Áldozatul esett nők és pusztító szenvedély áll Nagy Gabriella új regényének fókuszában
A szerzőnek tíz év szünet után jelent meg új regénye, az Elviszlek Amerikába.
A szerzőnek tíz év szünet után jelent meg új regénye, az Elviszlek Amerikába.
Soha akkora szükségünk nem volt még a félelemre, mint most. A félelem, hogy végképp elvehetik az alapvető jogainkat, legyen elég erős ahhoz, hogy legyőzze az összes többi, szánalmas félelmünket. Erről ír Az én hetem című sorozatunkban Karafiáth Orsolya, akinek az alábbi, az aktuális hírfolyam alapján válogatott szókészletből kellett ihletet merítenie: diktátortempó, határátlépés, kormányármány, békeblabla, szuvenír.
Ha végignézünk a katolikus egyház történelmén, egészen hihetetlen pápákat találhatunk. Volt köztük 14 éves gyerek, 90 éves aggastyán és olyan is, akit halála után visszaültettek a trónjára, hogy ítéletet mondjanak felette. Olyan is akadt, akinek valószínűleg már az apja is pápa volt.
Totalitárius rendszert csak brutális erővel lehet fenntartani. Amint a Kínai Kommunista Párt úgy látta, hogy a korlátozott pluralizmus árt a hatalmának, visszavette a gazdaság ellenőrzését, holott a rendszert a magánvállalkozások mentették meg – mondja Hszü Cseng-kang kínai közgazdász, a Stanford Egyetem professzora. Azt is elmagyarázza, miért ugródeszka Kínának Magyarország az EU piacai felé.
Berlin eddig pragmatikus okokból nézte el Orbán Viktor sajátos politikáját, mostantól ugyanilyen okból fognak vele komolyan foglalkozni. Hogyan válik ellenféllé a magyar és a német kormány, miután évtizedekig harmonikus volt a két ország kapcsolata? – erről beszéltek szakértők a Goethe Intézetben.
Nem az Orbán-rezsim propagandanyelvét, hanem a saját rendszerkritikus fogalmainkat kell használnunk. Rabszolgatörvény, Orbán-dinasztia, maffiaállam, golyófogó Polt Péter, hírhamisító Papp Dániel – néhány korábbi fogalmunk már pontosan betalált és a demokratikus köznyelv részévé vált. Vélemény.
Nemrég még bírálta a Fidesz az Európai Bizottságot, amely válsághelyzetekre igyekezett felkészíteni az uniós polgárokat. Pedig a nagy ibériai áramszünet megmutatta, milyen fontos készülni a kritikus helyzetekre. Közben itthon nem könnyű hivatalos tájékoztatáshoz jutni arról, hogy mi a teendő hasonló esetben. Pedig sok múlik a lakosság felkészültségén, mondta Vasárus Gábor, aki régóta foglalkozik a klímaváltozással összefüggő katasztrófahelyzetekre való felkészüléssel.