Bodolay Géza, az SZFE intézetvezetője: „Semmiféle politikához nem volt és nem lesz közöm”

Bodolay Géza Jászai Mari-díjas színházi rendező, érdemes művész 1957-ben született Budapesten. 1980-ban az ELTE-n, 1984-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán diplomázott, majd 2003-ban ugyanott doktori fokozatot szerzett. Volt a Szegedi Nemzeti Színház, a kecskeméti Katona József Színház és a Nemzeti Színház rendezője. 1998-tól tíz évig igazgatta a kecskeméti Katonát, 2009 és 2018 között a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője, majd rendezője volt. 2019-ben egy pályázat során nyerte el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetet igazgatói posztját, amely ekkor már két éve a PIM tagintézménye volt.

Az SZFE modellváltása után az új vezetőség felkérte a Színházi Intézet vezetésére, bár erről nem tájékoztatták az egyetem oktatóit. Bodolay Géza 1994 óta nem ad szóban interjút az írott sajtónak; a hvg.hu kérdéseire is írásban válaszolt. (És, mint elmondja, a színház szót „Bulgakov örömére” írja következetesen nagy kezdőbetűvel.)

hvg.hu: Három és fél évtizede ön is a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett. Milyen volt az a négy év?

Bodolay Géza: Némely tanáromra igazán komoly hálával gondolhatok vissza: Ádám Ottó, Osztovits Levente, Radnóti Miklósné, Petrovics Emil, Elbert János, Lengyel György, Szinte Gábor – mind komolyan hozzájárultak a világlátásom kialakulásához. A türelmük pedig, amivel engem mint nem könnyű esetet elfogadtak (olykor megmentettek), mindmáig példaadó a számomra. Lehettem az asszisztense Ádám Ottón kívül Kapás Dezsőnek, Kerényi Imrének, és Major Tamásnak. Azt hiszem, Ács János volt ezen asszisztenciák közül a legfontosabb, mielőtt aztán végre elkezdhettük „felnőttként”.

MTI / Balázs Attila

hvg.hu: Nemrég azt nyilatkozta erről az időszakról: akkor jött rá, hogy a színház gyakran „a képmutatás, a hazudozás, a talpnyalás” helyszíne. Mi vezetett ehhez a felismeréshez?

B. G.: A hallgatói légkör, azaz a kortársaim, meg mindenféle állami hivatalok. Lehet, hogy ez azóta változott, de a főiskolának elszánt ítélet- és értékrendjei voltak, ezek gyakran nem a valódi képességek vagy tudások, hanem különféle vélt vagy valós megfelelések mentén szerveződtek.

Hogy ne csak általánosságokat mondjak: egyik osztálytársam volt alighanem az utolsó, aki saját elhatározásából jelentkezett az MSZMP-be tagnak. Igaz, akkoriban szinte az összes főrendező az volt az országban. Ezért meg se fordult a fejemben, hogy én valaha ilyen helyzetbe kerülhetnék.

A korábbi egyetemista, ELTE-s vagy közgazdász barátaim szűk körével ellentétben a történelmi-politikai ellenállásnak a leghalványabb jeleit sem lehetett érzékelni a főiskolán,

miközben a lengyel Solidarność ekkor volt a zeniten.

hvg.hu: A modellváltást megelőző években mennyire figyelt az SZFE-re?

B. G.: A fentiek okán én már 1984-ben alig vártam, hogy valódi, élő színházi terepen mérethessék meg, ki mire képes vagy képtelen. Amíg szerződtető színházigazgató voltam, gyakrabban láttam vizsgákat az elnevezésében időközben egyetemmé vált régi helyszínen. Bár az alapelvem már akkor is az volt, hogy akit érdekel a színházunk, ezt majd valamiféleképpen jelzi. A kecskeméti társulat 1998 és 2008 között szinte kizárólag olyan színészekből állt, akik jelezték ilyetén szándékukat.

MTI / Kelemen Zoltán Gergely

hvg.hu: A modellváltással kapcsolatos feszültségek már jóval a hallgatók blokádja előtt érezhetőek voltak, 2020 egész első felében hangzottak el érvek és ellenérvek róla. Ezt figyelemmel kísérte? Milyen vélemény alakult ki önben a modellváltás folyamatáról?

