Bíróságra ért a Klubrádió Médiatanács ellen indított keresete
A rádió a frekvenciájáért pereli a hatóságot.
Megérkezett a Fővárosi Törvényszékhez a Klubrádió kereseti kérelme – írja a Media1 a törvényszéki sajtószolgálat közleménye alapján. A közlemény szerint 2021. április 9-én érkeztette a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma a Klubrádió Zrt. keresetét, melyben pert kezdeményezett a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ellen amiatt, hogy érvénytelennek minősítette a Médiatanács a Budapest 92,9 MHz frekvenciára kiírt pályázatra adott ajánlatot.
Nyertes nélkül zárta le a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa március elején a Budapest 92,9 MHz rádiós frekvencia pályázati eljárását, miután az eljárásban egyetlenként bennmaradt pályázó, a Klubrádió Zrt. ajánlata is érvénytelennek bizonyult. A Médiatanács indoklása szerint a Klubrádió pályázata több szempontból sem felelt meg a pályázati előírásoknak, a nyilvános cégadatok vizsgálata alapján ugyanis “megállapítható, hogy a Klubrádió több éven át tartó törvénysértő gazdálkodása miatt a hatályos cégjogi szabályok értelmében bármikor kényszertörlési eljárás indítható ellene. De hibásnak ítélték a lényegi műsortervet is, ami “nem felelt meg a rádiózás alapvető követelményeinek, ellentmondásokat tartalmazott, melyek az eddigi bírósági döntések alapján nem mérlegelhető, objektív hibák, így egyetlen pályázat esetében sem fogadhatók el.”
Az elvett frekvencia pályáztatása a kezdetektől színjáték volt – reagálta a Klubrádió. A közleményben pontról pontra vették végig, miért gondolják úgy, hogy az üzleti tervük valójában megalapozott volt, pályázati anyagukból pedig kitűnt szerintük, hogy nemcsak a Klubrádió gazdálkodása, hanem a mérlege is egyensúlyba kerül rövidesen.
A Klubrádió február közepe óta online sugározza adását.
Április elején ideiglenes jellegű kereskedelmi szerződés megkötéséről döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Közösségi Rádiózásért Egyesülettel a Budapest 92,9 MHz-es frekvenciájára vonatkozóan – derült ki a szervezet közleményéből. A döntés értelmében a szolgáltató május 3. és október 29. között a Spirit FM néven hallható szolgáltatását sugározza majd korábban a Klubrádió által használt fekvencián, a 87,6 MHz közösségi használatáról pedig lemondott.