A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Identitáserősítő és hagyományőrző táborrá szelídültek a néhai Kerényi Imre által megálmodott jobboldali elitnevelő nyári kurzusok. Pedig a kormánybiztos halála után többen is bejelentkeztek az ideológiai táborok megszervezésére, de a zászlóbontás idén nyáron elmarad.
Hogyan lehetne trendivé tenni a fiatalok számára a kormányzati ideológiát? A Fidesz hátországában állítólag sokak számára feszítő kérdésre korábban Kerényi Imre, a kormányfő „tudatformálásért felelős” megbízottja adta meg a választ: elitnevelő nyári táborokat kell szervezni a jobboldali családok gyermekeinek. „Kerényi idealista ember volt, s ha víziója kissé túlment is a realitásokon, az alapötlet nem ördögtől való” – mondja a Balatonalmádiba megálmodott tábor szervezésében részt vett forrásunk.
Miniszterek gyerekeit, unokáit táboroztatná Kerényi Imre
A részvételi díjat fejenként 250 ezer forintra lőtte be a miniszterelnöki megbízott. Az elit üdültetés a Gizella-tábor nevet kapta, miközben Erzsébet nevű táborrokona a szegényeken és rászorulókon segít.
Bár a több százezer forintos részvételi díjjal tervezett elitképzőből semmi nem lett, Kerényi halála után többen is bejelentkeztek, hogy az így támadt űrt valamilyen hasonló lehetőséggel pótolják.
Sokan azt remélhették, hogy ezzel jó pontokat lehet szerezni a fideszes politikusoknál
– meséli forrásunk, aki maga is tanúja volt több ilyen megkeresésnek.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.