A Le Monde budapesti tudósítójának nyilatkozva Hegedüs Zsuzsa, Orbán Viktor tanácsadója ismét a diákok pártját fogta az SZFE ügyében. Azt mondta, szerinte utasítani kell Palkovics László minisztert, hogy találkozzon a színiegyetem diákjaival, mert ha ezt nem teszi, csak egyre nagyobb lesz a tiltakozás. A fiatalok ugyanis a tanszabadságért harcolnak és igazuk van. A kormánytanácsadó a Duna-parton figyelve a felvonulást 20 ezerre becsülte a tiltakozók számát, és a Le Monde-nak arról beszélt, hogy az impozáns felvonulás a diákok nagy sikere.
Orbán tanácsadójának tanácsa: utasítsa Palkovicsot, hogy tárgyaljon az SZFE-s diákokkal
Hegedüs Zsuzsa nem először fogta a színművészetisek pártját. Ezen a Le Monde tudósítója is meghökkent. A nemzeti ünnepen tartott SZFE-felvonulás alkalmából a világ minden nagy hírügynöksége Budapestre vetette szemét.
„Nem érzek magamban elég erőt” – Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnökséget
Magyar Péter sajnálja, ha a lelkesedése okozta kommunikációs hibák hozzájárultak Polgár Judit döntéséhez
„Ha másként is, de a jövőben is számítunk önre” – írta Magyar Péter Polgár Juditnak
Tanács Zoltán, Bódis Kriszta, Rétvári Bence és Bóka János is kommentálták már Polgár Judit döntését
Magyar Péter rapid játszmát játszott – Polgár Juditról és Szijjártó BYD-hez igazolásáról kérdeztünk a Parlament folyosóján
Török Gábor Polgár Judit döntéséről: ez bizony az új kormány első kudarca
Pócs János most nem telefonnal videózott, hanem okosszemüvegben ült be a Parlamentbe (fotók)
Húsz évvel a feloszlása után is zseniális az együttes, amely nem hajlandó Magyarországra jönni
Hadházy Ákos platós autón szállított zebratetemek fotóját is elküldte a rendőrségnek az állatkínzás miatt tett feljelentéséhez
Polgár Judit tényleg a saját lábán áll: százmilliókat termel a brandje
Eddigi legnagyobb bankfelvásárlásáról állapodott meg az OTP
Újabb igazolásokat jelentett be az MTVA: Magyari Péter és Bogár Zsolt is közrádiós lesz
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott
A brokkoli, a chili és a kávé közös titka, ami részben felülírja, amit az egészséges étkezésről gondolunk
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Hősies önvédelem vagy gyilkosság rablókat lelőni? Olaszország vitatkozik
Meghalt Kevin Keegan angol focilegenda
A Liverpool háromszoros bajnoka rákos volt.