Akinek nem sikerül az öngyilkossági kísérlete, az is nagyobb eséllyel hal meg hamarosan
A depressziósok körében végeztek vizsgálatokat a stockholmi Karolinska Intézet szakemberei.
A depressziósok körében végeztek vizsgálatokat a stockholmi Karolinska Intézet szakemberei.
Ambroise Thomas a 19. században két másik operájával lett híres. A Nemzeti Filharmonikusok vezetője, Vashegyi György most a Psychét ismerteti meg a mai közönséggel február 12-én.
Omlik az AfD elé emelt tűzfal. Az EU töri a fejét, mit lépjen, ha Trump ellene is elindítja a vámháborút. A New York Timesban üzen az amerikai elnöknek a lengyel külügyminiszter. Évtizedekig tartott, amíg az USA kiépítette puha hatalmát a világban, Trump most hetek alatt lerombolja. Témák a világsajtóból.
Nullára csökkentené a Trump-kormányzat Irán olajexportját, amely a szankciók kijátszásával évi több mint 50 milliárd dollár bevételt hoz. Ez azonban vissza is üthetne, így egyelőre kivár az amerikai elnök.
Az új USA-elnök megválasztása után egy pár hétig még valamelyest reménykedni lehetett, hogy a háború ügyében az új kormányzat kitart a meghirdetett elv mellett, vagyis, hogy az erő pozíciójából akar békét teremteni. Ám most már látni, hogy a Fehér Ház egyrészt terrorizálja a barátait, másrészt az ország ellenségeinek hízeleg – írja az elemző a Guardianben.
Valós iskolai drogprevenció gyakorlatilag nincs ma Magyarországon, ám most egy semmit nem jelentő szigorú orbáni dörgedelem, valamint egy kormányhű és talán kigyógyult rapper próbál a drogok terjedése ellen hatni. Vélemény.
Bár a második világháború utáni Albániára szokás egy ultrasztálinista módon kommunista államként gondolni, ám a valóságban az országot egy marxista mázzal leöntött, nagyon is nacionalista eszmeiség égisze alatt vezették. Csaplár-Degovics Krisztiánnal, a HUN-REN BTK Történettudományi intézet Délkelet-Európa Története Osztályának vezetőjével beszélgettünk.