David Hockney, a festészet kaméleonja, 87 évesen is ugyanazzal a kíváncsisággal és kísérletező kedvvel nyúl a vászonhoz – vagy épp az iPadhez –, mint pályája elején. A Louis Vuitton Alapítvány négy emeletét betöltő monumentális kiállítás nem a pop-art ikonját ünnepli, hanem azt a Hockney-t, aki az elmúlt 25 évben újra feltalálta a tájképfestészetet, a portrét – és talán önmagát is.
A magyarországi romák kulturális egyenjogúságához elengedhetetlen lenne, hogy ne róluk, hanem velük együtt, az ő indítványaikra és az ő elképzeléseik mentén valósuljanak meg a témát érintő, feldolgozó kezdeményezések – állítja szerzőnk, aki két évtizede dolgozik az élő, autentikus cigány kultúra kritikai és releváns láthatóvá tételén. Vélemény.
Kíváncsi arra, hogy Európa egyik legfontosabb művészeti központjában miket tartanak kiemelkedően jó kortárs műveknek? Franciaországról van szó, ahol nagyságrendileg több pénz és figyelem jut kortárs művészetre, mint nálunk, és ahol feltehetően kisebb a szakadék (ha van egyáltalán) a hivatalosan támogatott művészet és a politikailag akár kényelmetlennek számító műveket létrehozó művészek között. Párizs (valójában: egész Franciaország) kortárs művészetének krémje látható Budapesten, a Ludwigban, a Talált terepen – művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításon.
A vészkorszak már nyolc évtizede lezárult, de a vele összefüggő műtárgy-restitúciós ügyek közül soknak a végére még mindig nem került pont. Az elmúlt évtizedekben született nemzetközi megállapodásoknak és ajánlásoknak, a közvélemény és a közgyűjtemények változó hozzáállásának köszönhetően ugyan jelentős előrelépés történt, de számos ügy lezárása továbbra is várat magára. A legutóbbi években két neves svájci múzeumnak is intenzíven kellett – és kell mind a mai napig – foglalkoznia letétként, illetve ajándékként hozzájuk került művek előéletével.
Színes, vidám képek, helyenként nem annyira vidám utalásokkal – Hecker Péter olyan kortárs festő, aki közvetlen módon reagál arra a társadalomra, amelyben él. Kiállítása a hónap végéig tekinthető meg a szentendrei Vajda Lajos Stúdió Pinceműhelyében, erről beszélgettünk vele.
Ajándékok a XX. századból és azon túl címmel augusztus 31-éig látogatható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban Sylvia Plachy kiállítása. A magyar származású, New Yorkban élő, idősen is csodálatra méltó energiájú fotográfus munkái nem ismeretlenek a magyar közönség előtt. Most Budapesten még nem látott fotográfiáit is érdemes megtekinteni.
Ismét különleges idő- és intellektuális utazásra invitál a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum. Új kiállítása a 19. század végének divatossá vált szellemi irányzatait mutatja be. A boldog békeidők szalonjaiban ugyanis egyebek mellett a keleti és nyugati okkultista hagyományokat ötvöző teozófiai okfejtések is gyakori beszédtémák voltak. Az izgalmas összeállítás kurátorával, Koch Judittal beszélgettünk.
Az információmorzsák önmagukban sokszor értelmetlenek, de ha összerakjuk, összekapcsoljuk őket, akkor sémákra lelhetünk. A feldolgozott adatok révén hálózatok, összefüggések mutathatnak rá a valóság rejtett folyamataira. Azt, hogy fontos-e a művészek, a művészeti intézmények számára az adat, az adatvezéreltség és a hálózatkutatás, jól mutatja, hogy a 19. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé idei „arculatát” egy adatvezérelt kutatás és annak online platformja adja, amelyet Barabási Albert-László és csapata készített el. Ez a Giardini Központi Pavilonjának homlokzatát helyettesíti, az ugyanis felújítása miatt zárva tart.
A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Élőhely című kiállítása mintegy 60 műtárgy – festmények, szobrok, fotók és videók – segítségével vizsgálja a természethez való viszony alakulását a 19. század végétől napjainkig. A tárlat arra keresi a választ, hogyan értelmezhető újra a természet és kultúra kapcsolata a történeti tájképfestészet és a jelenkori ökológiai válság tükrében; továbbá bemutatja, miként reagált a művészet a környezeti változásokra és hogyan vált a kérdés napjaink meghatározó témájává. Klasszikus és kortárs művészek – többek közt Mednyánszky László, Alan Sonfist, vagy Gosztola Kitti és Kaszás Tamás – munkái révén a látogatók szembesülhetnek a természet átalakulásával és saját felelősségükkel bolygónk jövőjével kapcsolatban. A kiállítás kurátorai: Harangozó Katalin, Major Sára, Petrányi Zsolt és Tarr Linda Alexandra – közülük Petrányi Zsoltot kérdeztük a munkáról.
