Nincs meglepő abban, hogy a hatalom pontosan olyan emberhez ragaszkodik, mint amilyen például az Opera élén a régi harcos, Ókovács Szilveszter. Még akkor is ő a befutó, ha egy szakmai választáson utolsó lett. Vélemény.
Végül csak volt szerencsénk belekukkantani az Operaház kalandos úton kinevezett vezetőjének pályázatába, aki annak idején azért akarta azt bizalmasan kezelni, mert gondolatai túl őszinték ahhoz, hogy szembesítse azokkal, akikről szól, pláne a nagyközönséggel, amely esetleg téves következtetésekre jutna olvastán. A történet azonban pont arról szól, hogy akiknek kezébe kerülhetett a mű, jelesül a kulturális kormányzat által jóváhagyott összetételű szakmai zsűrinek, azok alaposan lepontozták Ókovács Szilveszter hihetetlenül nagyképű, lekezelő és alkalmazottait kioktató művét. Ráadásul azzal a felsőbbségtudattal, de inkább a magát mindenen kívül helyező szósszal és felsőbbségtudattal önti le összegzését, mintha nem ő lett volna eddig is a főigazgatója a nemzet legdrágábban működő kulturális szentélyének.
Nem okoz meglepetést, hogy
az önreflexió ebből az egész társaságból hiányzik, lépcsőházukban minél feljebb jut az egyszeri honpolgár, annál több rátartiságba, tévedhetetlenégbe botlik.
Nagy feltűnést keltett és sok díjat elnyert A fehér várkastély című, Japánban, az Edo-korban játszódó társasjáték. Az alapötlete olyan, hogy elsőre nem is érti az ember, hogy lehet ezt kivitelezni, de az első játék után kiderül: A fehér várkastély rászolgált a sikerére.
Pálinkás József, az MTA volt elnöke a Népszavának arról is beszélt, hogy a magyar kormánynak nincs semmiféle tudománypolitikája, csak kósza ötletei.
A Gyurcsány-tánc óta nem láttunk ilyet.
