Gergely Márton: Amikor lassan rájössz, szégyen itt magyarnak lenni

Fontos az elején leszögeznem: nem szeretem azokat a publicisztikákat, amelyek abból indulnak ki, mi esett meg valaha a cikk írójával. A „leszögezés” szót sem szeretem, mert azt tanultam Vajda Évától, hogy csak Jézust szögezték le, ezt a kifejezést csak azok használják, akik gondolatok helyett írnak fontoskodó mondatokat.

Most mégis egy általam megélt vita jutott eszembe arról, ami velünk, magyar polgárokkal történt az Európai Parlamentben. Valamennyiünkkel.

Nyolc éve történt, Bécsben. Az osztrák hírügynökség (APA) meghívására beszélgettünk volna a magyar politikai helyzetről. Az apropót a Népszabadság bezárása adta. Meghívták Dojcsák Dalmát, aki a napilap felfüggesztett munkatársainak jogi képviseletét segítette, Erhard Busek egykori osztrák alkancellárt, az akkor még a Fidesszel szövetséges ÖVP politikusát, engem a bezárt lap képviseletében és valakit a magyar nagykövetségről.

Akkor még a légyre is ugrott az apparátus, így a Bem téren az a döntés született: Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár fogja képviselni az Orbán-kormányt a vitán.

Borzalmas volt. A közönségszervezés nem sikerült, néhány tucat érdeklődő osztrák polgár jött el, hogy megtudjon valamit Magyarországról. Nyitottak voltak, de nem tájékozottak. Ültünk a APA székházának egyik kis termében, pár lépésre a híres bécsi Naschmarkt árusaitól. És egyre feszültebben, érzelmileg töltöttebben vitáztunk.

Busek alkancellár hamar feladta, hogy beleszóljon. Az osztrák moderátor sem mert közbekérdezni.