B. G.: Már a rendszerváltást is többféle névvel illettem valaha; a modellnél mindig sokkal jobban érdekelt a mindenkori valóság eseménysorozata. Tehát sokkal fontosabbnak tartom ugyanazt a színház-meghatározó kérdést, hogy kik, mit és kikkel, mint a modellt, avagy annak „váltását”.

hvg.hu: Többször, több helyről elhangzott az a vélemény, hogy az SZFE modellváltása legelsősorban politikai befolyásszerzés. Erről mi a véleménye?

B. G.: A politika és az ideológia semmiképpen nem ugyanaz. Történelmi okokból nekem semmiféle politikához nem volt és nem lesz közöm. Az a világnézeti „platform” (lám: mégsem kerülhetünk el félreérthető kifejezéseket a legnagyobb körültekintéssel sem), ahol én állnék, az százalékban nem fejezhető ki semmiféle politikai-parlamenti „patkóban”.

Amúgy nem hinném, hogy akár a múlt, akár a jövő tanárai politikai aktivisták lennének.

Ha egy részük mégis, az elég szomorú.

hvg.hu: A fenti állítást többen azzal egészítik ki: a modellváltás motivációja valójában az volt, hogy a magyarországi politikai jobboldal átvegye a hatalmat egy liberálisnak, ellenzékinek tartott intézményben.

B. G.: Talán a fentiekből is kitűnik: én a fogalomrendszert már eleve opponálom. És mindig is így tettem. A „jobboldallal” körülbelül Csokonai óta, de lehet, hogy Husz Jánosék óta szemben állok, a liberalizmus fogalmát pedig éppen a rendszerváltás óta hátborzongató módszerességgel alakították át, a magyarul is érthető „szabadelvűség” irányából a Facebook cenzori hivatalának irányába.

MTI / Kelemen Zoltán Gergely

hvg.hu: Azzal egyetért, hogy a kuratórium tagjai, az új vezetők és az új tanárok közül feltűnően sokan elkötelezettjei a jobboldali kormánynak? Ezt problémásnak tartja?

B. G.: Engem bizonyosan nem köt semmiféle elkötelezettség. Alapvetően magánügynek gondolnám. Egyébként érdekes kérdés lenne, hogy ha mondjuk a „lakosság” (ahogy Ács János nevezte következetesen a Közönséget) gondol valamit, teszem azt, a trumpista-bidenista dualizmus éppen győző favoritjáról, tehát, ha ez az arány a világon többfelé: fele-fele, akkor

vajon egészséges-e, ha ennek a fele-fele aránynak nyoma sincs a Színházat meghatározó egyik hatalmi központban, az egyetemen?

A kérdés költői, és valójában nem az én feladatom ezt alakítani.

hvg.hu: Miért gondolja, hogy nincs nyoma ennek a fele-fele aránynak?

B. G.: Az évtizedek óta burkoltan, mostanában pedig nyíltan zajló nyilatkozat-, akció- és levélsorozatok alapján gondolom. Persze sose voltam tévedhetetlen.

hvg.hu: De nem probléma eleve, ha egy (művészet)oktatási intézmény képzésébe bekerül a szakmai kérdések mellett a politika, ideológia, világnézet, vagy nevezzük bárminek?

B. G.: Az szerintem is valódi probléma. Korábbi kérdését idézném: „…hogy a politikai jobboldal átvegye a hatalmat egy liberálisnak, ellenzékinek tartott intézményben”. Éppen ezt az ilyennek-olyannak-amolyannak tartás-t nem szeretem. Helyette a szabadelvű többféleséget tartanám üdvösnek. Ehelyett a Vas utca az elmúlt hetven esztendőben mindenkor erősen egyirányú kívánt lenni, olykor kényszerek hatására – hol esztétikai, hol történelmi-világnézeti irányban. A művészetnek az tesz jót, ha akármivel szembe lehet menni. Egyetemista korom óta utálok minden divatot.

hvg.hu: Figyelembe véve a kuratórium tagjainak és az új tanárok, tisztségviselők névsorát is, mit gondol, milyen mértékben politikai, és milyen mértékben szakmai alapokon nyugszik a modellváltás folyamata?

B. G.: Tulajdonképpen már válaszoltam:

ha nem is „politikai”, de „ideológiai” többirányúságot többen látnának jónak.

Ez nyilván nem minden szakra érvényes, hiszen – szerencsére – számos olyan terület van a Színházban és társain, ahol a fenti kérdés tökéletesen mindegy.

hvg.hu: A modellváltás módjának kritikusai közül sokan úgy vélik, aki tisztséget vállal az új vezetők felkérésére, az részt vesz a 155 éves hagyományok szétverésében.

