Az én hetem: Krusovszky Dénes szerint engedjük el ezt a sorbanállós, Fradi-meccses hetet

Ferencváros-Mezőkövesd 2-1. Érdekel ez valakit? A fradi gólszerzője a kenyai-norvég Tokmac Nguen. Én vigyáznék a helyében, mert ha így folytatja, a végén még magyar válogatott lesz belőle. A Tállai-fiúk gólját a Portugáliában született bosnyák Dino Beširović jegyezte. A fiatalember egy portugál focisuliból indult el, bizonyára voltak vérmesebb álmai is annál, mint hogy a Zsóry FC gólvágója legyen. De hát az élet nem csupa méznyalás, ugye.

Mindenesetre állítólag ez volt az a meccs, persze szigorúan csak a rossznyelvek szerint, ami miatt kinyomatták pénteken a Pfizer-tartalékot, hogy is mondjuk… nem tökéletesen végiggondolt módon. Mindenesetre Kubatov örült, Orbán örült, Tokmac örült, Beširović örült, Tállai örült, ha kikapott is, hiszen a fraditól kikapni nem csak dicsőség, de tulajdonképpen hazafiúi kötelesség is. Ja, és örült a b-közép is, akik, ha jól vettük észre, tulajdonképpen egyedüliként voltak kíváncsiak (a fentebb sorolt illetőkön túl) az egész kutyakomédiára az országban. De mivel az ország egyenlő a b-középpel, nincs is ezzel semmi gond.

Ám ugorjunk vissza kicsit.

Hát igen, terheléses támadás miatt omlott össze az időpontfoglaló oldal, mi másért? Bizonyára a tudjukkik követték el ezt a tudjukmit is.

Az Origo, ha nem tévedek, már éjjel egy körül megírta, hogy lesz Pfizer. A regisztrációs oldal erről csak órákkal később, kora reggel értesítette a lakosságot. Erre mit lehet mondani? Űberelhetetlen jó újságírók nyomatják az ipart a fiatalos kormánylapnál.

Mi a magunk szerény módján reggel háromnegyed hétkor csatlakoztunk a bulihoz. Egy órán keresztül próbáltunk átverekedni a folyton lefagyó bejelentkezési oldalon, de csak azt értük el, hogy A) gyerek az iskolából, B) gyerek az óvodából, C) gyerek a bölcsődéből késett el, és még a kávénk is kihűlt. Persze közénk is lövethettek volna, szóval nem panaszkodok, de azért kapják be.

Innentől kezdve már csak társutasai voltunk az eseményeknek, s mint pocakos benelux turisták a szafarin, mi is egy emeletes Land Rover szellemi magasából figyeltük az oroszlánt, ami jelen esetben az oltáskáosz volt. Szép, jóltáplált zűrzavar volt, azt meg kell hagyni. Jóakaró ismerőseink forró dróton igyekeztek tudomásunkra hozni a délelőtt folyamán, hogy hol elviselhető a tömeg, hol van még esély bejutni, milyen titkos oltópontok hevernek parlagon a budai hegyek és pesti lápok között.

Nem tudták, hogy mi ekkor már totál leszartuk az egészet.

Ellenben filozófiai és nemzetkarakterológiai érdeklődés maradt még bennünk a téma iránt eztán is. Például, hogy mi ez a kiírthatatlan tarackos vonzódás a lelkünkben nekünk magyaroknak, és a velünk rokon népeknek, úgy is mint a szomszédainknak a sorbanállás iránt. Ha nem tévedek, egyszer Tamás Gáspár Miklós írt egy szép, lírai szöveget a spungáról vagy miről, amit mifelénk reklámszatyornak hívnak. Hogy mi a lópikuláért nem bírjuk letenni már, miért ragaszkodunk hozzá, dédelgetjük, hordozzuk, ápoljuk generációról generációra.

Nos, a sorbanállás is néphagyomány. Bevallom, volt idő, amikor azt hittem, hogy már a múlt része, s magunk mögött hagytuk, mint a műbőr autóstáskát, a simléderes irhasapkát vagy a melegítőnadrággal viselt inget. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. Egyiket sem hagytuk még el, és sorbanállni is ugyanúgy tudunk, mint apáink, anyáink, s az ő apáik és anyáik. Ha jól láttam, gyermekek is álltak a vakcinasorokban, ami nagyon helyes, itt az idő, hogy őket is beavassuk a kelet-európai-típusú várakozás misztériumába.

Én ezt most kihagytam ugyan, lelki restségből, de esküszöm, legközelebb csatlakozni fogok.

Amúgy ma anyák napja is van, ha jól sejtem, de erről a meteorológusok többet tudnak nálam.

Vissza a héthez. Mi volt még?

1) Kertet ástam, és sajnos a harminckettedik kiszedett pajor után apokaliptikus látomásaim támadtak, úgyhogy abba kellett hagynom.

2) Eladtam egy roncs motort, amit még tavaly törtem totálkárosra néhány bordámmal egyetemben, de már fontolgatom a következő beszerzését.

3) Sokadik alkalommal néztem vissza zokogva azt a felvételt, ahol Lovasi András, Ákos és Rákay Filip vitatják meg az élet nagy dolgait. És mindenben igazuk van.

4) Végigpörgettem a kormányinfluenszerek terasznyitós bejegyzéseit, de végül is inkább visszamentem a kertbe és puszta kézzel kikapartam még húsz pajort a föld alól #csodasmagyarorszag #nofilter.

Az idő, nos, az idő olyan volt, amilyen szokott lenni, vagyis amilyen lehet ilyenkor. Fújt a szél, néha világos volt, néha sötét, morzsolódtak a percek, mint a télről kintmaradt cinkegolyók. Egyszóval haladt az élet a maga rendje szerint. A természet nagyvonalúan megengedte ismét, hogy bizakodni kezdjünk, a rügyek fülsüketítő pattogásától lehetetlenség volt szundítani egyet nap közben.

Mészáros Lőrincet jótékonyságból feleségül vette valaki.

Szijjártó Péter fekete pólót húzott és leborotválta a tarkóját. A kormány pedig nem kért az EU 3380 milliárd forintjából, mert nem tudnák mire költeni, annyira szuperfrankó a helyzet a Kárpáthazában.

Kiszórtam a ritkulásokra az idei fűmagot, erre rögtön megjelentek a verebek, feketerigók, gerlék, mátyásmadarak, meg még ki tudja miféle potyázó turul-ivadékok, és felzabálták az egészet.

Vagy mindez igaz se volt? Álmodtam volna csak Tokmac gólját, a sorbanállást, Rákay Filipet, a verebeket? Akárhogy is, engedjük el ezt a hetet, ne tartóztassuk tovább, ha menni akar. Nem fogunk utána sírni.