Egy speciális szempontok szerint összeállított tematikus fotógyűjtemény látható június 22-ig a Mai Manó Házban. A fotográfia olyan jól ismert és nagy hatású alkotóitól szerepelnek művek, mint Berenice Abbott, Robert Frank, Lee Friedlander, William Eggleston – vagy, hogy némileg fiatalabb korosztályból is említsünk egy csillagot, Gregory Crewdson. Az Americana címen futó kiállítás kurátora Baki Péter, a képek tulajdonosa és közönség elé bocsátója pedig egy magyar üzletember és műgyűjtő, Pálfi György. Vele beszélgettünk.
A rendkívül magas kort megért, külföldön világsztárrá lett, a képzőművészetbe radikálisan újat hozó női alkotóink között – a 97 éves korában elhunyt Reigl Judit és 99 évesen távozott Molnár Vera mellett – tartjuk számon a New Yorkban élő 94 éves Agnes Denest. A költészet, természet, művészet, matematika, filozófia, jövőkutatás iránt egyformán érdeklődő, s ezeket lenyűgöző alkotásokban egyesítő polihisztor Denest profetikus munkái miatt több amerikai kritikus Leonardóhoz hasonlította.
Az idén 80 éves festőművész töretlen lendülettel alkot, sőt, két éve a Budapesti Műszaki Egyetem vendégelőadójaként is aktív. A születésnapi interjúban a múlt és a jelen mellett a jövőről is szó esik.
Szombat Éva legújabb projektjét összefoglaló fotókönyve, az Echo in Delirium továbbra is a kortárs boldogságkeresés gyakorlatait dokumentálja, ezúttal az 1980-as és főleg az 1990-es éveket megidéző nosztalgiát helyezve a középpontba.
Az A mű 50-es toplistájának első 10 helyén tavalyhoz és az utóbbi évekhez képest szinte csak helyezésbeli különbségek vannak. Akadnak azonban, akik sokkal befolyásosabbnak ítéltettek, mint korábban, és vannak új szereplők is a listán.
1985-öt írunk… az Iparra járó csajok mindig nagyon jól néztek ki, mert a ruháikat maguk faragták – ettől volt persze egy sajátos iparos kinézetük. Mi, fiúk meg kijártunk az Ecserire szép, fehér, nagyapáink korabeli vászoningekért, és befestettük, vagy befestették nekünk a lányok. Akár feketére. Ezen a képen pont egy ilyen ing van rajtam – meséli Czeizel Balázs fotóművész és grafikus az Időről időre – 1985 című könyvből építkező installáció bemutatásakor. A március 11-ig látogatható kiállításról vele és Zsigmond Gáborral, a Főfotó Galéria egyik tulajdonosával beszélgettünk.
Hiányzó tekintet címmel látható a Kassák Múzeumban Révai Ilka 20. század eleji avantgárd fotóművész kiállítása. A múzeum rendhagyó vállalkozása egy szinte teljes egészében eltűnt életművet és életutat tárt fel: egy olyan haladó szellemiségű alkotóét, akinek karrierjét többször akasztotta meg a történelem, s akinek még legalapvetőbb személyes adatait – születési nevét, idejét vagy halálának idejét és körülményeit – is csupán „régészeti jellegű” kutatás során sikerült azonosítani és rekonstruálni. Az élete nagy részét Budapesten és Franciaországban leélő Révai Ilkáról a kiállítás két kurátorával, Cserba Julia művészeti író-kutatóval és E. Csorba Csilla művészettörténésszel beszélgettünk.
A vásári szezonokban nagyobb figyelem hárul olyan új művészeti és műkereskedelmi központokra, mint az utóbbi évtizedben előkelő helyre kerültSanghaj; a kínai metropolisz jelentős kortárs művészeti fesztivállal, globális szinten is egyre fontosabb múzeumi kiállításokkal, új galériákkal büszkélkedhet. Helyszíni beszámoló.
Egymásba oldódva – Endokrin rezsimek címmel különleges kiállítás látható március 2-ig a Trafó Galériában. Az egymástól látszólag távol eső területeket összekapcsoló tárlat művészeti alkotásokon keresztül vizsgálja a hormonok életünkre gyakorolt hatását. A nem mindennapi vállalkozást szociológia-elméleti nézőpontból elemzi az alábbi írás.
Ma már szerencsére nem számít ritkaságnak, ha ismert kortárs magyar művészek rangos külföldi múzeumok egyéni vagy csoportos kiállításain szerepelnek. Most a legutóbbi tárlatokból mutatunk be néhányat.
Majdnem nyolcszázezer ember követi az Instagramon. Egy viszonylag új eszköz, az MI virtuóz használója, akinek keze – billentyűzete – alól szinte számolatlanul jönnek ki a fantáziadús látványelemek. Szokatlan álló- és mozgóképei, melyek jellemzően szüntelenül egymásba alakuló humoros és/vagy szürreális képekből állnak, csodálkozást és lelkesedést váltanak ki, de kérdéseket is felvetnek. Mi ez? Autonóm művészet? Szórakoztatás? Alkalmazott MI-grafikafotóvideó? Szauder Dávid médiaművésszel beszélgettünk.