B. G.: Hogy a kritikusokról általában mit gondolok, azt önvédelemből nem írnám le. A 155 éves hagyományokban nagyon furcsa nevek is vannak. Igazán helytelen, hogy már másodszor emlegetem példának Simon Zsuzsa tanárnőt, aki a „hagyomány” szétverése mellett az asztalt is verte a párttag-gyűlésen, mondván: „Nem hiszem el, hogy Bernard Shaw elvtárs ilyen darabot írt!” – ez másodéves koromban alapozta meg jó viszonyomat a „szakmával”. A tanoda-akadémia-főiskola-egyetem sorozatot senkinek nem kéne a saját orcájára kisajátítania.

MTI / Kelemen Zoltán Gergely

hvg.hu: Korábban azt nyilatkozta, úgy érzi, „egy sorba kerül” Ádám Ottóval, Bagossy Lászlóval, Csizmadia Tiborral. A modellváltás és így a kinevezések körülményei közötti jelentős különbségek ellenére ön szerint nem került egészen új alapokra az SZFE sorsa, és nem történt meghatározó törés az intézmény történetében?

B. G.: Gondolom, őket is felkérték, csak nem volt ennyi interjú körülötte. A közéletinek nevezett „vita” során az egyik legbizarrabb ez a csúsztatás a „kinevezésről”. Engem felkért a rektorhelyettes egy évre. Sehová nem nevezett se be, se ki.

Én semmiféle meghatározó törést nem szeretnék, miközben persze látom, hogy ez sokaknak tetszene.

hvg.hu: Az egyetem sok oktatója és hallgatója érzékel ilyen törést: illegitimnek tartják a modellváltás után kinevezett összes vezetőt és intézkedést. Mit gondol erről?

B. G.: Ugyanazt, amit a színitanodánk-akadémiánk-egyetemünk történelméről. Nehéz lenne besorolni a legitim-illegitim kategóriába az első 155 esztendő oktatóit is. Amúgy nem igazán érthető az alapállás. Igyekszem nem jobban sarkítani, mint az álláspont képviselői. Ők azt mondják: „Mi már régóta itt beszélünk és hallgatunk, tehát mi akarjuk meghatározni, hogy a jövőben kik és miről beszélhetnek.” De miért?

hvg.hu: Színházi emberként mit gondol a hallgatók 70 napos blokádjáról? És mit gondol róla az SZFE új tisztségviselőjeként?

B. G.: Biztos, hogy nem teszek különbségeket semmiféle énjeim között: csak egy van. Ez néha gond. Sajnos nem jártam a blokád alatt az épületben, sem a környékén, tehát nem tudhatom, hogy pontosan mi és hogyan zajlott odabenn. Furcsa történeteket is lehet hallani. Fiatalon bizonyosan többféle élményt lehetett szerezni, akár életre szóló alapélményt is. Színházcsinálóként egész életemben a forradalom, a szabadság-szerelem kérdésköre foglalkoztatott a legjobban. Nemrég a Faust, Jersey szigete és néhány más ügy hatására elolvastam Victor Hugo 1793 című regényét. Aztán Jókaitól a Szerelem bolondjait.

Egy több résztvevős tévéinterjú után Heller Ágnes, akivel ott találkoztam először (az ifjúság szerepéről volt szó a rendszerváltás után egy évtizeddel kialakult/kialakított helyzetben) – azt mondta: „Jaj, maga milyen rettentő romantikus... hihetetlenül romantikus!” – valószínűleg igaza volt, pedig akkor már negyven fölött voltam.

Egyetemistaként az ember (vagy én legalábbis) alig vártam, hogy valami hasonlóban részt vehessek. Most is tenném, ahogy az öreg Jean-Paul Sartre tette 11 éves koromban, 1968-ban, ha azonosulni tudnék egy valódi forradalmi helyzettel. Vagy akár az ellenkezőjével, amikor Robespierre elszabadul.

hvg.hu: Vidnyánszky Attila korábban azt nyilatkozta, senkit nem fognak kirúgni az egyetemről, ám mégis több kirúgás történt, ráadásul nem fegyelmi vétségek miatt. Ezt elfogadhatónak tartja?

