Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Erdogan egyszerre gonosztevő és hős, és nagyon bonyolult szövetséges - így jellemezte a török elnököt Ivo Daalder, az Egyesült Államok volt NATO-nagykövete a Politico egyik augusztusban adásba kerülő podcastjében. A jellemzés elég jól ráillik Erdoganra, és arra, milyen ellentmondásos szerepet tölt be jelenleg Törökország a NATO-ban és az orosz-ukrán háborúban.
Ahogy az a Daalderrel folytatott beszélgetésben is elhangzott, nem Erdogan az egyetlen NATO-tagállamot irányító vezető, aki baráti kapcsolatot alakított ki Putyinnal, hiszen Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnökre és Orbán Viktorra is igaz ez. A különbség annyi, hogy közülük egyedül Erdogan az, aki fejlett légvédelmi rakétákat vásárolt Oroszországtól, ahelyett, hogy a katonai szövetség légvédelmi hálózatába integrálható nyugati eszközöket vett volna. És ő az egyetlen NATO-vezető, aki erőszakkal fenyegette meg szövetségesét, ahogyan azt néhány hete tette egy görög nyelvű tweet-sorozatban. Mindezen felül a NATO-n belül is bomlasztóan viselkedett, gyakran használta fel a szövetség konszenzusra épülő rendszerét arra, hogy megpróbálja keresztülvinni az akaratát - vagy megakadályozzon egy-egy megállapodást. Szinte az összes többi szövetségessel ellentétben Törökország szívesen vétózik a NATO-ban, és egyedül próbálja elérni, amit akar.
Kétoldali kulcsszerep
Azért nem mindegy, hogy Erdogan mennyire jó szövetségese a nyugati államoknak, mert a háború megindítása előtt Putyin arra számított, hogy amikor a NATO szembesül a háborús erőszakkal és gazdasági nehézségekkel, a nyugati katonai szövetség szétszakad és ellenáll annak, hogy egy nem tagország segítségére siessen. Ehelyett azonban a NATO összefogott, és számos tagja küldött fegyvereket és pénzt az ukránoknak. Sőt, Putyin háborúja más európai nemzeteket, köztük Finnországot és Svédországot is a NATO-ba való belépésre ösztönzött - utóbbiak tagsága azonban gyakorlatilag Ankara döntésének a kezében van.
