„Naplója előkerülése óta ritkán szól róla a fáma, immár egyedül porlik a Fiumei úti temető eredetileg kettős sírjában” – zárta József Attila egyetlen élettársáról írott tanulmányát Valachi Anna. A négy esztendeje elhunyt irodalomtörténész 2013-as kötetében irodalmári és pszichológiai érzékenységgel elemezte a költő és „asszonyai” kapcsolatait. Könyve leghosszabb fejezetében a „felnőttkori anyahelyettes”, Szántó Judit portréját rajzolta meg.
E terjedelmet részint az indokolta, hogy a költőnél két évvel idősebb nő kisebb megszakításokkal fél évtizeden át, éppen akkor volt József Attila párja, amikor az korszakos verseivel nemcsak a kortársi lírát feszítette szét, hanem a magyar költészet óriásává is nőtt. A másik nyomós ok pedig az volt, hogy – a költő versszavaival – a „rongyoskodásban” osztozó nő személye mindenkor a legellentétesebb indulatokat és ítéleteket váltotta ki a kortársakból csakúgy, mint az utókori értékelőkből.
