Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az emberi kiszolgáltatottságra, fenyegetettségre ismerünk rá Schein Gábor Ó, rinocérosz című könyvéből.
Zeusz nem fehér bika képében szöktette meg, csábította el, majd hagyta magára Európét, hanem afrikai rinocérosz alakjában. Ez az új mitológiaváltozat az egyik alappillére a 154 hosszabb-rövidebb strófába szedett szabadverses epikának. Mottója Ovidius Átváltozások című művének első négy sora: „Új testekké vált formákról késztet a lélek / írni; nagy isteneink, ihlessétek meg a versem, / (úgyis a műveteket zengem), hadd szálljon az ének / folytonosan, s a világkezdettől jusson a máig.”
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.