Az idő Brüsszelnek dolgozik: a kormánynak írásba kell adnia ígéreteit
Technikailag már megadta magát a magyar kormány, a politikai harctéren viszont teljes erővel küzd nyugati szövetségesei ellen – ez olvasható ki Orbán Viktor minisztereinek nyilatkozataiból. Az unió szavak helyett tettekre vár.
Ahogy ólomból készült ivóvizes vezetéknél előbb a csőrendszer teljes cseréjét végre kell hajtani, mielőtt újra vizet lehet engedni a rendszerbe, úgy kell a Magyarországra folyósított pénzcsapokat is teljes egészében elzárni – erre a következtetésre jutnak az Európai Parlament zöld frakciója által felkért jogászprofesszorok. Szerintük ugyanis a rendszerszintű korrupció miatt minden uniós pénzt, bármilyen jogcímen is fizessék ki, mérgezettnek kell tekinteni.
Megszavazta az EP szakbizottsága, hogy Magyarországon romlott a jogállamiság helyzete
Négy év elteltével, újabb nagy, átfogó jelentés elfogadására készül az Európai Parlament Magyarország kapcsán. Az összkép az, hogy Magyarországon tovább romlottak a demokratikus körülmények. Az EP-állásfoglalás tervezetében arról is szó van, hogy amíg mindez nem változik, Magyarország ne kapjon uniós forrásokat.
A Varga Judit igazságügyi miniszter által azonnal „magyarellenesnek” nevezett tanulmány szerzői, Kim Lane Scheppele és R. Daniel Kelemen amerikai, valamint John Morijn holland kutatók azt állítják, 32 oldalas tanulmányukkal elvégezték az Európai Bizottság munkáját. Az EU-pénzek átláthatatlan elköltése Magyarországon párosul az ügyészség erőtlenségével és a bíróságok befolyásoltságával, ebből pedig nem következhet más, mint mindenféle utalás azonnali felfüggesztése.
Az EU intézményei és a magyar kormány vitájában a tanulmány múlt heti publikálásával brüsszeli részről is elhangzott a maximális követelés.