„Felvételizem az SZFE-re, de csak hogy tudjam, mire fogok nemet mondani”
11 perc
2021.02.03. 18:00
Hogyan érinti a modellváltás azokat, akik évek óta szerettek volna bejutni a Színház- és Filmművészeti Egyetemre? Van, aki inkább letesz a vágyáról, hogy így tiltakozzon, van, aki emiatt hagyja el az országot, de olyan is, aki azt gondolja, így legalább több esélye lesz bejutni. Tizennégy felvételizővel beszélgettünk, akikben csak egy a közös: mind dühösek vagy szomorúak.
„Én ezt az egészet személyes sértésként éltem meg: évek óta vártam, hogy végre én is megpróbálkozhassak a felvételivel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, és pont most, az érettségim évében történt meg a modellváltás. Eleinte mindennap zokogni lett volna kedvem, iszonyú dühös vagyok, de én erre az egyetemre nem fogok jelentkezni. Már a jelentkezés is egy állásfoglalás lenne, már azzal azt mondanám, hogy én elfogadlak titeket. És nem is hiszem, hogy oda tudnék állni Vidnyánszky Attila elé azzal, hogy József Attilától az Ódát hoztam, erről szeretném önnel megosztani a gondolataimat.
Ez az egész helyzet annyira eltántorított az egész magyar színházi szakmától, hogy bár továbbra is színházzal szeretnék foglalkozni, de úgy döntöttem, nem itthon.
Csak külföldi művészeti egyetemekre fogok jelentkezni.”
Így foglalja össze a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltása kapcsán az érzéseit Mihályi Emma, egy budapesti gimnázium végzőse. Ő is egyike azoknak az elhivatott diákoknak, akik már évekkel 18 éves koruk előtt, az iskola mellett elkezdtek színházzal foglalkozni, és akik régóta tudják: amilyen hivatásra ők vágynak, ahhoz a legjobb út az SZFE – vagy ez legalábbis korábban így volt. Ilyen fiatalokkal beszélgettünk arról, mit fognak csinálni, amikor két hét múlva el kell dönteniük, hol szeretnének továbbtanulni.
Úgy érzik, bármit megtehetnek
Mihályihoz hasonlóan fogalmaz az OKJ-s színészképesítést adó Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola (KIMI) tanulója, a felvételivel már korábban is megpróbálkozó Mészáros Anna. „Egyre inkább úgy érzem, hogy ebben az országban nekem nincs jövőm. Viszont ahhoz, hogy valaki angol nyelvterületen felvételizzen, nemcsak rengeteg pénz kell, de olyan nyelvtudás is, hogy ki tudj állni egy Shakespeare-szöveggel. Én sosem akartam elmenni innen; akkor is komoly honvágyam van, ha csak elutazom, és számomra mindig alap volt, hogy a színész az anyanyelvén játszik. De már a tao-támogatások eltörlésekor elkezdtem kételkedni abban, fogok-e én tudni ebben az országban színházzal foglalkozni. Most már úgy érzem, nem fog menni.”
Ez a fajta kilátástalanság többeknél alapélmény. „Én azért vagyok dühös, mert úgy érzem, rajtam teljesen kívülálló tényezők miatt ellehetetlenül a karrierem. A mostani helyzet egy ördögi kör. Számomra az egyetlen valós perspektíva az életben, hogy dramaturg legyek. Azt a tudást, ami ehhez kell, nehezen, de máshol is meg lehet szerezni, de olyan kapcsolati tőkét, amit az SZFE eddig adott a legjobb színházakban dolgozó tanárai révén, sehol máshol, márpedig enélkül nehéz beindítani egy pályát. Most viszont – teljesen érthető módon – elment ezeknek a tanároknak a nagy része, ráadásul nem tudom, hogy azokban az ellenzékiként emlegetett színházakban, amelyekben dolgozni szeretnék, hogy néznének rám, ha erről az SZFE-ről kerülnék ki. Nagyrészt lehet tudni, kik fognak tanítani, és azzal a tudással, amit ők várhatóan át tudnak adni, hát, nem biztos, hogy tárt karokkal fogadnának – mondja Zilahy Anna, az ELTE másodéves hallgatója, aki már korábban is próbálkozott a felvételivel. – Mindettől függetlenül én biztosan jelentkezni fogok az SZFE-re, mert az szerintem még nem jelent állásfoglalást, sem elköteleződést. Morális dilemma az lenne, ha netán felvennének; akkor kell eldöntenem, hogy be is iratkozzak-e.”
