol szintén a tudósokra kell hallgatni, és nem szabad teret adni a klímaváltozást tagadóknak.

Bod Péter Ákos a járvány gazdasági hatásairól: Ami előre nem látható, és ami mégis

Sem kereskedelmi, környezeti vagy menekültügyben, és bizony járványügyben sem lehet hatékony önmagában egyetlen nemzet. Ez igaz a legnagyobbakra, ránk különösen - állítja a hvg.hu-nak írt elemzésében a közgazdász egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke. Egyben javaslatokat tesz arra is, mit kellene a kormánynak azonnal lépnie, ha csökkenteni akarja az anyagi veszteséget, amely a lakosságot éri e napokban.

Nos, nem, nem olyan. Jelenleg ugyanis senki nem tagadja, hogy járvány van, legföljebb azt kérdőjelezi meg (halkan, magában dünnyögve), hogy arányos-e az arra adott válasz. Másfelől: tőlem ugyan nagyon távol állnak a globális fölmelegedés létét elutasító nézetek, de nem venném a bátorságot, hogy híveiket elhallgattassam, mert még akkor is lehetnek megfontolandó érveik, ha a végkövetkeztetésükkel nem értek egyet. Továbbá: ki számít laikusnak? Aki nem ért az egészségügyhöz, az még érthet a gazdasághoz, vagy a szociálpolitikához, a világ pedig komplex jelenség, nem egyetlen aspektusa van. Az ilyen megszólalások inkább arra világítanak rá, hogy a modern ember mennyire elveszettnek érzi magát a bonyolult, nehezen átlátható, összetett körülmények között, mennyire nem találja az igazodási pontokat, mennyire kiskorú. Jöjjön a tudós bácsi, és oldja meg – lehetőleg fájdalom nélkül.

Azonban nem létezik olyan tudomány, amelyik az élet elrendezésére szolgálna. A döntési szituációk különböző szakmák metszéspontjain helyezkednek el, és nemegyszer igen fájdalmasak. Amikor fölmerül egy erőmű építésének ötlete, mást gondol erről az energiaellátásért felelős szakember, mást a környezetvédelmi mérnök, megint mást a régész, aki feltételezi, hogy értékes leletanyag található a kinézett területen, míg a csillagász csak legyint az egészre. Nincs ez máshogy egy háború vagy egy járvány esetében sem. Amennyiben az ellenség körbezár egy zászlóaljat, akkor a hadászatban járatosak készíteni fognak terveket arra vonatkozóan, hogy hány ezredet kell bevetni a megmentésük érdekében. A vezérkar viszont azt mérlegeli, hogy a művelet megindításával vagy a zászlóalj föláldozásával kíméli-e meg több katona életét. A történelem által számtalanszor előállított kegyetlen dilemma.

*

Ugyanezt kell végiggondolni egy járványkor is.