Vezető német lapok: dúl a kultúrharc Magyarországon

2 perc

2020.09.10. 05:31

Az SZFE körül kibontakozott, immár nemzetközi tiltakozás, alighanem meglepte a kormányt – olvasható a Frankfurter Allgemeine Zeitung budapesti tudósításában.

A tekintélyes német lap cikke szerint a tervet már májusban kifőzték, de akkor mindenki csak a koronavírusról beszélt. Majd a költségvetés jóváhagyása után véghez is vitték az elképzelést, de itt már régóta többről van szó, mint a színi egyetemről. A Fidesz ugyanis nem csupán a politikát igyekszik meghatározni, Orbánnak kinyilvánított célja megtörni azt, amit liberális diktatúrának nevez a sajtóban, a kultúrában és a felsőoktatásban. Idetartozik mindaz, ami a CEU-val és a Tudományos Akadémiával történt, továbbá, hogy gazdasági nyomás nehezedik a kritikus hangot megütő sajtóra.

A végrehajtó a Vas utcában Vidnyánszky Attila, a miniszterelnök követője, aki uralja a magyar színházi életet, csak idáig a Színház és Filmművészeti Egyetemre nem tudott benyomulni. Annak idején a Nemzeti Színház élén Alföldi Róbertet váltotta, aki megtestesítette mindazt, amit Orbán kultúrforradalmárai megvetnek: baloldali, kozmopolita, meleg. Most azt üzente, hogy ők más színházi kultúrában nőttek fel és mást értenek jó színház alatt, mint az új kuratórium elnöke - ismerteti a hátteret a német lap.