Hasonló tanácstalanságról számol be Kiss Fanni, a KIMI végzős tanulója is. „Talán túlzás azt mondani, hogy szembeköpném magam, ha felvételiznék, ráadásul az egyik részem úgy érzi, a szakmai előmenetelemnek nagyon jót tenne, ha felvennének.
Ha viszont így lenne, akkor a szakma egy része ténylegesen is szembeköpne, és nem is hiszem, hogy jó helyen tudnék elhelyezkedni, ha kikerülnék erről az SZFE-ről: ők teljesen jogosan küzdenek foggal-körömmel mindaz ellen, ami mellett én állást foglalnék, ha felvételiznék.
Úgy érzem, nincs jó döntés ebben a kérdésben, de hajlok arra, hogy inkább ne menjek el a felvételire. Nem tudom, így már mennyivel fog többet érni egy ott megszerzett diploma, mint egy OKJ-papír.”
A képzés várható színvonalát a legtöbb hvg.hu-nak nyilatkozó fiatal szóba hozza. „Amikor megjelent a lista az új tanárokról, azt éreztem, még egyszer megforgatták a kést, amit a szívembe döftek. Ebből végképp látszott, hogy úgy érzik, bármit megtehetnek” – mondja a Vörösmarty Mihály Gimnázium (VMG) drámaszakos végzőse, Papp Luca. „Minden tiltakozás lepattant az új vezetőségről, semmivel nem foglalkoztak. Úgy érzem, az utolsó rebellis lépés, amire még lehetőségem van, hogy nem jelentkezem. Lehet, hogy nem fogja érdekelni őket az sem, ha lecsökken a jelentkezők száma, de én akkor sem akarom, hogy azt érezzék, bármit megtehetnek, semminek nincs következménye.”
Új nevek az SZFE tanárlistáján: a zaklatás eltussolásával vádolt Kiss-B. Atilla is az SZFE új tanárai közt van
Czeglédi Fanni - Kovács Bálint Kult A színművészeti egyetem új vezetése az őszi hallgatói krediteket a tavaszi félévre regisztrálná. Az önköltséges hallgatóktól elkérnék a tandíjat, az állami ösztöndíjas hallgatók féléve viszont „nem veszne el", nem számítana bele az ingyenesen felhasználható tizenkét félévbe.
Úgy kellett rájuk keresni
Persze van, aki máshogy tekint a jelentkezők számának várható csökkenésére. „Vannak barátaim, akik azt mondják, így végre több esélyük lesz bekerülni az SZFE-re, ahol eddig mindig hatalmas túljelentkezés volt. Nem ítélem el őket, de a magam részéről ezt nem érezném etikusnak. Pedig jó lenne színészdiplomát szerezni, mert egy törvény előírja, egy társulat hány százalékának kell diplomásnak lennie – de azok a tanárok, akiket tiszteltem, és szerettem a munkásságukat, felmondtak, az új tanárok nagy részének pedig még a nevét se hallottam, úgy kellett rájuk keresnem. Ez azért csak jelent valamit!” – fakad ki Mészáros Anna.
A tanári névsor azért is sarkalatos pontja a kérdésnek, mert az SZFE jelentősen eltér a nem művészeti egyetemektől: a hallgatók soha nem egyszerűen tanárokként, hanem a mestereikként tekintettek az osztályfőnökeikre.
Úgy érzem, ezen a Színműn én nem találnék magamnak mestert, aki öt éven át vagy még tovább tanítana, vezetgetne, jól ismerne, pedig ez nagyon fontos lenne
– fogalmaz a 17 éves Büki Flóra, aki jövőre érettségizik egy budapesti gimnáziumban.
Büki Flóra a fentiekhez hozzáteszi, nagyon örül, hogy egy évig még rágódhat a kérdésen, mert most „azt sem tudom, hol áll a fejem: nagyon gyorsan és váratlanul változik minden, és úgy látom, egyszerűen nincs értelme döntéseket hoznom, mert fogalmam sincs, mi lesz később”. Ez egyébként a már idézett Mihályi Emmát is zavarja, nem is csak az SZFE, de a többi modellváltásra készülő felsőoktatási intézmény kapcsán is: „Nem értem, hogy amúgy sem túl ideális körülmények között készülve az érettségire miért kell nekem azon gondolkodni, hogy az egyetem, amit megjelölnék februárban, egyáltalán olyan formában fog-e még létezni fél évvel később is, mint most.”
