Harminc év után is folytathatja házelnökként a libanoni politika dinoszaurusza
A vallásának és kompromisszumteremtő képességének hála már három évtizede a libanoni parlament elnöke Nabih Berri, akit érinthetetlennek hívnak országában.
Hetedszerre is parlamenti elnöknek választották a 84 éves Nabih Berri libanoni síita politikust. A megkerülhetetlennek tűnő Berri a 128 fős bejrúti parlamentben 65 szavazatot kapott, ami az egyik leggyengébb eredménye, de a háttéralkuknak köszönhetően marad a posztján, amelyet 30 éve tölt be. Megválasztása azért is bizarr, mert a két befolyásos síita párt, a Hezbollah és a Berri által vezetett Amal tábora a májusi választáson elvesztette a többségét a törvényhozásban. Ráadásul tucatnyi olyan reformer is bejutott a parlamentbe, akik szerint Berri a libanoni kleptokrácia, korrupció, politikai bénultság és hanyag kormányzás megtestesítője.
Berri 1938-ban született Sierra Leonéban, libanoni síita szülőktől, akik a szegénység elől vándoroltak ki a nyugat-afrikai országba. Apja kereskedő volt, aki, miután megszedte magát, a családjával visszatért a hazájába. A fiú a szűkebb hazájában végezte el az alap- és középiskolát, majd
a Libanoni Egyetemen jogot tanult, amit a párizsi Sorbonne-on fejezett be.
Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.