A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Végül csak volt szerencsénk belekukkantani az Operaház kalandos úton kinevezett vezetőjének pályázatába, aki annak idején azért akarta azt bizalmasan kezelni, mert gondolatai túl őszinték ahhoz, hogy szembesítse azokkal, akikről szól, pláne a nagyközönséggel, amely esetleg téves következtetésekre jutna olvastán. A történet azonban pont arról szól, hogy akiknek kezébe kerülhetett a mű, jelesül a kulturális kormányzat által jóváhagyott összetételű szakmai zsűrinek, azok alaposan lepontozták Ókovács Szilveszter hihetetlenül nagyképű, lekezelő és alkalmazottait kioktató művét. Ráadásul azzal a felsőbbségtudattal, de inkább a magát mindenen kívül helyező szósszal és felsőbbségtudattal önti le összegzését, mintha nem ő lett volna eddig is a főigazgatója a nemzet legdrágábban működő kulturális szentélyének.
Nem okoz meglepetést, hogy
az önreflexió ebből az egész társaságból hiányzik, lépcsőházukban minél feljebb jut az egyszeri honpolgár, annál több rátartiságba, tévedhetetlenégbe botlik.