B. G.: Mindig kifejezésekbe botlunk: ezt a „kirúgást” is szívből utálom. Van, aki elmegy magától, van, akit rákésztet a helyzet. Oktatói szerződéssel rendelkező tanárt tudtommal nem küldött el senki; néhány szerződés valóban lejárt: ez a sajtóban megírt esetekre is igaz. (Faur Anna esetéről ebben a cikkben, az egyetem pszichológusáéról pedig ebben írtunk – a szerk.) Amúgy engem se „rúgtak ki” se Kecskemétről, se Szegedről, mégis nyilvánvalóan el kellett jönnöm. Az én területemről eleddig senkit nem küldtünk el, sem én, sem más.

hvg.hu: Nemrég nyilvánossá vált az egyetem 26 új tanárának neve. Szakmailag mit gondol az új oktatói névsorról?

B. G.: Remek. Erősen remélem, hogy az. Vagy az lesz. Ez a 26 név a meglévő 150 körüli oktatói összlétszám mellé érkezik, mintegy kiegészítve azt. Semmiképp nem hihetem, hogy lényegesen jobbak vagy rosszabbak lehetnének az elmúlt három évtized oktatóinál, bár kétségtelen, hogy én sem értem el soha apám tanári színvonalát. Igaz, nem is volt ambícióm.

hvg.hu: Korábban azt nyilatkozta, szeretne mindenkivel együttműködni. Milyen lépéseket tett ennek érdekében, és milyen eredménnyel? Valóban úgy gondolja, hogy az elmúlt hónapok eseményei, az egyetemi polgárság hangos ellenkezése ellenére is elképzelhető az együttműködés?

B. G.: A polgárságról nekem egész életemben a „pukkasztás” jutott csak eszembe.

Érthetetlen, hogy megbeszélt ügyeket némelyek miért akarnak utóbb megváltoztatni a tanáraink közül.

Vagy persze nagyon is érthető. Jó lenne, ha közös vágyunk lenne az együttműködés megoldása. A látszat az, hogy a régebbi oktatók egy része erre eleve nem hajlandó, ám, ahogy az összes általánosítás, ez sem vonatkozik/vonatkozhat mindenkire. Minden osztályvezetővel konkrétan is megegyeztünk, volt, akivel kétszer is. A világjárvány okán sajnos a hallgatókkal eleddig nem volt módom találkozni, bár alapvetően más egyetemeken soha semmi gondom nem volt a hallgatósággal. Van tehát remény.

hvg.hu: El tud képzelni olyan forgatókönyvet, amelyben a közeljövőben mégis lemondana intézetvezetői kinevezéséről? Mi lenne az?

B. G.: Nyilván. De nem a tudományos-fantasztikus forgatókönyvírás területén működtem eddig sem. Tehát: ha Kína vagy Albánia megszállná Magyarországot… – és itt persze még sorokon át csillogtathatnám humoromat: akkor mindenképpen.

hvg.hu: A jelen helyzetben vezetőként mit tud és mit akar tenni az SZFE Színházi Intézetének eredményes működéséért?

B. G.: Mindannyiunk közös célja, vágya, érdeke, hogy akik elkezdték, befejezhessék, akik eztán jönnek majd, legalább a mi színvonalunkon képződhessenek tovább. Szerintem minden jó szándékú színházi ember ugyanezt akarja. Velük tartanék együtt.

hvg.hu: Mit gondol arról az eljárásról, hogy a hallgatók őszi félévi érdemjegyeit csak a tavaszi félév kezdetén vezetnék fel a Neptunba, és addig nulla kredit szerepelne a Neptunban? Mi ennek az intézkedésnek a motivációja?

B. G.: Technikai. Korábban egyébként a Neptunt többen egyáltalán nem vezették. Egyik rendezőkollégám például 2017-ben lépett be utoljára az osztályzatokat rögzítő rendszerbe. És ezt mindenki tudja, csak lám: többen szeretnék, ha érthetetlen maradna.

hvg.hu: Történt-e olyan intézkedés az egyetem új vezetése részéről az elmúlt fél évből, amelyet elhibázottnak tart?

B. G.: Magáról is szeretné mindenki azt hinni, hogy hibátlan. Én még magamról sem hiszem. Amúgy környezetünk esetleges hibáinak folyamatos minősítése nem mindig tesz jót az ügyeinknek. A legtöbbet mégis az a folyamatosan visszatérő akarat árt, amelyik a réges-régről visszaköszönő „mindent vissza” jegyében próbálja teljesen ellehetetleníteni a megoldást.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: