„Palack, benne a tömeggyilkosságról szóló üzenettel” – a magyar történetírás hazugsága és az Eisen fivérek tragédiája

Eisen Samu és Karcsi: két testvér, két áldozat a 23 600, nagyrészt magyar zsidó közül, akiket 1941-ben a kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás során öltek meg Friedrich Jeckeln SS-tábornok alakulatai. A három napon át tartó öldöklés a második világháború addigi legsúlyosabb tömeggyilkossága volt.

Samu 1913-ban született Budapesten, nős, három gyereket nevelő családapa volt. Kocsisként dolgozott, szerette a bort és a társasági életet, őt meg szerették a nők. Egy évvel idősebb bátyja, Karcsi jóval csendesebb természetű volt, sosem nősült meg, szabó volt a szakmája. Egy magyar katona beszámolója szerint Samunak lett volna lehetősége megszökni a sorsa elől, ő azonban azt válaszolta segíteni akaró régi ismerősének, hogy „Nem hagyhatom itt a bátyámat”.

Eisen Samu és Karcsi a nagybátyjai voltak George Eisen Magyarországon született, jelenleg az Egyesült Államokban élő történésznek. A 82 éves George Eisen eleinte nem gondolt arra, hogy újabb könyvet ír a holokausztról – az első Árnyak játékai (gyerekek a holocaustban) címmel 1988-ban jelent meg, majd magyarul 1990-ben az Akadémiai Kiadó gondozásában –, mert személyes okból kereste fel a tömeggyilkosság, rokonai halálának helyszínét. Végül azonban a látogatásból, valamint Samu és Karcsi történetéből indult az a kutatómunka, amely A magyar holokauszt főpróbája – 1941 – A tömeggyilkosságok nyara című, magyarul nemrég a Park Kiadó gondozásában, Barabás András avatott fordításában megjelent kötetéhez vezetett.

Park Könyvkiadó

„Személyes zarándokúttal kezdődött a könyv története, amit a nagybátyáim miatt tettem meg a helyszínre, de általánosabb, tudományos munkában végződött. Nem könnyű szétválasztani a kettőt, nem is biztos, hogy kell. Voltak olyan részek, amikor hátra kellett lépnem, és történészként vizsgálni, mi történt mindenki mással, majd újra visszatértem ahhoz a szálhoz, hogy mi történt akkor az én családom tagjaival” – idézte fel Eisen a HVG-nek.