A kérdés aktuálisabb, mint valaha: Jó befektetés-e a művészet? És akar-e az lenni?

Az impulzusvásárlás gyakori és veszélyes

Az utóbbi időben sokat olvashattunk a Silvio Berlusconi műgyűjteményével megvert örökösök nehézségeiről. Vittorio Sgarbi ismert műkritikus a BBC-nek elmondta, hogy az egykori államfő ugyan rendelkezett Tiziano-, Rembrandt- és De Chirico- alkotásokkal is, ám a halálát megelőző néhány évben teleshop árveréseken tömegével vásárolt, filléres festmények miatt 25000 darabból álló gyűjteménye javarészt értéktelen. A képekben már eddig is jelentős károkat okozott a farontó bogár, ám a rovarirtás költsége a BBC beszámolója szerint meghaladja a festmények értékét.

Az örökösök problémáit tetézi, hogy a kollekció raktározására szolgáló ingatlan fenntartásának költsége évente kb. 800 000 euró. Berlusconi nyilvánvalóan tisztában volt a tévéműsorokon keresztül választott képek csekély művészeti értékével, ám impulzusvásárlásait az a meggyőződés vezérelte, hogy a tetszés elégséges feltétele a birtoklásnak. Ezt az elméletet gyakran hallhatjuk rutinos műgyűjtőktől, ám kizárólagos irányelvként egy olyan világgazdasági pillanatban, amikor a művészeti piac keresleti oldala szinte megmagyarázhatatlan fellendülést mutat, komolyan deformálhatja a kínálati oldal belső folyamatait.