Elvesztette a családját, a karrierjét, az egészségét és a szabadságát, ennek ellenére folytatni kívánja a küzdelmét Nargesz Mohammadi iráni aktivista. A múlt héten Nobel-békedíjat kapott, 51 éves asszony a hírhedt teheráni Evin börtönből a The New York Timesnak eljuttatott nyilatkozatában azt írta, hogy „az elismerés erősebbé és szervezettebbé teszi a változásért tüntető irániakat, közel a győzelem”. A száműzetésben élő családja által a nevében kiadott nyilatkozatban pedig fogadkozott, hogy „Irán bátor anyái mellett állva folytatni fogom a harcot az elnyomó vallásos kormány folyamatosan diszkriminatív zsarnoksága ellen a nők felszabadításáért”.
Az iráni aktivista jelenleg is börtönben van.
A Nobel-bizottság – mint indokolta – a kitüntetéssel nemcsak az iráni nők jogaiért küzdő Mohammadit, hanem
az iráni rezsim ellen tüntető százezreket is elismerte.
Teherán a díjat a tüntetések támogatását szolgáló nyugati összeesküvésnek minősítette.