Az izraeli-palesztin viszály tüzét szítja a pártvezér, aki Netanjahut újra kormányfővé teheti

3 perc

2022.10.16. 06:30

Az izraeli pártpaletta jobbszélén található a Meir Kahane szélsőséges rabbi ideológiai örökösének tekintett Itamar Ben-Gvir, aki a közelgő választáson jól szerepelhet, és visszasegítheti a hatalomba Benjamin Netanjahut.

Több mint ötvenszer emeltek vádat ellene például uszítás vagy gyűlöletbeszéd miatt, nyolcszor ítélték el, egy ízben terrorista csoport támogatásáért. A november 1-jei – kevesebb mint négy éven belül immár az ötödik – választáson viszont már a negyedik legnagyobb politikai erő vezetőjeként tündökölhet. A 46 éves, ultranacionalista Itamar Ben-Gvir aligha illik a királycsináló szerepbe, márpedig az ő segítségével térhet vissza a hatalomba Benjamin Netanjahu többszörös volt kormányfő. 

Feloszlatta magát a Kneszet, novemberben új választás lesz Izraelben

Éjféltől Jair Lapit vezeti Izraelt megbízott miniszterelnökként.

Jeruzsálem egyik külvárosában született 1976-ban, apja iraki zsidó bevándorlók gyermeke volt, anyja pedig kurdisztáni zsidóként emigrált Izraelbe. Ben-Gvir az úgynevezett mizrahi, azaz közel-keleti bevándorlóközösségben nőtt fel, alapvetően világi környezetben. Tinédzserként azonban az 1987-ben kezdődött első palesztin intifáda alatt vallásos és radikális jobboldali nézetekkel azonosult, és

„hősnek” nevezte Baruch Goldstein zsidó szélsőségest, aki 1994-ben 29 palesztint mészárolt le egy hebroni mecsetben.

Elvadult nézetei miatt még a katonai sorkötelezettség alól is felmentették.