Tartalmi hibák miatt visszadobták a Lánchíd-tendert
A fővárosi Fidesz szerint tartalmi hibák vannak a dokumentumban, amelyet ezért módosítania kell a BKK-nak.
Tartalmi hibák miatt a Közbeszerzési Hatóság visszadobta a Lánchíd felújításáról szóló tendert – írta keddi számában a kormányközeli Magyar Nemzet. A lap nem saját információira hivatkozva számol be erről, a fővárosi Fidesz-csoport bejegyzését idézik, amelyet hétfőn tettek közzé a párt Facebook-oldalán.
A posztban azt írták, hogy "több mint fél év késlekedés után sem sikerült szabályos tartalmú közbeszerzést kiírni a fővárosi önkormányzat baloldali vezetésének a Lánchíd felújítására". A bejegyzés ismerteti, hogy a Közbeszerzési Hatóság tartalmi hibák miatt visszadobta a dokumentumot,
így a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának módosítania kell azt.
A BKK igazgatósága 11 napja, július 24-én hagyta jóvá a kivitelezési munkálatokra kiírt feltételes közbeszerzési eljárás elindítását. Ekkor úgy fogalmaztak: eredményes tender esetén 2021 tavaszán indulhat és 2023-ban érhet véget a munka.
Lánchíd-felújítás: van itt még néhány bökkenő
Indul az új (sorozatban a harmadik) közbeszerzési eljárás a Lánchíd felújítására. A főváros csak a hidat újítja fel az alagút nélkül, amúgy az előző tervekkel megegyezően. A közbeszerzési eljárás feltételes lesz, mert a kormány papíron nem erre adott támogatást. Ráadásul így se biztos, hogy a pénz elég lesz.