A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Részt vett több Habsburg-ellenes összeesküvésben, a szabadságharc után börtönbüntetést is szenvedett, Kossuth mégis meg volt győződve róla, hogy az osztrákok besúgója volt. Thaisz Elek neve rendőrkapitányként összeforrt a Budapestet a korszakban keresztül kasul behálózó korrupcióval, a főkapitányság prostitúcióval foglalkozó ügyosztályát jóformán arra tartotta, hogy védelmi pénzt szedjen a bordélyoktól, de tehette, mivel a koronázás alkalmával megmentette Ferenc Józsefet a megszégyenüléstől és ezért sokáig érinthetetlennek bizonyult.
A kiegyezés évében, 1867 nyarán hatalmas botrány rázta meg a birodalmi fővárosi rangra emelt Pest-Budát. A város akkori rendőrfőkapitánya, Thaisz Elek nem csak megszöktette Linzer Antal rosszhírű „tánciskolájának” világszép kasszírnőjét, Reich Fánit (aki egyébként Linzer felesége volt), hanem a történteket érthető mód zokon vevő, és emiatt hangoskodó férjet sem átallta mindenféle jogalap nélkül lecsukatni.
Ez talán még nem került volna be a korabeli lapokba, viszont Linzer Antalnak volt egy húga, aki Weinberger Adolf kávés felesége, de ami lényegesebb, Szentkirályi Móric pesti polgármester szeretője volt, így kisvártatva a botrány kirobbant, és Thaisz Eleket felfüggesztették a pozíciójából.
Mindenki azt várta, hogy ez lesz Thaisz ígéretesen indult karrierjének a vége, de ennek épp az ellenkezője történt. Kisvártatva Thaisz újra rendőrkapitány volt, Szentkirályi polgármester lemondott, Linzer Antalt pedig öthavi fogdára ítélték, amiért állítólag a főrendőr elleni hamistanúzásra próbált rábeszélni embereket. A diadalittas rendőrfőnök a történtek után egy évvel fáklyás, zenés felvonulást is rendezett az újonnani beiktatását és természetesen a városvezetésen vett győzelmét megünneplendő, oldalán pedig büszkén feszített új felesége, Reich Fáni.
Az 1840-es években a pozsonyi Diéta karzatán tobzódó, ellenzéki érzelmű ifjúság egyik szépreményű figurájaként indult Thaisz Elek közéleti pályafutása, aki egy vagyonos, Gömör vármegyéből Pestre költözött família gyermeke volt. Thaiszt az éjszakai élet már 20 éves korában megkísértette, ekkor jött ugyanis össze a reformkor egyik legszebb prostituáltjának tartott Grünfeld Terézzel, aki később Luft Rézi csúfnéven az 50-es-60-as évek pesti éjszakai életének legbefolyásosabb madamja lett.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.