Schobert Norbert: Elhelyezek egy problémát a médiában, sok ellenségem lesz, de sok követőm is

6 perc

2021.05.12. 17:00

Azért szól be keményen a magyar embereknek, mert tudja, hogy a szép szót senki sem hallja meg, az egészségtudatot pedig mindig megelőzi a hiúság, mondja a fitneszguru, aki azt is állítja, hogy nem állami vagy uniós támogatásért zarándokolt a Fidesz eredményvárójába, hanem azért, mert hitt a pártban. HVG-portré.

HVG: Nemrég a csimpánzcsöcsű férfiakról, korábban a döngő léptű kismamákról szóló kijelentéseivel keltett országos felháborodást. Ez valamilyen tudatos médiastratégia része?

S. N.: A stratégiám mindig is az volt, hogy felkavarjam az állóvizet. Régen ehhez ki kellett adni egy fitneszkazettát, ma más kell. A társadalom egyik fele nekem esik, a másik fele megvéd. A döngő léptű kismamákkal, amit egyébként szó szerint nem mondtam, csak a sajtó hivatkozott rá így, legalább egymilliárd forint értékű sajtómegjelenéshez jutottam. Sosem gondoltam, hogy a „döngő léptű” kifejezés sértés, elvégre nem azt mondtam, hogy zsírdisznó. Így próbáltam egy kis humort vinni a témába, de annyira álszent a társadalom, hogy ez is sok volt.

Az én hetem: Karafiáth Orsolya a gyerekkori csínytevésekről és a halálról

Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Karafiáth Orsolyának a következő szavakból kellett ihletet merítenie: vírus, népharag, közszolgálat, magánügy, bölcsek.