Az én hetem: Lackfi János egy mocskos melóról mesél
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Ehhez adunk öt kulcsszót, melyeknek valahol fel kell bukkanniuk a szubjektív visszatekintésben. Lackfi Jánosnak most ezekből kellett ihletet merítenie: szivárványdac, dugóháború, előjáték, ellenszegülés, hidegdiplomácia.
Szivárványdac (Sorra fejezik ki cégek, színházak, tv-csatornák, kiadók a tiltakozásukat a Fidesz melegellenes törvénye miatt. Petíció indult, hogy szerdán Münchenbe a szivárvány színeire világítsák meg a stadiont, ahol a magyar válogatott játszik Eb-meccset)
Dugóháború (Kormánypárti politikusok össztüzet zúdítottak Karácsony Gergelyre a budapesti felújítások miatt kialakult dugók miatt, a főpolgármester pedig ellentámadásba lendült. A helyzetet csak rontja, hogy a Lánchídnál világháborús bombát találtak, szombaton pedig a Nyugati pályaudvart is lezárták egy hónapra.)
Előjáték (A HVG megbízásából a Medián – február és április után – most, júniusban harmadszor is felmérte a jelöltek népszerűségét, és azt találta, hogy két hónap alatt az élen álló mindhárom politikus növelni tudta a támogatottságát az ellenzéki szavazók körében: Jakab Péter 3, Dobrev Klára 4, Karácsony Gergely pedig 7 százalékponttal. Az utóbbinak azonban még ez a többlet is csak arra volt elég, hogy megközelítse a Jobbik elnökét, aki már áprilisban átvette tőle a vezetést.)
Ellenszegülés (Három fontos ügyben is ellentmondott Matolcsy György MNB-elnöknek Orbán Viktor. A várható kamatemelésről, a hitelmoratórium fenntartásáról és az államháztartási hiány mértékéről is más a véleményük, és ennek nyilvánosan is hangot adtak.)
Hidegdiplomácia (Nem keménykedtek, de távolságtartók voltak – így jellemezhető leginkább Vlagyimir Putyin orosz-, illetve Joe Biden amerikai elnök első találkozóját. A két nagyhatalom vezetője például nem tartott közös sajtótájékoztatót, eközben azonban mindketten a közvetlen megbeszélések hasznosságát emelték ki.)
Szerinted mi lesz a döglött kutyákkal, felfúvódott borzokkal, kifordult szemű nyúlhullákkal, szétdurrant macskákkal, kilapult rókákkal? Hevernek az út mentén, leeszi róluk a húst, a bőrt az eső, a szél, visszaforognak a névtelen semmibe, ahonnan jöttek.
Ez van az emberrel is, egy ideig látogatják a sírját a hozzátartozók, emlegetik őt… volt, aki villanyt szereljen, míg élt az apátok… anyátok már elsírta volna magát… nagyanyátok nem hagyná ennyiben, perre menne rögtön… nagyapátok aztán kevésbeszédű volt, még mikor édesanyja meghalt, is csak annyit mondott a pipa mellől: ejha… Egy idő után senki nem váltja meg a sírokat, kiássák a csontokat, összekeverik egy közös parcellában, zanza lesz belőlük. Van, akinek eleve gazdátlan a teste, kutya se törődik vele, nem kéri ki a hullaházból, állami tulajdon lesz belőle. Unokahúgom orvostanhallgató, ilyen közhullákon gyakorolták a boncolást. Ott hevertek a műtőasztalon, letakarva egy lepedővel, mindig csak a kézfejet, alkart, felkart takarták ki, azt vagdalták. Olyan formalinszaga volt, a diákok végig könnyeztek, mintha azt az ismeretlent siratták volna. És nem is fogták fel teljesen, mi a helyzet, míg a fazon egyik válla elő nem került, rajta egy tetoválással, hogy
BELÉD ZÚGTAM, MARI!
Akkor esett le, hogy hoppá, ez éppolyan ember volt, mint mi, gonddal, örömmel, bánattal, szerelemmel.