Katonai sátrat építettek a Heim Pál kórháznál is
Az intézményben már egy külön COVID-19-osztályt is kialakítottak.
A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt a Szent László kórház után a budapesti Heim Pál Gyermekkórháznál is katonai sátrat építettek az oda érkező gyermekek előszűréséhez.
Március 21-től ez az intézmény látja el a közép-magyarországi régióban a fertőzésgyanús és igazoltan koronavírusos gyermekek ellátását. Ennek keretében az elmúlt napokban kialakítottak egy önálló COVID-pozitív osztályt, amelynek intenzív részlege is van – mondta a helyszínen Bognár Zsolt, a sürgősségi betegellátó osztályának főorvosa a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Tábori kórházat húztak fel a katonák a Szent László udvarán - videó
Az intézmény annak érdekében, hogy a sürgősséggel érkező betegeket elkülöníthesse azoktól, akik koronavírus-gyanúval érkeznek, segítséget kért a Magyar Honvédségtől. Ennek nyomán egy előszűrő sátrat állítottak fel az intézmény udvarán. A sátorban elvégzik a szükséges elővizsgálatokat, hogy eldöntsék: az érkezők potenciálisan fertőzöttek-e.
A főorvos hangsúlyozta, hogy igazolt koronavírusos gyermek nincs az intézményben, de gyanús eseteket vizsgálnak.
Kopcsó István, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke elmondta, hogy a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója azzal a kéréssel fordult Benkő Tibor honvédelmi miniszterhez, hogy a gyermekek előszűrésére biztosítson katonai sátrat. Ezt teljesítették, a katonák 1-1,5 óra alatt felállították az előszűrő sátrat.