Szijjártó: Szputnyikot is gyárthat a nemzeti oltóanyaggyár

1 perc

2021.06.03. 13:13

A kínai mellett az orosz vakcinát is gyártanák Magyarországon. A szerbek ugyanezt az utat járják be.

Tárgyalások kezdődtek a stratégiai együttműködésről a magyar nemzeti oltóanyagközpont és az orosz vakcinagyártásért felelős Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek, miután a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából csütörtökön találkozott Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel.

Mint mondta, elvi megállapodás született arról, hogy az orosz fél technológiailag lehetővé teszi a Szputnyik V vagy a többi orosz oltóanyag gyártását, ha sikerül lezárni a stratégiai együttműködésről szóló tárgyalásokat, amelyek után a technológiai kérdések következnek.

A lényeg az, hogy mind orosz, mind magyar oldalról nyitottság és készség van arra, hogy a nemzeti oltóanyaggyárunk orosz licenc alapján is gyárthasson majd oltóanyagot

 – mondta Szijjártó Péter.

Hétfőn a külügyminiszter arról számolt be, hogy az épülő magyar oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is és Magyarországon átveszik majd a Sinopharm teljes gyártási technológiáját.

Kínai Sinopharmot gyárthatnak majd a Nemzeti Oltóanyaggyárban

Átvesszük a kínai vakcina teljes gyártási technológiáját. Szijjártó Péter és Vang Ji találkozóján az is kiderült, hogy Kína engedélyt adott, hogy Magyarország egy új főkonzulátust létesítsen a Kuangtung tartománybeli Kantonban.

A debreceni oltóanyaggyár a csütörtöki Kormányinfón is szóba került. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy alapvetően magyar oltóanyagot fognak ott készíteni, de bérgyártást is vállalnak majd.

Magyarország ugyanazt az utat próbálja bejárni, mint Szerbia, azonban ők jóval előttünk járnak, mert a Szputnyik V gyártása már júniusban elkezdődhet. Szerbia februárban jelentette be, hogy – Európában elsőként – gyártani fogják az orosz oltóanyagot.

Az országban a Sinopharm vakcináját is gyártják majd, Kínával és az Egyesült Arab Emírségekkel közösen.

Megfelelt az oroszoknak a szerb Szputnyik V, kezdődhet a tömeggyártás

A tömeges előállítás három héten belül megkezdődik.