Olyan is van, aki viszont egyszerűen belefáradt a hírek olvasgatásába. „Engem konzervatívan neveltek, a nagymamám azzal hívta fel az anyukámat az SZFE-tüntetés alatt, hogy ugye nem vagyok kint, nem volt szabad elmondani neki, hogy ott voltam. Elhatároztam, hogy minden oldalról próbálok tájékozódni, így belenéztem a Pesti TV adásába az egyetemről, amelyben a műsorvezető többször is liberális keltetőben született bohócoknak nevezte az SZFE hallgatóit. Én ezt lelkileg nem tudom befogadni, hogy emberek így beszélhessenek a másikról a tévében. Nem érzem, hogy bárhonnan is jól tudnék tájékozódni” – mondja az egyik OKJ-s művészeti iskola növendéke, aki azt kérte, ne írjuk le a nevét. Ő egyelőre vár a csodára, hogy hátha valami jó fordulatot vesznek a dolgok, mert amit ő akar tanulni – forgatókönyvírást és vágást –, azt úgy érzi, máshol az országban nem tanítják ilyen formában.
Választott naivitás
És ez az érv amúgy is nagyon nyomós: a színházzal és a filmművészettel nem lehet máshol felsőoktatásban foglalkozni, csak az SZFE-n és a szintén Vidnyánszky Attila neve által fémjelzett kaposvári egyetemen, amelyet a szakmában az utóbbi években nem emlegetnek sikersztoriként, és amelynek több diákja is sokakat elrettentő panaszokat fogalmazott meg. „Azt éreztem, hogy amire régóta készültem, azt egyszer csak puff, elvágták, és már semmi sem úgy lesz. De ettől még meg fogok próbálkozni a felvételivel, mert ez nem tántorít el attól, hogy azzal foglalkozzak, amivel szeretnék: a színművészettel. Ha így kell, akkor így – csak egy kicsit kevesebb motivációval” – mondja egy régóta színházi műhelybe járó lány. Hozzáteszi: a jelenlegi felvételi kiírásban ráadásul az szerepel, hogy a színészosztályban nagyobb figyelmet fordítanak majd a filmszínészetre, ami kifejezetten tetszene neki.
Hasonlóan gondolkodik a vele egy színházi műhelyben gyakorló Jeney Márton is, aki másodszor futna neki a felvételinek. „Egy barátom szerint az SZFE meghalt, szerintem viszont intézmények nemigen tudnak meghalni.
Én eldöntöttem magamban, hogy teljes mértékben függetlenítem magam a politikától, és egyfajta választott naivitással csakis színházi szakemberekként tekintek az SZFE új tanáraira is, és megadom a bizalmat: itt vagyok, tanítsatok!
Legfeljebb, ha nem ilyen szándékkal találkozom, akkor az ellenálló SZFE-s diákság bővül egy taggal.”
Egy másik, névtelenséget kérő végzős gimnazista ennél valamivel pesszimistább: „Jelentkezni fogok az SZFE-re, mert szeretném testközelből megnézni, mi az és kik azok, akikre nemet mondok, már ha nemet fogok mondani. Szerintem az is sokatmondó, ha sokan felvételizünk, és a tapasztalatok alapján az utolsó pillanatban mégis azt mondjuk, ebből inkább nem kérünk. De legalább tudjuk, mi az.” Őt egyébként az zavarja a legjobban az „új” SZFE-ben, hogy úgy érzi, a tanárok és vezetők neveiből kikövetkeztethető, hogy a szabad szellem már a múlté.
Van, aki azon gondolkodik, vár egy évet a felvételivel, hogy ne az övé legyen a „próbaosztály”, és egy év múlva az első osztályok tagjai elmondhassák, milyen lett a képzés. De olyan is van, aki azt gondolja, pont az elsők lesznek a mintaosztályok, amelyekkel példát akarnak statuálni, és tejben-vajban fürösztik majd őket, öt év után pedig fix helyük lesz azokban a színházakban, ahol az igazgató a kormány jó barátja. „De én úgy döntöttem, hogy erre nemet mondok.
Az az SZFE, ahová 12 éves korom óta szeretnék felvételizni, már nem létezik.
