Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Az Európa-szerte lezajlott tüntetések hoztak némi eredményt a gazdáknak, a tagállamok egyes adminisztratív terhek csökkentéséről döntöttek, volt olyan jogszabály-javaslat, amelyet vissza is vontak, azonban egy már veszni látszó új törvény elfogadásával a zöldek nagy diadalt értek el.
Nem költői túlzás, és elsősorban nem átvitt értelme van annak, hogy a gazdák brüsszeli tüntetésének hangjai behallatszottak az üléstermekbe február utolsó hétfőjén. Ennek egyrészt az az oka, hogy a demonstrálók komoly petárdaarzenállal érkeztek, és a traktorok kürtje is eléggé meggyőző tud lenni, ráadásul a petárdázás-dudálás az üléstermektől pár száz méterre történt. És az üléstermeket sem szimbolikusan kell érteni, mivel ebben az időben éppen az agárminiszterek – mellékszál, hogy Magyarország nem miniszteri szinten képviseltette magát – tanácskoztak éppen arról, hogyan kellene az EU-nak reagálnia a mezőgazdasági szférából érkező elégedetlenségére. Az ablakokból látszott, hogy az épületeket mezőgazdasági járművek vették körül, és több helyen is füstoszlop szállt a magasba, jelezve, hogy ott éppen gumit égetnek.
Néhány nappal ezelőtt összefoglaltuk, hogy a termelők az egyes országokban milyen megmozdulásokat tartottak, és hogy milyen követeléseket fogalmaztak meg.
A gazdatüntetések is jelzik, hogy milyen nehéz lesz elérni az EU klímavédelmi céljait
A klímasemlegességi célok eléréséért hozott új EU-s szabályok rég nem látott ellenállási hullámot keltettek a tagállamok agrárszektoraiban. Az EUrologus összeszedte, miért tüntetnek, és mit értek el eddig az EU-szerte traktorokkal felvonuló gazdák.
Most azt tekintjük át, hogy mindezeknek eddig milyen konkrét hozadékuk volt uniós szinten, hogyan reagált a jogalkotás közösségi szinten. És míg egyrészt sikerült a termelőknek bizonyos eredményeket, engedményeket elérni, másrészt mégiscsak átment az uniós törvényhozáson egy olyan rendelet, amelyről azt gondolták, hogy nem kell vele számolniuk.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
A MÁV közlése szerint a délelőtt folyamán állhat helyre a menetrend.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.