Hogy mi épül a helyén, az engem már nem érint. Nem akarok egy olyan szám lenni, amellyel az új vezetők majd büszkélkedhetnek, hogy hányan jelentkeztek hozzájuk így is” – jelenti ki Bolla Gábor, a VMG drámaszakos végzőse. „Amit ők képviselnek, az nekem már nem fér bele. Nem fér bele, hogy azzal foglalkozzak, egy egyetem vezetőinek milyen a politikai álláspontja, nem fér bele, hogy azon kelljen gondolkodnom, kinyilváníthatom-e előttük a véleményemet, és nem fér bele az az ideológiai oktatás sem, amivel ők vádolták a korábbi tanárokat, de szerintem épp most fog elkezdődni.”
Azok közül, akik most mégsem felvételiznek, sokan abban bíznak, hogy a nemrég alapított Freeszfe egyesület – amely azért jött létre, hogy együtt maradhassanak a felmondott tanárok és a hallgatók – idővel kinövi magát valamiféle alternatív egyetemmé. „Nem gondolom, hogy el fogok menni Vidnyánszky Attilához felvételizni, hogy aztán a szemébe mondjam, mennyire etikátlan, ahogy levezényelte az átallást – már ha egyáltalán ráér majd a sok más titulusával járó feladatok mellett. Engem azok az oktatók vonzottak nagyon, akiknek egy része már elment, és bár van, aki maradt, nincs garancia arra, hogy ha most felvesznek, egyszer csak ők is megkapják a felmondólevelüket, nekem pedig kárba veszett egy államilag finanszírozott félévem vagy évem. Inkább megvárnám, lesz-e valamilyen formában képzés a most alakult egyesületben, még ha nem is diplomát adó, mert nem hinném, hogy ez a kormány akkreditálná, amit létrehoznak” – mondja Bazsányi Simon, aki tavaly már próbálkozott a felvételivel.
Levenni a polcról a Sztanyiszlavszkijt
Az eddig ismert SZFE megszűnése mindenesetre biztosan hoz valamilyen változást: többen is megemlítik, hogy még korábban, a „békeidőben” sem tartották igazán szerencsésnek, hogy volt egy, amúgy kevés ember befogadására képes egyetem, amely ennyire megkerülhetetlen volt a magyarországi színházi és filmes képzésben. Bolla Gábor úgy fogalmaz, bár korábban átesett a gyász feldolgozásának különféle stációin, most már igyekszik a pozitívumot látni a helyzetben: „Talán most új alapokra épül az egész színházi és filmes világ. Lehetséges, hogy most érvényét veszti az a diploma, amiért eddig annyira rajongtak, és tíz év múlva már teljesen más körökből, kis társulatokból és alkotóműhelyekből kerülnek a pályára az új színészek és rendezők.”
Az új körülmények közt a leendő felvételizőket tanító tanárok helyzete sem könnyű, akiktől a diákok iránymutatást várnának. „Én arra jutottam magamban, hogy most várni kell. Olyan szakadáspontig jutottunk mind a pandémiás színházi holtpont, mind a színház- és egyetemfoglalások miatt, hogy ebben a helyzetben nem lehet okosan dönteni” – mondja egy névtelenséget kérő gimnáziumi drámatanár, aki szerint azoknak, akik mégis most rögtön a színházzal akarnak foglalkozni, vagy más egyetemek elméleti képzéseit, vagy az OKJ-s színiakadémiákat érdemes választaniuk. „A kinevezett tanárok a szakmában ugyan ismert, de nem bizonyított művészpedagógusok. Én hiszek a folytonosságban, hogy a mester kineveli a tanítványát: ha valaki már mesterfokon űzi a színészetet, akkor köré gyűlnek az emberek, és tanulni akarnak tőle.
Ezt nem lehet egy Sztanyiszlavszkij-könyv leemelésével megoldani
– utal az egyik leendő osztályfőnök, Szarvas József nyilatkozatára arról, hogy ő már le is vette a tankönyvet a polcról a szeptemberi osztályindításra készülve.
Az egyik budapesti színház drámapedagógusa azt mondja: „Amikor arról beszéltek nekem, hogy felmerült bennük, egyáltalán kinyitják-e a diplomájukat majd egy ellenzéki színházban, én azt éreztem, sírva fakadok, és mindennek vége. Tragikus, hogy idáig juthatott a szakma. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy nyitott vagyok mindegyikőjük álláspontjára, és próbálom azt képviselni, hogy politikai és közéleti ügyek ide vagy oda, akiben ez igazán erősen munkál, az akkor se adja fel az álmait.”
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: